Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-268

268. országos ülés 1908 február 1-én, szombaton. 349 a napidíjból, hanem a nyugdijuk és napidijuk összetételéből élnek meg. A legsanyarubb és igazán rettentő a helyzete azoknak a napidijasoknak, a kik kizárólag a napidijaikból kénytelenek megélni, kik rendszerint családos emberek, kiknek hivatása, életpályája a napidijaskodás. Ezeknek a mai napidijak mellett megélni lehetetlen, itt égetően szükséges a segély. Ezt különösen hangsúlyozom azért, mert miként előbb is jeleztem, elismerem teljes mértékben azt, hogy az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg, hogy teszem máról-holnapra a szegedi állami tisztviselői kongresszus összes petitumait megvalósitsák. Ezt el nem birja az állam háztartása máról-holnapra. Itt bizonyos fokozatról van szó és mert csak fokozatosan lehet ezeket a problémákat megoldani, azért vagyok bátor és tartom kötelességemnek ezen fokozatosság alapján azokra a kérdésekre különösen felhivni a t. ház figyelmét, a melyekben a megállás, a továbbvárás majdnem lehetetlen. Magát ezt a törvényjavaslatot mintegy kiegésziteni volna hivatva az igazságügyi kezelő személyzetnek a helyzetén való javítás. Wekerle Sándor miniszterelnök (közbeszól). Gr. Batthyány Tivadar: Engedelmet kérek, elismerem teljes mértékben az igen t. miniszterelnök ur jóindulatát, a közbeszólást is honorálom, sőt mindjárt rá is fogok térni, mert a legnagyobb tárgyilagossággal kívánom ezeket a kérdéseket taglalni. Csupán a helyzet illusztrálására vagyok bátor konstatálni, hogy az igazságügyminiszterium által kiadott legutolsó 1905. évi sematizmus szerint a tisztviselői rangsorhói azt látom, hogy vannak irodatisztek, a kik 1871., 1875, 1879, 1882, 1886 stb. óta mindig egy és ugyanazon rangban vannak. Ugyanígy vagyunk az írnokokkal is. Ott is a kinevezettek közt egyesek 1883, 1888, 1892, de egy egész sorozat 1871, 1872, 1873 és egy 1874 óta bír kinevezéssel. Méltóztassanak meggondolni, 30 és több évig egy rangosztályban lenni a nélkül, hogy az automatikus előléptetés biztosítása mellett ők akkor, midőn családjuk megszaporodik, midőn költségeik minden téren gyarapodnak, megfelelő előmenetelben részesüljenek; ez tarthatatlan állapot. Rá kívántam erre utalni azzal, hogy évtizedes mulasztásokkal állunk szemben, a melyeknek orvoslását a jelenlegi kormány a folyó évi költségvetésben már megkezdte; megkezdte azzal, hogy a törvényszéki irodaigazgatók közül ötöt magasabb fizetési osztályba helyez, az írnokok közül 600-at a X. fizetési osztályba soroz, vagyis 600 uj állást kíván kreálni, ugy hogy a fele az idén, a másik fele pedig a jövő évben töltessék be. Ez igen helyes intézkedés, a mely azonban egymagában véve a régi bűnöket azonnal teljesen szanálni nem tudja. A teljes szanálást az egész vonalon az összes tisztviselőkre nézve csak egy módon lehet elérni: ha az automatikus előléptetés elvét valósítjuk meg az állam alkalmazottainál ép ugy, a mint megvalósítottuk a vasutasoknál, és a korpótlékok rendszerének törvényesitésével a tanítói karban. Ez volna a végleges megoldás, a melyről azonban elismerem, hogy bizonyos átmeneti idő kell hozzá, és hogy ez az átmeneti idő bizonyos nehézségekkel jár. De utalnom kell arra, hogy a mig az automatikus előléptetés rendszerére át nem megyünk, az állampénztárral szemben felmerülő követelések mindig fokozódni fognak. Megmondom egész röviden, miért. Ma az az állami tisztviselő, a ki belép a szolgálatba, tudja, hogy csak annyi előmenetele van egyik rangfokból a másikba, a mennyi Vordermann, — mint a német mondja — elhal, vagy nyugdíjba megy, vagy a mennyi uj magasabb állást rendszeresítenek. Ez az uj állásrendszeresités, a melyet tisztviselői nyelven státusrendezésnek neveznek, már egy betegségi állapota a mi egész állami adminisztrácziónknak, mert az összes állami tiszti alkalmazottak szinte arra vannak kényszerítve, hogy egész működésüket oda irányítsák, hogy mentül több uj állás rendszeresítése váljék szükségessé. A mint azonban egyszer az automatikus előléptetésre térünk át, maguk az állami alkalmazottak lesznek azok, a kik a közigazgatás egyszerűsítésére fognak dolgozni, mert akkor már nem lesz érdekük, hogy több uj állás rendszeresítésére törekedjenek, hanem inkább az lesz az érdekük, hogy a közigazgatás egyszerűsítésével inkább az ő munkakörük csökkenjen. így van ez határozottan. Én látom ezt más téren is, látom a vasútnál, látom mindenütt. Mindenütt meg van a törekvés a státusrendezésre. Ezt elő is kell mozdítani mindaddig, a mig a végleges rendezés az automatikus előléptetés alakjában törvénybe iktatva nem lesz. Es midőn a t. kormány figyelmét felhívom erre, kérem, hogy valamint az igazságkezelő személyzet körében megkezdette a rendezési akcziót, terjeszsze ki azt az összes állami kezelőszemélyzetre. Eelhivom figyelmét a pénzügyi, fogalmazói, adóhivatali tisztviselőkre, posta- és távirda-testületekre stb., a hol a helyzet a legsanyarubb, a legszánalmasabb. Ez alkalommal egyúttal felhívom a közös hadügyminiszter ur figyelmét arra, hogy óriási tévedésben van, ha azt hiszi, hogy azzal, a mit az 1908-ik évi költségvetésben felvettünk, a magyar állam tisztviselőinek ügyét már szanáltuk. Ezt annál kevésbbé lehet szó nélkül hagyni, mert ez könnyen félremagyarázásokra adhat alkalmat. (Igazi Ugy van!) Nekünk elsősorban azokról kell gondoskodnunk, a kik a legrosszabb helyzetben vannak és csak azután mehetünk át fokozatosan azok helyzetének szanálására, a kik de facto nincsenek kellőképen honorálva, de vi-