Képviselőházi napló, 1906. XVI. kötet • 1908. február 21–márczius 14.
Ülésnapok - 1906-278
278. országos ülés Í908 február 25-én, kedden. 95 Nagy Emil: A jegyzőkönyvben van! Elnök: A tanácskozást folytatjuk. Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző : Eötvös Károly! Eötvös Károly : T. képviselőház! (Ralijuk ! Halljuk!) Hencz Károly: Halljuk a vicczeket! Eötvös Károly: Nem vicczek lesznek és ha lesznek, azok rossz vicczek lesznek, mert a belügyminiszter ur rossz érvelésére vonatkoznak. T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Igazán örömömnek adok kifejezést, hogy a t. belügyminiszter ur ebben a kérdésben felszólalt és legalább némi, ha nem is tökéletes alkalmat nyújtott arra, hogy betekintsünk azon indokokba, a melyek a kormányt és a többséget ennek a Nagy Emil-féle javaslatnak benyújtásánál vezérelték. Sajnálom, hogy nem lesz ma már időm arra, hogy a t. belügyminiszter ur érvelésével egész terjedelemben, s azzal a részletességgel foglalkozzam, a melyet az ő indokai megérdemelnének. Nincs idő rá. eleget sajnálom. Hencz Károly: Ezért kell a 16 órás ülés! (Élénk derültség.) Eötvös Károly: Hát körülbelül a 16 órás ülést t. képviselőtársam — nincs szerencsém ismerni — bizonyára magának szánta, nem nekem, mert ha ő beszélne és komolyan foglalkoznék olyan nagyfontosságú dolog indokaival, a milyenről szó van, a 16 órának a közepében elfeküdnék bele. (Derültség.) Hanem hallgatni, mulatni 16 órán át is lehet. Hát, t. képviselőház, mert a t. belügyminiszter ur egész előterjesztésének minden részletére lehetetlen kiterjeszkednem, azért megkísérlem annak főbb részleteire kiterjeszkedni. Beszédem folyamán, a mint gondolataim rátérnek, fogok azokkal tüzetesen foglalkozni, megjegyzem azonban, hogy igaza van abban, hogy szinte restéi az ember foglalkozni egy ilyen házszabályreviziónak valóságos indokaival, mert minden igazság már elcsépelt dolog, a mit e körül pro vagy contra felhoztak. Igaza van, elcsépelt igazság. De azok között az elcsépelt igazságok között mégis talán legtökéletesebben agyon van csépelve, ha örökké az obstrukcziót emlegetik, mert hogy Nagy Emil, meg Tolnay képviselőtársam az obstrukcziót emlegetik, azon nem csodálkozom; hisz ők azon fiatal gyerekkorban vannak még, a melyből — hála Istennek — a belügyminiszter ur kinőtt. Hát ő előttük lehet ez nem elcsépelt dolog. De ha a belügyminiszter ur is az obstrukcziót emlegeti, a miben kitörött gróf Tisza Istvánnak is a nyaka és ha örökké azt emlegeti mindenki, ez elsősorban kötelességemmé teszi, hogy ennek az obstrukcziónak a történetével valamelyest magam is foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Tolnay t. képviselőtársam annak a magyar történelmét nem ismeri, Nagy Emil t. képviselőtársam igen rosszul ismeri, a t. belügyminiszter ur pedig, a hogy mai előadásából látom, igazán nem is akarja ismerni. Azt elismerem, hogy Angliáét, Francziaországét, stb. szóval az egész külvilágét ismeri, de a magyar obstrukczió történetét nem ismeri, ugy hogy erkölcsi és politikai kötelességem, akármennyire elcsépelt dolog is ez, ezzel mégis tisztába jönni. (Halljuk! Halljuk!) Hát, t. belügyminiszter ur, az obstrukczió történetéről régóta sokat beszélnek itt már és és én elhiszem, hogy a t. belügyminiszter ur 1904-ben vagy mikor, ilyen házszabályrevizión törte a fejét, még pedig az obstrukcziónak ellenszereként; elismerem, hogy mások többet beszéltek erről és hogy Tisza István gróf volt miniszterelnök ur még sokkal többet beszélt az obstrukczióról. Az én tudomásom szerint Magyarország törvényhozásában a legelső obstrukczió 1839. végén kezdődött és tartott 1840. márczius végéig. Azt az obstrukcziót pedig nem Lengyel Zoltán t. barátom csinálta, hanem Deák Ferencz. (Felkiáltások: Különbség van a kettő között! Akkor a többség obstruált!) Nem igaz! Történelmileg nem igaz! Majd elmondom a történetét. Ha már obstrukczióról annyit beszélnek az urak, legalább tudják meg, hogy a magyar obstrukcziónak mi az igaz története és azt ne hamisitsák meg. Nem többséggel csinálták. Többséggel kezdték, kisebbséggel végezték és sikerre jutott. (Ugy van! balfelöl.) A dolog következőleg történt. A mit itt elmondok a magyar nemzet történetéből, ez most is aktuális, mert most még csúnyább, még infámisabb dolgok részint történnek, részint fognak történni rövid idő alatt, (Halljuk! Halljuk!) a mint Magyarország örök ellenségei, a kik közül ha az, a kit nevezzünk egy furcsa néven, Bécsnek vagy Ausztriának vagy a habsburgi politikának, látni fogja, hogy a nemzeti országgyűléssel ugy el lehet bánni, mint a hogy önök eddig elbántak, majd a legközelebbi jövőben történnek az 1839-ikinél még szomorúbb, még irtózatosabb dolgok. (Ugy van!) Akkor a dolog ugy történt, hogy gróf Ráday Gedeont megválasztotta Pest vármegye egyik országgyűlési követévé és a királyi udvarból, a kanczelláriától leirat érkezett Pest vármegyéhez, a melyben a király —• szórói-szóra nem emlékszem reá, régi dolog, de eszembe jutott most, (Derültség!) különben tessék a történet lapjait megnézni (Derültség!) — azt mondta, hogy, a mikor a király felszólitja a vármegyéket, hogy maguknak követeket válaszszanak, (Halljuk! Halljuk!) mindig az a feltevés alkotmányos szokás, hogy azok törvénytisztelő, józan, higgadt elméjű férfiak legyenek. Minthogy pedig gróf Ráday Gedeon a bécsi magyar kanczellárt nem. tartja olyannak, ő meg nein engedi, hogy äz országgyűlésen helyet foglalhasson.
