Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-259

259. országos ülés 1908 január 18-án, szombaton. 89 Azt mondják, hogy csak a monarcháknak van érdekében a hadsereget fentartani és csak ezek képesek arról gondoskodni, hogy minél nagyobb hadsereg legyen. E tekintetben hivatkozom a száz év előtti időre. Nevezetesen Angliában volt rá eset, hogy a parlament felelősségre vonta a kormányt azért, mert egy általában szokásos lovassági gyakorlatot beszüntetett. Méltóztassék csak meghallgatni, hogy hogyan szólt ez 1806. márczius 26-án (olvassa) : »A Yeomanry-lovasságnak a szokásos gyakorlatok végett jelen évben való összevonását megszüntetni nem helyes és kárára válik a haderő képességének. Erre a hadügyi államtitkár kinyilatkoztatá, miszerint a kormány azért volt e lépéshez kénytelen folyamodni, hogy a hadügyi táreza kiadásait kevesbítse, de egyáltalában nem állott szándékában, hogy ez intézkedés által az ország védképessége valami tekintélyesebb mérvben csökkentessék. Szavazásra kerülvén a dolog, az inditvány egy szótöbbséggel eivettetett.« A kormánynak azonban váratlanul sikerülvén némi meggazdálkodást eszközölni, az újzélandi háború folytatására előirányzott költségekben később maga indítványozta a házban, hogy a Yeomanry kiképeztetésére bizonyos összeg szavaztassák meg, a mi aztán nagy szótöbbséggel el is fogadtatott.« Ott tehát, t. képviselőház, a hol egy ország népessége belátja, hogy rendelkezik azzal a hadsereggel és tudja, hogy az a hadsereg arra való, hogy az ő nemzeti becsületét, hogy az ország határait a külellenség elől megvédelmezze, maga gondoskodik arról, hogy az a hadsereg minél harczképesebb legyen. Nem kell félni, hogy mi, a kik itt vagyunk, ellenezzük a hadsereg tekintetében az olyan felszerelést, a mely szükséges ahhoz, hogy a véd- és harczképesség fokoztassék. De mikor azt látjuk, hogy 40 éven keresztül egyebet sem teszünk, mint folyton várunk, anyagi áldozatokat hozunk és azt sem tudjuk elérni, hogy abban a hadseregben, a melyet oly keservesen tudunk csak fentartani, a nemzet nyelve, szelleme, vágyai érvényesüljenek és valami úton-módon a külfölddel szemben kifejeztessenek, akkor nem szabad nyugodnunk egy jrillanatig sem és mindig szorítanunk kell azt a hatalmat, hogy engedjen és lássa be, hogy elmultak már azok az idők, a mikor a monarchák tudták fentartani a hadsereget és a mikor a monarchák megvédelmezésére voltak a hadseregek, mert ma már az államnak van szüksége a hadseregre a polgárok szabadságának biztosítására. (Vgy van!) T. képviselőház ! A közös hadsereg, a mint tegnap Lengyel Zoltán elmondta, nem közös, hanem osztrák minden izében; arra a magyar parlamentnek csak annyiban van befolyása, hogy a mint a delegáczió megszavazza a költségeket, mi beállítjuk itt a költségvetésbe és azt vagy egészében elfogadhatjuk, vagy egészében elutasíthatjuk, de azon módosítanunk semmit sem szabad. Hogy pedig a delegáczió megfelel-e annak a kötelességének, a melyet az 1867. évi törvény neki KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. XV. KÖTET, előszabott, arra vonatkozólag semmi kétség nincs, mert a delegáczió megmutatta, hogy nem egyéb, mint készséges eszköze a mostani közös intézmények fentartásának : szavazógép, a mely sohasem szavaz nemmel, hanem mindig igennel, mindig arra szavaz, a mit a központi és a közös kormány akar. Hiszen negyven év óta folyik ez a küzdelem és azt hiszik talán, hogy addig, mig Ausztriával való ez az államjogi kapcsolat fennáll, lesz itt nyugalom ? Soha ! Fel fog újulni mindig más és más név alatt ez a küzdelem ; egyszer mint házszabályrevizió, egyszer mint kvóta, szóval : ezek a közös intézmények mindig itt fognak lenni és bennünket, a képviselőházat, pártokat egymásra fognak uszítani; igy fogunk egymás közt veszekedni mindig a fölött, a mit a német, a császári hatalom közénk dob. íme, a koaliczió nagyon szépen végezte a dolgát, nagyon meg voltak vele Bécsben elégedve addig, a mig mindazokat a törvényeket megszavazta, a melyeknek meghozatalára vállalkozott, s a melyek a közös intézmények fentartásához szükségesek. Vérszemet kapott tehát a bécsi hatalom s azt mondja, hogy itt az alkalom, álljunk most már elő egy oly intézkedéssel, a mely azután régi vágyainkat megvalósíthatja, nevezetesen, hogy a magyar képviselőház az ujonczjutalékra vonatkozólag soha tiltakozó szavát eredményesen fel ne emelhesse, jöjjünk elő a házszabályrevizióval. T. képviselőház! Kénytelen vagyok bekapcsolni ezt a kérdést, mert ez is nagy mértékben indokolja felszólalásomat, mert hiszen a mint látni méltóztatott, én a közgazdasági javaslatok tárgyalásánál nem szólaltam fel, nem pedig azért, mert azt hangoztatták, hogy hozzuk előbb rendbe a gazdasági viszonyainkat, majd rámutattak arra, hogy csak nem támogatjuk talán mi a horvátokat, hiszen akkor akadályokat gördítünk a nemzeti kormány elé, szóval olyan indokokat hoztak fel, hogy bizony-bizony nagyon sokan voltunk, a kik ebbe belenyugodtunk és azt mondottuk, hogy csinálják hát meg a közgazdasági kiegyezést, hogy azután időt nyerjünk belső ügyeink rendbehozatalára és olyan törvények alkotására, a melyek nem a közös intézmények fen tartását biztosítják, hanem a nép előnyét és üdvét szolgálják. De mit látunk ? Alig hogy megszavaztuk a közgazdasági javaslatokat, itt van, már előre veti árnyékát a házszabályrevizió, az a házszabályrevizió, a mely okát adta annak, hogy ez a többség többséggé vált, hogy a kormány a helyén ül. (Mozgás.) Bocsánatot kérek, ha akkor a házszabály egyik fontos részét képezte az alkotmánybiztositékoknak és azért érdemes volt három esztendeig harczolni, érdemes volt egy rendszert ^felborítani . . , Sziklay Ottó : Az más volt! Molnár Jenő : . . . akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy, ha én csinálom, akkor más. A mi akkor alkotmánybiztositék volt, az ma is alkotmánybiztositék. (Helyeslés balfelöl és a nemzetiségek padjain.) Mert arra hivatkozni ma nem lehet, hogy 12