Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-263
222 263. országos ülés 1908 január 2S-án, csütörtökön. törvényünkben csak az az ujonezkontingens foglaltassák, a melyet mi, Magyarország szavazunk meg, állítunk a hadsereg számára. (Ugy van! balfelöl.) Ennek a felfogásnak a következő szövegezésben adna kifejezést az indítványom: »A magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének és a haditengerészetnek az 1889: VI. törvényczikk 14. §-ának harmadik bekezdéséhez képest és az 1900 deczember 31-én foganatosított népszámlálás eredményei alapján a magyar szent korona országai az 1908. évre 44.076 főnyi ujonczjutalékot állítanak ki. A magyar királyi honvédség évi ujonczlétszáma az 1908. év végéig 12.500 főben állapittatik meg.« T. képviselőház! Előterjesztettem, hogy a magam részéről semmit sem szavazok meg, de mivel általánosságban elfogadtatott a törvényjavaslat, nem jutok magammal ellenkezésbe, ha a már általánosságban elfogadott törvényjavaslat részleteinél a kifejezések szabatosságára, a kifejezéseknek preczizebbé tételére nézve indítványt, módosítást terjesztek elő. T. képviselőház! A dolog ugy áll, — és ez megfelel a történeti ig gnak, — hogy ez az ujonczkoníigens, a mely az első szakaszban 44,076 főre van taksálva, igen magas, ez nem felel meg a magyar nemzet véderőképességének. A nagy hibát abban látom, hogy e kontingens megállapítása a népszámlálás eredményeit figyelembe veszi ugyan, de a kivándorlás szomorú adataival, a kivándorlás szomorú statisztikájával nem törődik. Arra hivatkozhatnék a t. honvédelmi miniszter ur, hogy a kivándorlás adatai nincsenek szabály szerint összegyűjtve, hogy épen most ez az újonnan alakult kivándorlási bizottság az adatoknak pontosabbá, szabatosabbá tételével is foglalkozik; de én azt hiszem, t. képviselőház, hogy a nagy államkormányzati hatalom mellett, azokkal a szervekkel, a melyek a mindenkori kormánynak rendelkezésére állanak, rövid idő alatt meg lehetne állapítani, hogy hányan vándorolnak ki az országból és igy a viszonyoknak, a véderőképességnek jobban megfelelő számban, tehát igazságosabb arányban lehetne megállapítani az ujonczlétszámot. Igyekeztem összeszerezni a kivándorlásra vonatkozó adatokat; természetesen, mint magánember nem juthattam minden statisztikai adatnak a birtokába és sokszor csak következtetés utján állapíthattam meg bizonyos számokat. Ezt azért mondom, mert nem vindikálom magamnak a csalhatatlanságot, mivel nem állott kellő hivatalos adat a rendelkezésemre. E szerint az én számitásom szerint, t. képviselőház, —• a számitásnak részleteivel nem fárasztom a t. képviselőházat — hosszú munkának, hosszú utánjárásnak és sok adat-beszerzésnek eredménye az, hogy a kivándorlás okozta csökkenést is figyelembevevő ujonczlétszám a mi részünkről 34.085-öt tenne ki, tehát körülbelül 12.000 emberrel kevesebbet, mint a mennyi tényleg fel van véve. Ennek a statisztikának összeállításánál azonban nemcsak a kivándorlásra voltam tekintettel, hanem igyekeztem minden téren ugy állítani össze adataimat, hogy a végeredményben kapott szám megfeleljen Magyarország véderőképességének is. Azt hiszem, maga a t, honvédelmi miniszter ur is elismeri azt, hogy az ujonczjutaléknak 44.076 főben való megállapítása a mi viszonyainkhoz képest nagyon is magas. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter: Nem! Ezt nem ismerem el! Nagy György: Hát én bizonyítani tudom, hogy igenis magas. (Zaj.) T. képviselőház! Nekünk nem lehet czélunk — és nem is szabad, hogy elélünk legyen — egy teljesen osztrák érzelmű és osztrák szellemű hadsereg számára a kelleténél is több ujonezot állítani, a szükségesnél is magasabb ujonczjutaléüot adni. Nem szabad elfelejteni, t, képviselőház, hogy annak a katonának — legalább most, a míg osztrák járom alatt nyög — (Mozgás.) szolgálati ideje, az a három esztendő: három r évi börtönbüntetéssel ér fel. (Mozgás. Zaj.) Én ismerem a katonáknak az életét. Én ismerem azt a bánásmódot, a melyben nekik részük van, és azt hiszem, hogy nem nagyítottam, (Igaz! Ugy van!) nem túloztam, ha a katonai életet a fogságban eltöltött idővel egyformán rossznak mondottam. T. kéjDviselőkáz! A honvédelmi miniszter ur felszólalásában azt is mondotta, hogy nem felel meg a tényeknek, a valóságnak Benedek János képviselőtársamnak állítása, hogy a mannschaftnak, a legénységnek nincs becsülete. (Ugy van!) Hát én nem tudom, hogy papíron van-e a legénynek becsülete; nem tudom, hogyan gondolkozik ebben a kérdésben a sok magasrangu tiszt; — a honvédelmi miniszter urnak humánus gondolkodásmódját ismerjük, róla fel is tételezzük, hogy aktív katona korában is mindig ugy beszélt a legénységgel, a mint embertársakkal beszélni illik, — de tény az, hogy a legtöbb tiszt olyan hangon beszél a katonával, olyan modorban érintkezik a legénységgel, hogy attól, a kivel ugy lehet beszélni, ők maguk is megtagadják azt a Standesekre-t vagy Mannschaftsehre-t, a mire jjedig a t. honvédelmi miniszter ur olyan szépen, olyan dicséretreméltó módon hivatkozott. Tanuságtételre hivom fel képviselőtársaim közül azokat, a kik nem mint önkéntesek — mert velük, leendő tisztekkel mégis csak máskéj3en bánnak — hanem mint közlegények szolgáltak a katonaságnál, erősítsék meg állításaimat és mondják meg, hallottak-e csak egyszer is olyan megszólítást; a minőt ember embertársával szemben használni szokott? (Mozgás.)
