Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-261

261. országos ülés 1908 január 21-én, kedden. 165 tatlan nagy érdekét. Közszabadságokat, alkotmánygarancziát ettől a veszélytől való félelmében senki meg ne támadjon és senki se hivatkozzék arra, hogy azokat részünkről veszély fenyegeti. T. ház! Ezekután ismétlem, hogy mi a kétévi szolgálati időt nem tekintjük ma elintézettnek, hanem adandó alkalommal újból felvetjük ezt a kérdést és megvizsgáljuk, van-e a megvalósításnak tényleges, olyan akadálya, a mely előtt meg kell hajolni, vagy pedig csak látszólagos, formai akadályok vannak, a melyeket félre kell dobni. Ehhez képest fogjuk programmunk megvalósítása érdekében további működésünket megszabni. A magam részéről hozzájárulok a Brediceanu t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz és kérem annak elfogadását. Elnök : Ki következik ? Hencz Károly jegyző: Schriffert József! (FelMáltások : Nincs itt!) Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. ház! Én nem szándékozom felkeresni azt az őserdőt, a melyből nyaláb számra hozhatnék érveket és adatokat a jelenleg szőnyegen forgó törvényjavaslat ellen. Szomorúan konstatálom, hogy a katonai kérdések terén a magyar országgyűlés ma is ott van, a hol volt a rendi tábla, a rendi országgyűlések idején. Ma is még mindig a gravaminális, a sérelmi politika terén állunk, ma is mindig gravámeneket kell felemlítenünk, a mely gravámeneket elhagyni, a mint Kossuth Lajos is mondotta, csak akkor lehet, ha gravámenek nem lesznek. Ha vizsgáljuk ezt a gravaminális politikát, — olvasva a régi rendi országgyűlés naplóit — azt látjuk, hogy ez a politika mindig összefüggésben áll az engedményekkel, hogy a régi rendi tábla ellenzéke mindig engedmények fejében adta meg az ujonczokat a dicasteriumok képviselőinek. Ezek az engedmények három irányban mozogtak. Három irányban domborodott ki az a szempont, a melynek alapján végre az akkori dicasterium az akkori császári kormánynak megadta a maga országgyűlésében a maga ujonczait. Az egyik a nemzeti szempont, a másik az emberi jogok szempontja, a szocziális szempont, a harmadik a gazdasági szempont volt, a melynél fogva gazdasági téren igyekeztek a nemzetet rekompenzálni. Ha már most ezeket a jelenlegi ujonczjavaslatokat nézem, akkor azt látom, hogy sem a nemzeti, sem az emberi jogi, sem a gazdasági szempontból ezen javaslatokkal szemben semmiféle rekompenzáczió nem jár. Ennélfogva szomorúan kell konstatálnom, hogy a mai gravaminális politika a régitől abban különbözik, hogy itt gravamen van csak, de engedmény nincs, inig a régi jaolitikában a gravámenek mellett a nemzet engedményeket is kapott. A mi magát a védrendszer kérdését illeti, csak arra hivatkozom, a mi az én mai érzelmeimet és mai gondolkodásmódomat sokkal szebben és helyesebben fejezi ki, mint a mennyire saját szavaimmal tehetném, hivatkozom Kossuth Lajosnak egy nyilatkozatára, a mely ebben a kérdésben döntő szempontként irányithatja a nemzetet. Kossuth Lajos Schvarcz Gyulához intézett levelében, a ki közoktatásügyi kérdésekben fordult hozzá, körvonalazta elveit, a melyek a honvédelem körül a nemzeti életben szükségesek lesznek. (Halljuk! Halljuk!) Kossuth Lajos ugyanakkor, a mikor össze akarta kötni a közmivelődés ügyét a politikai jogok megismerésének és tudásának ügyével, ugyanakkor, a mikor azt tanácsolja a maga levelében, hogy már az elemi iskolában kellene a polgárokat az alkotmányjog elveire tanítani és őket alkotmányjogi tudásukban megerősíteni, ugyanakkor, a mikor ennek az^országnak oly polgárokat akart adni, a kik ismerik a maguk törvényeit, ismerik a maguk alkotmányát, a kik nincsenek tudatlanságukban és együgyűségükben kiszolgáltatva a hatalomnak, és nincsenek kiszolgáltatva a felső helyről jövő rutin-nak és ügyességnek, ugyanakkor körvonalozta azokat az elveket, a melyeket a honvédelem terén is irányadóknak tekint. Azt mondja Kossuth Lajos (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Én a honvédelem ügyét a közoktatási rendszerbe foglalnám bele. Már az elemi tanodákban beletanittatiiám a gyerkőczöket a honvédelmi kötelesség teljesítésének elemeibe, és belegyakoroltatnám a katonai mozdulatokba, miként ezt nem egy helyütt gyakorlatban is láttam, különösen Amerikában. Én a honvédelmi kéfieztetést a magasabb tanfolyamokon át is mindenütt, részévé tenném a közoktatási rendszernek. Állandó hadsereget, egész önkéntesekből állót, csak annyit tartanék, hogy keretül szolgálhasson az egész nemzetnek a katonai szolgálatba begyakoroltatására, mire ily erőképzés mellett egy év tökéletesen elég volna, s ez senkinek se rontaná meg polgári pályáját.« »Ugyancsak« — így folytatja Kossuth Lajos — »eszembe jutnak itt a bölcs szavak, miket egykor az aradi mártirhősök egyikétől, a szintoly tudományos készültségű katona, s jeles hadvezér mint szilárd hazafi Aulich tábornok hadügyminisztertől hallottam. Aulich ezt mondta: Ha egyszer a békés szervezés ideje elkövetkezik, — monda — ne gondoljunk katonai növeldékre, külön katonai intézetekre, ne emeljünk válaszfalat polgár és katona közt; a honvédelem a legnemesebb polgári kötelesség, ne vetkőztessük azt ki a polgáriasság jellegéből, különben a katona állam lesz az államban, szoldateszka-kaszt, a szabadságnak veszélye, a közvagyonosság átka. Neveljük — mondja Aulich — az egész nemzetet honvéddé. Tegyük a honvédelemre képzést nemzeti közoktatási rendszerünk lényeges kiegészítő részévé, a falusi iskolától kezdve fel az egyetemig, miszerint azoknak, a kik a katonai