Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.

Ülésnapok - 1906-279

279. országos ülés 1908 politikai karakterét, azt kellene feltételeznünk, hogy ezen tétel felállításával salvus conductust akar adni azok részére, a kik a jelentkező szükség és alkalom esetén a nekik kényelmetlen elvek ruháját levetik és más ruhát vesznek fel. A tétel, a melyet a belügyminiszter ur felállított, nemuj, és csodálom, hogy ilyen kopott ruhába öltözködik az. Hiszen haUottuk ezt már Tisza Kálmántól, hiszen az volt Tisza Kálmánnak is jelmondata, hogy a politikusnak nem kell következetesnek lennie, hogy nem épen a legfontosabb a következetesség, ezt hangoztatta, mindannyiszor, valahányszor szemére hányták, hogy szegre akasztotta a bihari pontokat, hogy elárulta azokat az elveket, a melyeket mint ellenzéki hirdetett. Azt hiszem, hogy épen a politikusok és pártok kell, hogy irányokat és elveket következetesen képviseljenek. L Ha az eüenzék többségre jut, ha az ellenzék veszi át a kormányzás teendőit, elvégre nagyon kevés haszna van abból az országnak, hogy nem X-nek, hanem Y-nak nevezik azt a kormányférfiút, a ki az ország ügyeit intézi, ha nem következik be az ellenzék kormányzatra jutásával az, hogy a változó személyek egyúttal egy uj rendszert, az ő régi elveiket, régi programmjukat, régi irányukat hozzák be a kormányzás székébe. Fel kell tennem, hogy ha egy OTSzág egy ellenzéki pártnak, vagy egy ellenzéki koalioziónak többséget ad, és reábizza az ország kormányzását, akkor ezt nem azért teszi, mert — bár mindenesetre tiszteletreméltók a személyek is — a mostani belügyminisztert Andrássynak és nem Tiszának nevezik, és mert a mostani miniszterelnököt nem Bánffynak, hanem Wekerlének nevezik, hanem teszi azért, mert a nemzet ugy találta, a választók ugy találták, hogy az az irány, az az elv, a melyet ezek az ellenzéki padokon következetesen hirdettek, helyesek, és mert az országgyűlési választók többsége azt kivánja, hogy az az irány és az az elv érvényesüljön az ország kormányzásában, a melyet ezek, mint ellenzéki férfiak hirdettek. A mikor a belügyminiszter ur salvus conductust adott az elvtelenségnek, ezt azon általa feltett kérdés kapcsán tette, hogy van-e joga a mai többségnek a házszabályreviziót megcsinálni, már t. i. formális joga, és következetes-e a többség önmagához akkor, a mikor a házszabályreviziót megcsinálja, vagy pedig következetlen. Ezen kérdés feltevésénél bevallom, hogy kritikát kétféle irányban kell gyakorolnom. Teljes mértékben igaza van a belügyminiszter urnak, mikor azt mondja, hogy ő egy hajszálnyira sem tért el régebbi álláspontjától, valamint azok a képviselőtársaim sem, a kik annak idején a szabadelvűpártnak voltak tagjai, és a kik 1904. november 18-ika után kiléptek. Ö régebben, a mikor nem tudtuk, mivé fejlődnek az események és milyen eredményeket hoznak létre, ugyanazt az álláspontot vallotta, a melyet vall ma, ő következetes önmagához, ebben a tekintetben tehát semmiféle kifogásolni valót következetessége tekintetében találni nem lehet, KÉPVH. ÍTAPLÓ 1906 1911. XVI, KÖTET. február 26-án, szerdán. 113 Az igen t. belügyminiszter ur azonban, a mikor feladatának ezen részére vállalkozott, nemcsak azt mutatta be, hogy ő következetes politikus, hogy ő ma is ugyanazokat a nézeteket vaUja, a melyeket vallott valamikor a szabadelvűpárt rezsimje alatt, de egy másik szép tulajdonságáról is bizonyítványt adott, nevezetesen beigazolta azt, hogy ő jó fegyvertárs, hogy iparkodik fehérre mosni azt, a mi igen nehezen mosható, hogy a maga részéről igyekszik a legsúlyosabb érveket fölsorakoztatni annak igazolására, hogy az a következetesség, a mely megállapítható nála, fönforog a koaliczió többi pártjainál is. Igazán, nem tehet a belügyminiszter ur róla, hogy a múlt históriája, a mely még elég friss és emlékezetünkben van és a tények kétségtelen jelenségei folytán nem sikerült neki az, a mire mint jó fegyvertárs, mint jó politikai pajtás vállalkozott, hogy kimutassa a többi pártok e téren jelentkező következetességét is. (Zaj. Elnök csenget.) Az igen t. belügyminiszter ur annak a beigazolásánál, hogy a koaliczió ellen általában következetlenség vádja jogosan fel nem hozható, első sorban a következőkép érvel (olvassa) : »Az akkori ellenzék a limine visszautasitotta Tiszának azt a javaslatát, a mely arra akarta a házat birni, hogy egy 21 tagú bizottságot küldjön ki a házszabályrevizió tárgyalására. Ebből a tényből a t. képviselő ur azt következteti, hogy a függetlenségi párt elvileg állást foglalt a házszabályrevizió ellen. Ebben azonban nagyon csalódik. (Zaj. Halljuk I Halljuk I) Hogy az akkori ellenzék a limine visszautasitotta Tiszának akkori javaslatát, az taktikai motívumok következménye volt.« Azt állit ja tehát a belügyminiszter ur, hogy a függetlenségi pártnak és a néppártnak akkoT semmi oka sem volt érdemben a házszabályrevizió ellen állást foglalni, csupán taktikai okokból utasította el Tiszának október elején beadott indítványát, hogy 21 tagú bizottság küldessék ki a házszabályrevizió kérdésében. Lehet, hogy a belügyminiszter urnak, a ki érintkezésben volt a függetlenségi párttal, a ki belátott a lelkek mélységeibe és ismerte az intencziókat, igaza van. Azonban, a ki a történelem szemüvegén át nézi a kérdéseket, a ki távok eseményekből vonja le a maga következtetéseit, azt meggyőzni ennek az álláspontnak a helyességéről nem igen lehet, mert ha van valami tény, a melyből azt a következtetést le lehet vonni, hogy az ellenzék, t. i. a néppárt és a függetlenségi párt nem akarta a házszabályreviziót, akkor azt hiszem, nyomósabb és döntőbb tényre hivatkozni nem lehet, mint arra a körülményre, hogy még a gondolatot is elutasította magától, hogy még annak az első lépésnek, annak az ártatlan és minden következmény nélküli, semmit sem jelentő lépésnek a megtételére sem volt hajlandó, hogy oly bizottság kiküldését megengedte és lehetővé tette volna, a mely majd gondolkodjék a házszabályrevizió kérdéséről. (Zaj.) Jogászok ismerik ezt a kifejezést: »factum 15