Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-262
190 262. országos ülés í908 január 22-én, szerdán. az ideje, hogy a meghozott töméntelen áldozatért ez a nemzet is kapjon valamit, ha mást nem, legalább egy megnyugtató szót, hogy a mi késik, nem múlik. De még ez iránt sincsenek figyelemmel a hadügyi kormány képviselői, mert czéljuk csak az, hogy mielőbb kiszorítsák az uj onczkontingenst. Végtelenül csodálkozom, hogy nem akarták a tárgyalási időnek egy órával való meghosszabbítását, azért, hogy három napig tartó vita van, mert egész idegesen mozogtak és azt mondták, hogy megobstruáljuk az ujonczmegállapitási törvényt. Nem vagyunk ehhez hozzászokva a mostani kormányzat részéről és csak azt vagyok bátor ismételten megemlíteni, hogy más programmot kérünk a t. hadügyi kormányzattól és hogy mi azt kívánjuk, hogy vegye figyelembe az ezen oldalról elhangzott összes kívánságokat. A parlamentarizmusnak általában inkább megfelelne az, hogy a hadügyi kormány az ország hadügyi politikáját is itt beszélje meg, s arról a parlamentnek felvilágosításokat adjon. A mi hadügyi politikánk a delegáczióban vitattatik meg, s nekünk csak az marad, hogy annak költségeit megszavazzuk, az ujonczlétszámot megállapítsuk, pedig a magyar törvények világosan megmondják, liogy az ujonczok megállapításával és megajánlásával egyidejűleg az országnak az a joga is meg van, hogy ehhez a feltételeket is megállapítsa. Ez a magyar alkotmánynak egyik legsarkalatosabb tétele és most, mikor erről az óriási nagy kérdésről három napig tart a vita, nálunk mindenféle rágalmat szórnak erre az oldalra és mert egy párszor felszólalunk ebben a kérdésben, abba a gyanúba keveredünk, hogy obstruálunk, hogy lekicsinyeljük egyéni értéküket és mindenféle akadályt gördítünk útjukba. Ámde ha így haladunk, akkor az egész parlamentarizmus feleslegessé fog válni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy nincs semmi értelme, hogy kéthárom napig beszéljünk, mert itt nem azt nézik, hogy mit mond az illető, hanem azt, hogy ki mondja és hányan mondják. Ha kettő mondja, legyen az akármilyen aranyigazság, az nem számit, mert itt csak azt nézik, hogy többség-e vagy kisebbség ? A többségnek a lélektana sehol sem olyan, mint nálunk Magyarországon ! A többség ugy ránehezedik erre a kisebbségre, hogy megöli annak minden szabad véleménynyilvánítását, csakhogy többségi hatalmát megtarthassa és látjuk, hogy most is előállanak egy olyan javaslattal, a melynek nem az a tendencziája, hogy itt az állam érdekében alaposan megvitattassanak a fontos kérdések, hanem hogy a többség akarata minél hamarabb érvényesüljön.. Pedig, a mi a többség akarata, — kivált ebben a kérdésben — nem is bizonyos, hogy a nemzet akaratával kongruens. Ezeket voltam bátor megjegyezni és kérem, hogy határozati javaslatomat méltóztassék elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A zárszó joga illeti továbbá Farkasházy Zsigmond képviselő urat. Farkasházy Zsigmond: T. képviselőház! Nem szándékozom a t. ház türelmét hosszasan igénybe venni. (Folytonos zaj. Halljulc! Halljuk!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Farkasházy Zsigmond: A zárszó jogán, de mégis kötelességem, hogy azokra vonatkozólag, a miket az igen t. honvédelmi miniszter ur elmondott, és még inkább azokra nézve, a miket el nem mondott, egy pár megjegyzést tegyek. A t. miniszter ur nagy lojalitással nyilatkozott bizonyos kérdésekről, a melyek felmerültek, de ép oly röviden és nagy általánosságban. A legjelentékenyebb kérdésekre vonatkozólag azonban, a melyek itt egyáltalában felmerültek, nem reflektált, és e kérdések iránt végeredményben felvilágosítást nem kaptunk, különösen sajnálom, hogy ezekben a kérdésekben ezután sem fogjuk ismerni a hadügyi kormányzat álláspontját, pedig régi szokás a magyar parlamentben, hogy miután a hadügyek jelentékeny része a delegácziók hatáskörébe van utalva, ennélfogva az ujonczmegajánlási törvényjavaslatok tárgyalását szokták felhasználni arra, hogy ezek tekintetében felvilágosítást adjanak. E tekintetben a magyar parlamentben az a gyakorlat vált érvényessé, hogy a honvédelmi miniszter ur ilyen kérdésekben mintegy a hadügyminiszter expoziturájának tekintetik, a ki hadi kérdésekben azon nézeteket szokta itt kifejteni a honvédelmi miniszteri székből, melyeket tulajdonképen a dolgok természetes rendje szerint magának a hadügyminiszternek kellene itt előadni. Mielőtt azonban ezeknek a nem vitatott kérdéseknek bővebb fejtegetésébe bocsátkoznám, vagyok bátor egy pár szóval reflektálni az előadó urnak azokra a megjegyzéseire, a melyeket határozati javaslatom két pontjára nézve tett. Az előadó ur egész röviden végzett ezzel a két pontból álló határozati javaslattal, az elsőre vonatkozólag, a mely így szól (olvassa): »A képviselőház a szőnyegen levő javaslatot a véderó'-bizottsághoz visszautasítja azzal, hogy a fennálló törvényekbe ütköző kifejezések mellőzésével azt uj alakban terjeszsze elő« — azt az egész meglepő kijelentést tette, hogy ez azért nem fogadható el, mert ellenkezik a véderőbizottság álláspontjával. Hát elsősorban is bocsánatot kérek, de a parlamentarizmus legelemibb elveivel ellenkezik az, hogy a ház ne fogadhasson el egy határozati javaslatot azért, mert az ellenkezik az egyes bizottságoknak álláspontjával; a ház az ő szuverén elhatározási jogával épen arra hivatott, hogy ellentétes álláspontot is elfoglaljon alkalom adtán; sőt láttuk épen a legközelebb múlt napokban, hogy a ház nagyon erélyesen foglalt el más álláspontot, mint a bizottság, egy igen fontos kérdésben, t. i. a pozsony-bécsi villamos vasút kérdésében, a mennyiben eluta-