Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-264
230 264. országos ülés 1908 január 2^-én, pénteken. ismét visszaállott az a helyzet, a mely 48-ban ideig-óráig megszűnt, hogy ismét a nép széles rétegei nem a parlamenti majoritás, hanem a parlamenti minoritás védelmében látták a függetlenség garancziáit. Ez a lelki világa a nemzet széles rétegeinek, ez a helyzet teljes magyarázatát adja annak, hogy mikor Tisza István házszabályreviziós tervével előállott, a inelylyel meg akarta menteni a már-már romba dűlő majoritást és meg akarta szoritani a kisebbség jogait, akkor teljes, elementáris erővel lépett fel ez a nemzeti közvélemény, a mely a kisebbség jogaiban látta akkor a nemzet aspiráczióinak biztosítását, és a mely a kisebbség védelmének letiprásához a maga beleegyezését nem adta hozzá. 1905-ben — holnapután lesz már három esztendeje — megtörtént az a választás, a mely a mi jelenlegi politikai rendszerünket kényszeritette a kormányzásra. Sajnos azonban, — a mint jól méltóztatnak tudni •— a kormányzást politikai rendszerünk vezetőférfiai egyszerűen nem vehették át, mert nem akartak átmenni olyféle igán, a melyen keresztülmenve a nemzeti aspirácziók innen maradnak. Ellenben nem engedvén álláspontjukból, kénytelenek voltunk keresztülmenni az úgynevezett darabont korszaknak minden bajain, minden szégyenén, és egy hosszú, másfél évi küzdelem után látták be mindenfelől, hogy a magyar Géniusz sokkal erősebben tört elő a nemzeti aspirácziók szolgálatában, semhogy azt többé visszaszorítani lehetne, és igy nem lehet máskép kormányozni, mint azokra bízni az ország vezetését, a kik egyúttal a nemzet bizalmát is birtokolják. (Ugy van! Ugy van.') így történt, t. képviselőház, hogy a mai rendszer megalakult. Ez a mai rendszer hatalmát nem felülről birja, nem onnan származtatja erejét, mint származtatták évszázadokon át a kormányok, hanem a mellett, hogy a törvényhozás másik tényezőjével természetszerűleg igyekszik helyesen és gyakorlatilag minden kérdésünket a hazafias királyhűség jegyében elintézni, a mellett képviseli a nemzeti aspirácziók egyetemét, s vezeti azt a többséget, a mely többség képviseli mindazt, a melyek nemzeti ideáljainkat képezik. Ma nem ugy áll többé a helyzet, hogy a kisebbségnek férfiai képviselik azt a lehetőséget, hogy a magyar függetlenség valóban kivivassék, mert hogy egynéhány kisebbségi férfiú mit mond ma és mit tesz ma, jól látjuk mindannyian, az ország jövendője szempontjából meglehetősen csekély sulylyal esik a mérlegbe, ellenben teljes erővel érvényesül az az igazság, hogyha ez a nemzeti aspirácziók talaján felnőtt politikai rendszer nem lesz képes a maga akaratának felfelé és lefelé egyaránt érvényt szerezni, akkor szégyenteljes bukás és a nemzeti aspirácziók eltemetése lesz az eredmény és visszamehetünk megint sirva a nemzeti kisebbség glorifikélásához, csak az a kérdés, hogy a mai szaggatott és eladósodott helyzetünkben fog-e még valaha ütni a nemzeti többség feltámadásának az órája. (Ugy van! Ugy van!) Ezek a helyzetek, t. képviselőház, egészen más szempontokat tesznek érvényesekké és nyilvánvaló előttem és talán nyilvánvaló minden elfogulatlan ember előtt, hogy a nemzeti akarat parlamenti többségi érvényesítése ma egybeesik a nemzet érdekével és ma nem az a nemzet érdeke, hogy a nemzeti többséggel szemben álló kisebbség részesiítessék mindenek felett álló védelemben, hanem ellenkezőleg az a feladat, hogy a majoritást biztosítsuk, hogy nemzeti többségi akaratát mindenekkel szemben tudja érvényesíteni. (Elénk helyeslés és taps.) Hock János: Mindig a nemzeti eszmét! Nagy Emil: Tessék egy pillantást vetni arra, hogy ez a nemzeti többség tudja-e hát valóban érvényesíteni a maga akaratát, nincs-e kitéve annak a veszélynek, hogy akár fent Bécsben, akár szocziáldemokrata agitátorok künn a faluban reá fognak mutatni másfél esztendő múlva arra, hogy; hát nézzétek édes barátaim, itt volt a nemzeti aspirácziók talajából kinőtt képviselőház, itt volt a nemzeti ideálokról le nem mondó, sőt a nemzeti ideálokat propagáló minisztérium és többség, mit tudnak elérni, érdemes volt ezért annyi fáradság, annyi nélkülözés ? (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ha ez a többség ennek a nagy hivatásának, hogy a parlamenti többség akaratának érvényt szerez és ezt alkotó munkákban mutatja ki, nem képes megfelelni: ugy, a mint régente a kisebbség bukása jelentette a nemzet bukását, én vallom lelkem minden meggyőződésével, hogy ma a többség bukása jelentené a nemzeti eszme lehanyatlását. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! A kinek nem elegendők az elmondottak, vessen egy pillantást a közelmultunkra, és meg méltóztatik látni, hogy előállott az a helyzet, hogy szent István koronája egyik alkatrészének képviselői fejükbe vették azt, hogy ők egyszerűen gúzsba kötik a magyar állami létet és mindaddig, a mig az ő vélt sérelmeik nem orvosoltatnak, a magyar parlament és állam funkczióját egyenesen megakadályozzák. (Halljuk! Halljuk!) És nézzék e mellett az u. n. kilépett barátaink mostani véderővitabeli működését. (Halljuk! Halljuk!) Egyáltalában nem vonom kétségbe az ő hazafiságukat és meg vagyok győződve arról, hogy az ország érdekét ép ugy szem előtt tartják, mint mi, és hogy közöttünk a czél tekintetében az ország boldogítása szempontjából különbség nincsen. De, t. képviselőház, mégis mi a helyzet? Mi, körülbelül 380 többségi párti képviselők, a kik el vagyunk telve azzal a szándékkal és azzal a vágygyal, hogy annak a népnek a