Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-264

238 36'4. országos ülés 1908 január 1k-én, pénteken. terhet rótt a nemzet vállaira, cserébe pedig semmit sem kapott .... Nagy György: S ott van a kvótaemelés! Schrifferi József: Midőn a kvótát is emelték, a nélkül, hogy szükség lett volna, mondom, ezek után én tovább ezt a politikát nem támogathatom, csekély erőmmel és egyszerű emberi tehetségemmel, de a kinek a szive magyarul dobog és a ki hazáját lelkében szereti én, újra a harczosok közé állottam. (Hélyesléseh a szélsőbaloldalon.) Ezt. t. ház, megtettem azért is, mert egy olyan magyar várost képviselek az Alföld kellős közepén, a mely a nemzeti ügyben folytatott harczban mindenkor előljárt, és a mely ezen javaslatok ellen mindig tiltakozott. (Helyeslés a szélsőbaloldálon.) Küzdött a létszámfelemelés ellen és küzdöttem én, ezrekre menő aláírásokkal ellátott kérvényeket adtunk be a t. háznak, bogy azok ellen tiltakozzék. Ha most a rendes ujonczlétszámot követelő javaslat ellen is felszólalok, teszem ezt függetlenségi elveimnél fogva. Teszem azért, mert a fenyegető létszámfelemelés nem múlt el. És jött utána mindjárt a házszabályrevizió. Tudjuk azt, hogy Ausztriában és Bécsben ezt szeretik, de teszem azt azért is, mert egy idegen, osztrák, magyargyűlölő hadseregnek egy fiakatonát sem szavazhatok meg; (Helyesléseit a szélsőbaloldalon.) a mióta a házat a magyar honvédség katonáival szétverték. A nemzeti többség felemelte a kvótát és hozzá még a házszabályt is ki akarják kezünkből csavarni. Mindez újra megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy ez a politika nem jó utón jár, vissza kell térni, én Kossuth Lajos elveit követem, ezt kívánja minden magyar ember, ezt óhajtom magam is, szent hitemben nem szavazhatom meg, előttünk fekvő törvényjavslatot nem fogadom el. (Helyeslések a szélsőbaloldálon.) Szent-Királyi Zoltán jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. képviselőház! Nagyon óhajtanám, ha felszólalásomnál szerencsém lehetne az igen t. honvédelmi miniszter úrhoz, mert egyenesen hozzá akarom szavaimat intézni. (Jehelfalussy Lajos honvédelmi miniszter a terembe lép.) Ferdinánd}' Béla t. képviselőtársam a magyar katonai irodalom ügyét pendítette meg, tekintettel főleg a Ludovika Akadémiára, a magyar hadapród- és egyéb iskolákra és tanintézetekre. A kérdés mindenesetre olyan, hogy a parlamentnek ezzel utóvégre is újból kell foglalkoznia. A t. képviselő urnak igen jóakaratú és helyes szándókkal elmondott felszólalásából én azonban ugy látom, hogy a képviselő ur a dolog előzményeit nem ismeri, és hogy határozati javaslata nem egészen helyes utón indítaná meg a dolgot. Ennek a dolognak tekintélyes múltja van, mert már megelőzőleg hasonló czélből egész kis könyvtár Íratott össze, a mely igen becses anyagot tartalmaz. Méltóztassanak tehát megengedni, hogy egy pár perezig igénybe vegyem nagyrabecsült figyelmüket; (Halljuk! Halljuk!) hiszen én vagyok a legidősebb élő magyar hadi történetíró, (Éljenzés.) azonkívül, mint a Magyar Tudományos Akadémia történelmi osztályának elnöke, abban a helyzetben vagyok, hogy tudomással birok az egész ügyről és annak minden részletéről. (Halljuk! Halljuk!) A Magyar Tudományos Akadémiának szervezésétől fogva volt egy hadtudományi bizottsága. (Egy hang a" középen: Gélich Richárd!) Még előbb, a 30-as, 40-es években, Kiss Károly vezetése alatt igen jeles tagjai voltak ennek a bizottságnak. Ezek közül mi is ismertük Hollán Ernő altábornagyot, ezt.a kitűnő magyar mérnököt és katonai irót, továbbá a tábornoki karnak egy élő tagját, a ki jelenleg az egyetlen katona a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közt: rónai Horváth Jenőt. Ez a hadtudományi bizottság a Magyar Tudományos Akadémiának történelmi bizottságával egyesülve, alakított egy közös, az Akadémia felhívására a honvédelmi miniszter által is támogatott hadtörténelmi bizottságot. Ennek a czéljai ugyanazok voltak, a miket Ferdinándy Béla t. képviselő ur hangsúlyozott, még hozzátéve, hogy az Akadémia is befolyván természetesen nemcsak a gyakorlati, hanem a tudományos czélt is művelték és ez utóbbira is különös súlyt helyeztek. Ez a hadtörténeti bizottság épen a legzseniálisabb magyar történetirónak : zerinvári grőf Zrínyi Miklósnak magyar nyelven irott »Török Áfiumá«-t, »Nebántsd a magyart* és más egyéb munkáit, mint a »Vitéz hadnagy«-ot sajtó alá rendezte, újra kiadta s a magyar közönségnek és a honvéd tisztikarnak okulásul előterjesztette. Azonkívül megíratta históriai alapon a magyar csataterek történeteit »Krónika« czimmel ugyancsak vastag, hatalmas kötetben. Mindez nagyrészt ennek a derék magyarérzelmü tábornoknak, rónai Horváth Jenő jelenlegi székesfejérvári kerületi parancsnok szorgalmának köszönhető. Sőt ezen, a honvédelmi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia kiküldötteiből egyesült hadtörténeti bízottság, a mely másfél évtizedig működött, a »Hadtörténelmi Közleményekében igen becses anyagot dolgozott fel részben teljesen, részben félig. Ennek egyetlenegy honvédtiszti könyvtárból sem volna szabad hiányozni és ugy tudom, hogy bizonyos számú példányokat a honvédelmi minisztérium meg is küldött a tiszti könyvtáraknak. A stagnálás és visszahanyatlás a magyar katonai irodalom és különösen a hadtörténeti irodalom terén akkor kezdődik, a mikor a Hadtörténeti Közlemények megszűnnek. Bónai Horváth Jenő ugyanis, mint budapesti volt ezredparancsnok, olyan alkalmazást kapott, hogy nem folytathatta tovább a szerkesztői munkálatokat. Akkor az Akadémia a honvédelmi minisztériummal megállapodott, hogy egy nyugdíjazott