Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-261

164 261. országos ülés 1908 január 21-én, kedden. alapithassanak és ideális családi életet élhessenek. Rá se kel] mutatnom csak gróf Széchenyi István és sok más nagyunkra, a kik szintén igy jártak el, a kik szintén olyan időben, a mikor még nyitva volt az ambiczióval megindított katonatiszti pálya szép kilátása, lemondtak rangjukról, s kiváltak a hadseregből. Ujabb időben sok százan válnak igy ki, a nélkül, hogy a katonai intézeteknek reájuk fordított költségeit és azon ösztöndijakat, a melyeket igénybe vettek, egész életükre terjedő katonai pályával nyújtották volna a várt ellenértéket. Ezeken kivül még abból a szempontból is kérem figyelembe venni azt, hogy vájjon akkor, ha a hadseregünket demokratikus hadseregként akarjuk kifejleszteni, fennállhat-e továbbra is a házassági kauczió intézménye, a mely minálunk intelligens, de szegényebb középosztály és a családalapításra gondoló katonatisztek között kinai falat emel és ezáltal mesterségesen tart fenn egy olyan állapotot, a mely mindenképen csak hátrányos következménynyel jár és a mely csak kiélesiti a polgári és katonai társadalom közötti ellentétes felfogást! Máskülönben is t. ház, én, a ki nemzetiségi programm alapján állok, a melynek alfája és ómegája az, hogy lehetővé tétessék mindenkire nézve nemzetiségének ápolása, s hogy ebben az országban a jogegyenlőség minden vonalon keresztül vitessék, (Helyeslés) azt tartom, hogy egyik nemzetiségnek sem válik ártalmára, sőt mindnyájunknak hasznára lesz, ha lehetővé tétetik, hogy az a tiszt saját nemzetiségebelit vehessen nőül és családjában anyanyelvét használhassa. Nincs ez tiltva, de a házassági óvadék mégis akadály! Sajnos, a mi tiszti karunk szegény fiukból kerül ki, a kiket államköltségen, ösztöndijakon, sokszor pedig felekezetünk vagy jótékony egyleteink költségén nevelnek; mikor aztán tiszt lesz belőle és családot akar alapítani, nem vehet el saját nemzetiségebelit, mert mi szegény nép vagyunk és széles ez országban alig talál olyant, a kinek meg van a kellő kaucziója. Ilyen értelemben is sérelmes tehát a házassági óvadék fentartása! De sérelmes az azért is, mert hogyha a szolgálat érdeke lehetővé teszi azt, hogy a tisztek bizonyos százalékának a nősülést meg lehet engedni, nem kellene ezen résznél, a melynek megengedhető a _családalapítás, még egyéb feltételhez, t. i. a házassági óvadékhoz is kötni az engedélyt? Engedjék meg, hogy a t. ház szives türelmét még egy kérdésben igénybe vegyem, és pedig a vallásosság ápolásának kérdésében a hadseregben. Lehet, hogy ennél a kérdésnél egyes képviselőtársaim más nézeten vannak, de ez engem nem gátol meg abban, hogy kövessem meggyőződésemet. Meggyőződésem az, hogy a vallásosságnak a hadseregben, kivált a legénység között való fejlesztése elsőrendű szükségesség. És' a vallásosságnak ezen fejlesztése nem történhetik egyenlő módon. Más módon kell ezt végezni azoknál, akik írni- olvasni tudnak, azoknál, akik bizonyos iskolázottságban részesültek, pl. elemi iskolát vagy néhány középiskolai osztályt végeztek, és más módon azoknál, (Zaj. Elnök csenget.) a kiknek ilyen iskolázottságuk nincsen, a kik hisznek ugyan Istent, de még sincsenek tisztában a hit elveivel, s ezért e részben tanításra szorulnak. Azért tartom szükségesnek azt, hogy a katonaságnál, a legénységnél a vallásosság ápolása fokozottabb mértékben történjék, mint eddig törtónt. És itt legyen szabad rámutatnom arra, hogy az egyes egyházaknak különböző a felfogása a hittanitást illetőleg. Van olyan egyház, a mely súlyt helyez arra, hogy a hivők a szertartások nyelvét is értsék és azt tartják, hogy a szertartás megértése épületesen hat a hívőkre. Különösen mi nálunk ^örög-keletieknél fektetnek erre nagy súlyt. Épen ezért nagyon szükséges volna az, hogy a görög-keleti felekezetű katonák a vallási szertartások meghallgatásában, az azokban való részvételben, úgyszintén a hittanitásban gyakrabban és intenzivebben részesüljenek. Panaszra szolgáltat okot ezen a téren az, hogy nincs meg az arány a hadseregben levő különböző vallásfelekezetű katonák és az alkalmazott katonalelkészek száma között. Nevezetesen a görög-keleti lelkészek számaránya nagyon alatta áll más katonalelkészek számarányának, természetesen a görög-keleti felekezetű katonák számához viszonyítva. Innen van az, hogy egy évben egyszer, kétszer, vagy legfeljebb háromszor kerülhet arra a sor, hogy egy katona istentiszteleten jelen lehessen, egy-egy prédikácziót meghallgasson, de már erre ennél többször alig kerülhet a sor, mert a beosztott gör.-keleti katonalelkószek olyan sok állomás ellátására vannak kötelezve, hogy abszolúte lehetetlen azon állomásokat több izben olyan időben felkeresniök, a mikor a katonaság részt vehet az istentiszteleten és nincs ebben akadályozva más teendőinek ellátása által. Pedig ennek az állapotnak javítása nem járna nagy költséggel. Elég volna nagyobb megbecsülése az illető vallásfelekezetnek és nagyobb értékelése annak, minő hasznai vannak a hadseregnek abból, ha a vallásosság minél intenzivebben fejlesztetik ki. Felszólalásomnak elején jeleztem, hogy kötelességet vélek teljesíteni a magam és elvtársaim nevében, mikor a vitának nem késő, csak harmadik napján kifejezem a mi álláspontunkat. Ki akartam már akkor is jelenteni, hogy sohasem kell félniök önöknek attól, hogy az ujonczmegajánlást megtagadnék vagy megobstruálnók. Ha voltak sérelmeink és ha lesznek sérelmeink, a magunk érdekeinek mindig fölé helyeztük és fölé fogjuk helyezni, az ország tagadha-