Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-264

244 264-. országos ülés 1908 január 2'i-én, pénteken. tisztté nem neveznek ki olyant, a ki a német nyelv tudásának nincsen birtokában. Sem mondom, hogy van szabály, a mely szerint e tekintetben intézkedni kell, de azt méltóztassék elhinni, bogy még egyetlen-egyet sem neveztek ki törzstisztté, a ki németül nem tud. Méltóztassék egyetlen-egy törzstiszttel eló'állani és élő bizonyítékkal megozáfolni azt, hogy állitásom nem felel meg a valóságnak. Tény viszont az, hogy nagyon sok olyan törzstiszt van, a ki magyarul nem tud, a ki még annyi fáradságot sem vett magának, hogy megtanulja nyelvünket, ha az nem is anyanyelve, mert utóvégre mégis csak innen kapja fizetését és ez az ország tartja el. (Helyesléseit a szélsöbaloldalon.) A múlt esztendőben történt, hogy valami Mörk nevű altábornagy azt mondotta a honvéd tiszteknek, mikor nála magyarul jelentkeztek: nem értein az urak nyelvét. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: Mesebeszéd! Nagy György: Különböztessük meg, melyik a mese, melyik a beszéd. Vizsgálat vezettetett és kiderült, hogy nem sértő szándékkal mondotta ; én sem akarom őt megbélyegezni, csak rámutatok arra, hogy nem tud magyarul. A beszéd pedig az, hogy igykezdte: »ich bedauere« és folytatta, hogy az urak nem tudnak magyarul. Én tehát kérem a t. honvédelmi miniszter urat, hogy méltóztassék a hadvezetőségnek ezt az intézkedését megváltoztatni és oda hatni, hogy magyar nyelven is eljuthasson valaki a katonai pályán a legmagasabb fokra. Hivatkozom a székely fiukra, a kiknek csodálatos istenadornánya, hogy nem tudják megtanulni a német nyelvet; soha nem hall otthon német szót; privát szorgalomból tanulgatja az, a ki abban a kebyzetben van, de nincs mindenki abban 'a helyzetben, vagy nincs meg a kellő erős akarata. Ha pedig németül nem tud, nem juthat el magasabb állásra, még a honvédségnél sem; a közös hadseregnél sem, de ez másik nagy sérelem. Am annak, hogy a honvédségnél se lehessen e miatt törzstiszt, egyáltalában semmi törvényes alapja nincsen. Ha tud nekem a t. honvédelmi miniszter ur egy ujabb időben kinevezett honvédtörzstisztet mutatni, a ki nem tud németül, összes állításaimat visszavonom. Megengedem, hogy régi időben lehetett erre példa, a mikor a legénységből is lehetett valaki tiszt, de ujabb időben czélzatosan vigyáz a hadvezetőség, hogy ilyen ember ne kerüljön a törzstiszti állományba. Én örvendenék legjobban, ha a honvédelmi miniszter ur be tudná bizonyítani, hogy lehet valaki törzstiszt a honvédségnél, a nélkül hogy a német nyelv birtokában lenne, de az én állításomat, sajnos, a gyakorlati élet igazolja. (TJgy van! a szélsöbalddalon.) Még az iskolák is ugy vannak elhelyezve, hogy lehetőleg ne a szinmagyarság megerősítésére szolgáljanak, (TJgy van!) Régi sérelem az, hogy a Székelyfölelön még honvédhadaprődiskola sincs. Zakariás János : Nagyszebenből el kell vinni! Nagy György: A később magyar nemzeti voltát súlyosan megtagadó Nyíri Sándor megjelent egyszer Szepsiszentgyörgyön és ott tanácsko?ást folytatott ebben a kérdésben. Akkor az volt a honvédelmi kormánynak véleménye, hogy a Székelyföldön keli iskolát felállítani. A fáklyászene alkalmával Nyiri Sándor, későbbi császári biztos ur, szónoklatában meg is ígérte, hogy a Székelyföld meg fogja kapni a honvédhadapródiskolát. A vége az volt, hogy mégsem kapta meg. Nem kapta meg azért, mert ott erős szittya érzésű, kemény koponyájú, vasgerinezű székely tiszteket neveltek volna. A polgári társadalom ellenőrizte volna ezt a nevelést, s ezt nem szerették volna. Nem szerették volna, hogy olyan tisztek kerüljenek onnan ki, a kik a Kossuth-nótát el merték volna énekelni, a Gotterhalte-re pedig nem tisztelegtek Yolna. Meglehet, hogy lefokozták volna őket, de ezek a mártírok a jövő hadsereg katonái, ezek mutatják az utat a független Magyarország felé. Azért nem kellett a Székelyföldre, erre a színmagyar vidékre honvédhadapród-iskola, hogy azokból ilyen kuruez tisztikar ki ne kerülhessen, j)edig a föld, a fekvés, az éghajlat, a népesség megoszlása, a fajnak katonai szolgálatra alkalmas természete, a történelmi múlt, mind egyenesen predesztinálják ezt a földet arra, hogy ott katonai iskolák létesíttessenek. Ifj. Madarász József: Kánaán-földje. Nagy György: Századokon keresztül fegyverben állott ez a nép, éjjel-nappal hadiszolgálatot teljesített, ugy hogy ennek a népnek a vérébe ment át a katonaság, a magyar katonaság iránti szeretet, fegyelmezett, öntudatos, bátor nép; ezekből lehetnének a legvitézebb katonák, ezekből kellene az nj-kornak katonai vezetőit nevelni. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) Ma a hadvezetőség Nyiri Sándorokat, Formáneket, Struchlykot és ehhez hasonló vitézeket nevel. Hogy egy másik sérelemre mutassak rá, a mely szintén orvoslandó, nézzük a katonaság nagyobb számban való elhelyezésének helyeit, a nagyobb állomásokat, s azt látjuk, hogy majdnem mind idegen, nemzetiségi területen vannak elhelyezve. így Erdélyben Brassó, Nagyszeben tele van katonával, ezzel szemben a magyar vidéken, a színmagyar érzésű helyek nem kapnak katonaságot, vagy csak nagyon csekély számban. Mi ennek a magyarázata? Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely . . . Sümegi Vilmos: Gyergyószentmiklós! Nagy György : . . . Gyergyószentmiklós miért nem kap katonaságot ? Pedig ezt már az a körülmény is indokolttá tenné, hogy ezek a helységek a határszélen feküsznek. Azért nem kap-