Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-262

262. országos ülés 1908 január 22-én, szerdán. 195 ilyent. Már most reákerült a sor a tengeri ütközetre, s a spanyol admirálisok és tisztek abban az óriási zűrzavarban nem tudtak kellő gyorsasággal, biztonsággal és határozottsággal parancsnoki helyükről, a hol távolságmérőjük volt, parancsokat küldeni az egyes ágyukhoz, hogy milyen távolságra lőj jenek, sőt, a nagy zavarban, a végső veszedelem idején arra jöttek rá, hogy nem is lehet máskép működni, hacsak nincs minden egyes ágyúnál ilyen műszer, mert minden egyes ágyúnak más a távolsága az ellenségtől, mint a központnak és más a távolsága, mint a többieknek. Ezzel szemben az amerikaiak az ő theodoritjaikkal pontosan tudtak czélozni, nem vártak a központtól parancsokat és teljesen tönkre lőtték a spanyol hadiflottát. Ezt azért hoztam fel, mert egyik képviselőtársam szives volt példát kívánni arra, hogy a laikusoknak milyen nagy eredményeket tulajdonithat a harczászat. Más példát is tudnék felhozni, de nem kivánom untatni a t. házat, hanem arra vagyok bátor utalni, hogy épen a modern hadi, harczi készség szempontjából az eddigi elvek elvetendőknek mutatkoznak, legalább túlnyomó részükben. S e tekintetben szintén egy szakértőre, egy német generálisra hivatkozhatom, a ki a japán-orosz háborúból levonható tanulságokra alapítja azt a nézetét, hogy a drillnek az a jelentősége, a mely eddig volt, a japánok szerejDlése által czáfolatot nyert, és hogy egészen uj elveket kell behozni a hadseregekbe a végből, hogy a modern fegyverekkel és hadi eszközökkel sikeresen lehessen operálni. Egy érdekes példát vagyok bátor felhozni az orosz-japán háborúból arra vonatkozólag, mennyire ellentétben áll a modern katonaképzésnek helyes elve az eddigi elvekkel, és mennyire ellentétben áll különösen az u. n. drillel. Egy német katonatiszt, a ki a harcztéren járt és igen érdekes megfigyeléseket tett nemcsak az ütközetek stratégiai részleteiről, de általában véve a japánok magatartásáról, egy epizódot emlit ebből a hadjáratból. Elbeszéli, hogy a japán katonánál fegyelemről úgyszólván abszolúte nem lehet szó; elmeséli, hogy mikor a japán katonák a harcztérre vonulnak, — tehát komoly esetben — még akkor sem mint fegyelmezett haderő, parancs, fegyelem alatt, zárt sorokban vonulnak, hanem a csapatok egyes tagjai ugy mennek, a hogy nekik tetszik. Nincs parádémars, még csak zárt kolonnákban sem mennek, hanem ugy, a hogy nekik tetszik. De még ez sem elég, mert az egyes katonák, ha nekik tetszik, elmaradnak, le is ülnek, sőt lefeküsznek aludni. És a mikor rákerül a sor, a mikor szükség van rájuk, a fontos jűllanatokban mindig ott vannak. (Zaj a baloldalon.) Háborúban történt ez, t. képviselőtársam, a japán-orosz háborúról mondja el tapasztalatait egy német katonatiszt. Továbbá azt mondja az az iró, hogy ha azután az ilyen elmaradt japán katona nem érkezik meg a kellő pillanatban, azon nem méltatlankodnak, hanem sajnálják, hogy szegény ember, valami baja történhetett, mert nem jött. Az a hadügyi iró ezt a példát annak illusztrálására hozza fel, hogy milyen fontos a modern harczászat szempontjából . . . Förster Ottó: A rendetlenség! Farkasházy Zsigmond : . . . nem a rendetlenség, hanem az önálló egyéni elhatározás és a hazafiság. (Felkiáltások a baloldalon : Ez igaz!) És a japán népben ez megvolt. De még egy német generálisra hivatkozhatom, Friedrich Ottóra, a ki az egyéniség kifejlesztésének elvét hangoztatva, utal a japán példákra és eredményekre, és kimutatja azt, hogy a hadügyi feladatok egész eddigi fejlesztése és csoportosítása a modern technika mellett helytelen és téves. T. ház! Mielőtt ezeknek az ismertetésére áttérnék, egy általános tapasztalatot vagyok bátor előadni, t. i. hogy századokon át hadügyi téren mindig azok érték el a legnagyobb sikert, a kik stratégiájukat a legmodernebb elvekre alapították, és a kik a legmodernebb hadi eszközöket alkalmazták. Erre nézve igen érdekes és impozáns példákat tudok felhozni. Elsősorban itt van az a példa, a mely minket legjobban érdekel, hadverő Mátyás király. Magyarország talán soha olyan hatalmas, olyan respektált, olyan tekintélyes nem volt, mint Hollós Mátyás jdejében. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És minek tulajdonitható ez ? Csakis annak, hogy Hollós Mátyás az ő zsenialitásával négy századdal előre meglátta a hadsereg mai alapfeltételét, az állandó hadsereg létesítésének szükségét. Az akkori időben részint zsoldos seregek működtek Európaszerte, azokban persze lelkesedés nem volt, hanem csak zsebrák-érdek, rablási és zsákmányolási törekvés. Másrészt működtek az u. n. inzurrekcziók. A hadi tudományokban alaposan kiképeztetve egyik sem volt. Ebből Hollós Mátyás arra a következtetésre jutott, hogy állandó hadsereget kell szerveznie, a mely a harczászati tudományban állandóan fegyelmeztetvén, alkalmatos lesz arra, hogy a zsoldos hadseregeket és az inzurrekcziókat megverje. A terv meglepően sikerült. Ha jól tudom —• történész képviselőtársaim jobban fognak emlékezni — Hollós Mátyásnak mindössze 20.000 főnyi állandó serege volt. Thaly Kálmán: Negyvenezer! Farkasházy Zsigmond : .. . tehát negyvenezer. Köszönöm Thaly Kálmán t. képviselőtársam helyreigazítását. Ezzel a negyvenezer katonával, mondhatni, egész Európát sakkban tartotta és uralkodott úgyannyira az összes idegen haderőkön, hogy Bécs várát elfoglalhatta, a nélkül, hogy nagyobb ellenállásra talált volna. Egy másik érdekes példát is tudok a történelemből idézni, t. i. Napóleon példáját. Napo25*