Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-262

194 262. országos ülés 1908 hadsereg harczképessége tekintetében. Hogy ezt meg nem tette, erre vonatkozólag azt az indokot adta elő, a melyet már előbb megemlített előttem Molnár Jenő t. képviselőtársam, hogy ezen megjegyzések és kifogások laikus oldalról jöttek, a legjobb esetben tartalékos tisztek részéről és semmiesetre sem szakértők részéről. Molnár Jenő t. képviselőtársam igen elmésen jegyezte meg erre vonatkozólag, hogy táborszernagyokat nem lehet a parlamentben alkalmazni, hogy szakértő birák legyenek. De, t. képviselőház, ettől eltekintve, a parlamentarizmus intézményéből magából folyik és a parlamentarizmusnak egyik föltétele és czélja, hogy nem szakértők döntsenek az állami szükségletek és állami kérdések tekintetében. A parlament mintegy zsüri-képen működik a közügyekben, a közvéleményt juttatja kifejezésre és legfeljebb szakértő szerveket vesz igénybe, hogy a laikusok véleményét a közérzésnek megfelelően visszaadhassa. De, t. képviselőház, épen a hadügyi kérdéseknél, a hadügy tulaj donképeni czélját tekintve, méltóztassék meggyőződve lenni az igen t. honvédelmi miniszter ur arról, hogy a laikusok véleménye egyáltalában nem megvetendő. Mondhatom, foglalkoztam szerény erőmhöz képest katonai és hadügyi kérdésekkel. Persze nem a Drill kérdésével, nem a fegyverforgatással, nem a Technik vagy a Laufschritt kérdéseivel, hanem harczászat kérdésével és tanulmányaim során érdekes megfigyelésre jutottam. Arra t. i., hogy minden nagyobb jelentőségű, igazán korszakalkotó uj alkotás és uj intézmény a hadászat terén nem a hivatásos katonáktól, hanem a laikusoktól származik. Nem mondom, hogy kivétel nélkül, de minden nagyobb világtörténelmi jelentőségű ujitás rendesen laikusok részéről jött, és ez, t. ház, igen természetes magyarázatát bírja a hadseregek évszázadokon át divó szervezetében. Azon szervezetben t. i., hogy a katonáknak és katonatiszteknek, a kik a vezetés szerepére vannak hivatva, már gyermekkoruktól fogva első kötelességévé teszik az engedelmességet, a meglévő intézmények abszolút tiszteletét. Lehet, hogy ennek is van harczászati szempontból bizonyos jelentősége, de tény az, hogy a katonaságot és a tisztikart ezáltal bizonyos időj múlva teljesen képtelenné teszik önálló gondolkozásra, uj gondolatok termelésére. Ehbez járul az is, hogy a katonaságnál inkább van keresztülvive, mint bárhol másutt, az úgynevezett szamárlajtorja intézménye, t. i. hogy csakis bizonyos időközökben, bizonyos sablonok szerint lehet előhaladni, és arra igen kevés mód és alkalom nyujtatik, hogy valaki, a ki rendkívüli tehetsége által kitűnik és a hadászat hasznára lehetne, olyan poziczióba jusson, a hol ezeket a rendkívüli tulajdonságait a hadsereg javára értékesíthetné. Ebből következik, hogy vezető szerepekre legtöbbnyire csak megörejanuár 22-én, szerdán. gedett, a meglévő intézményekkel rendkívül megbarátkozott és hozzájuk csontosodott férfiak juthatnak. Ez a.mi hadseregünkben az intézmény természetéből következő sajnos jelenség, a mely ellen szakértők részéről is sokszor hallottunk figyelemre méltó panaszokat; először abban a tekintetben, hogy az igazi tehetség nem tud ugy érvényesülni, hogy a hadseregnek javára válnék, másodszor hogy a hadvezetésre komoly esetben hivatott férfiak olyan korban vannak és olyan nézeteket vallanak, hogy e miatt a modern harczászat feltételei nem érvényesülhetnek. Evvel szemben nagyszerű intézményeket, vívmányokat látunk laikusok részéről. E tekintetben az ujabb hadászati események közül hozok fel egy esetet: a kubai háború idejéből, a mikor az Északamerikai Egyesült-Államok állottak harczban Spanyolországgal, a melynek igen szép százados hagyományokkal és nagyszerű vezetéssel bíró hadi flottája volt. A kik e háborút megfigyelték, állítják, hogy a spanyol tengerészek és a spanyol tisztikar igen hősiesen, szépen és önfeláldozással küzdött. Evvel szemben az Egyesült-Államoknak tudvalevőleg nem volt képzeit katonasága, nem is volt hadi flottája, nem volt tisztikara, vagy legalább igen csekély mértékben. Az utolsó perczben a hadüzenet után kezdték beszerezni óriási vagyoni erejükkel azokat az eszközöket, a melyek egy rendszeres hadjárat folytatására szükségesek. És ime, az eredmények azt mutatták, hogy a lakus, csupa gyakorlatlan férfiakkal rendelkező északamerikai flotta legyőzte, úgyszólván megsemmisítette a nagy, erős, jól szervezett, régi hagyományokon alapuló spanyol flottát akkor, a mikor az amerikai flotta úgyszólván egyetlen egy hajót sem vesztett. A kik e meglepő jelenség okait kutatták, arra az eredményre jutottak, hogy egyetlen kis műszer volt az, a melynek az amerikaiak a spanyolokkal szemben ezt az óriási sikerüket köszönhették, az u. n. theodoritnak, a melyet arra használnak fel, hogy a távolságokat mérjék. Ez az intézmény sok pénzbe nem kerül; gondolom, körülbelül 100—120 forintba kerülhet egy ilyen felszerelés. A spanyol flottának is volt ilyen távolságmérője, csakhogy azok a régi katonák, az öreg admirálisok azon a nézeten voltak, hogy a jó katonának szeme többet ér minden masinánál és bár a kényszernek és .modern irányzatoknak engedve, alkalmazták a theodoritot, csakhogy minden hajóra csupán egyet. Ellenben a tapasztalatlan, laikus amerikaiak ezzel szemben nem is tudva jóformán, hogy mire lenne jó az a műszer, de azt gondolva magukban, hogy pénzünk elég van, annyit veszünk, a mennyi csak telik, minden egyes hadihajón, minden egyes ágyujuknál alkalmaztak