Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-260

128 260. országos ülés tíOH január 20-án, hétfőn. az intézmények, a melyek nem az uj, hanem a középkorra emlékeztetnek bennünket, melyeknek gyökerét nem az újkori renaissance talajából, hanem a középkorból vették. (Tetszés halról.) Es hogy nem is akarnak egyáltalában megváltozni, hogy ugy akarják, hogy ez állandó állapot maradjon, ennek legfőbb bizonyitéka az, hogy a hadsereg nem 1868-tól származtatja keletkezését és mostani szervezetét, mint azt a törvények megalkotási ideje következtében gondolnánk, — hanem a hadsereg valami olyan áUandó kontinuus elemnek tartja magát, a mely visszakívánkozik évszázadokra és a közös hadseregbeli ezredek igyekeznek is megtartani a maguk évszázados jubileumát bizonyos nagy hadi események emlékére. Egy hang (balfélől) : Hát már az is bűn ? Egy hang (a középen) : MáT a közös hadsereget sem szabad támadni ? Benedek János : Az egyes ezredek kiragadnak a múlt századokból eseményeket és azokat ünneplés tárgyává teszik. Ez a hadsereg a volt régi osztrák zsoldos hadsereg utódjaként gerálja magát, annak tartja magát és nem annak a nép-hadseregnek, a melynek a 68-iki évi törvény és maga Deák Ferencz szelleme is szánta. (Igaz! Ugy van! balfélől.) Előttem szólt t. barátaim már elég terjedelmesen rámutattak mindazokra a visszásságokra, a melyek ugy a harczképesség tekintetében, mint közjogi tekintetben a hadsereg ellen felhozhatók. Meg kell adnom azt az elégtételt a véderőbizottság ez idő szerinti előadójának, Moskovitz Iván t. képviselőtársamnak, valamint a már felszólalt Kmety Károly t. képviselőtársamnak, hogy nem magasztalták égig a mi közös hadseregünknek jelenlegi szervezetét, szellemét, sőt ellenkezőleg, igyekeztek kiemelni legalább azon szempontok egynémelyikét, a melyeknek orvoslása már most is kötelességünk volna. Nagy György : De nem vonták le a konzekvencziát ! Benedek János: Az igen t. előadó ur pl. a ozimnél kijelentette, hogy ő maga is helytelennek tartja magának a közös hadseregnek az elnevezését és ebben tökéletesen igazsága van. Ha figyelembe veszszük az 1867 : XII. t.-ezikket, különösen annak 11. szakaszát, a mely kifejezetten magyar hadseregről, mint az egész hadsereg kiegésztiő részéről beszél, akkor a későbbi törvényekbe helytelenül becsúszott »közös« kifejezést helytelennek, törvényellenesnek kell csakugyan tartanunk. Ebben a tekintetben tehát teljesen igazat adok ugy az előadó urnak, mint Kmety Károly t. képviselőtársamnak. Csak egyet sajnálok, hogy ugyanis a mig ők hangsúlyozták, különösen Kmety t. képviselőtársam hangsúlyozta, hogy ez a helytelen kifejezés már a legközelebbi jövőben kiküszöbölendő lesz, és gondunk lesz arra, hogy a jövőben ez a helytelen kifejezés lehetőleg elkerültessék, addig most, a mikor együtt van a magyar országgyűlés képviselőháza, most, a mikor az egész többség ugyanazon a felfogáson van, a melynek kifejezést adott az előadó ur és Kmety Károly t. képviselő ur is, — mert e tekintetben a pártok között nincs különbség, mivel a 67-iki kiegyezés alapján álló t. képviselőtársaim is ugyanezt vitatják, a minek bizonysága épen a t. előadó ur okfejtése — akkor mondom, csak azon kell csodálkoznom, hogy miért bízzák az istenség, illetve a hadvezetőség vezető kezére és a jövendő titkos homályára ezt a dolgot, mért nem intézkednek ma, miért terjesztenek elő csak pium desideriumokat, a helyett hogy rezultátumokat hoznának, a melyeknek végrehajtását a hadseregtől, a mely állami életünk szerve, megkövetelnők. (Mozgás.) Igaz, hogy az 1867 : XII. t.-ez.-ben bizonyos jogok és pedig jelentékeny nagy jogok kizárólag az uralkodónak, mint úgynevezett legfőbb hadúrnak tartattak fenn. A hadsereg szervezetére, vezényletére és vezérletére vonatkozó jogok ezek, a melyeknek keretébe majdnem beilleszthető a hadsereg körül minden teendő, de expressis verbis fentartatott a nemzet számára is igen sok fontos jog: az elhelyezés, az élelmezés, az ujonezmegajánlás joga és a nemzet sohasem mondott le arról az eminens, hatalmas közjogról, jogosítványról, a melyet évszázadok óta mindig megtartott és az 1867-iki nagy nemzeti elalkuvásban is megőrzött, hogy az ujonczmegajánlás feltételeit mindenkor a nemzet maga állapítja meg. Azt tapasztaljuk azonban, hogy mig a korona számára fentartott jogok folytonosan erősbödnek, tágulnak, körük szélesbedik, addig a nemzet számára fentartott jogok egyre sorvadnak, szűkebbre szorulnak és magának a nemzetnek is néha kötelezettségeket kell vállalnia az iránt, hogy a számára fentartott jogokkal bizonyos országgyűlési czikluson keresztül élni egyáltalán nem fog, nem kivan. Akkor tehát, a mikor látjuk, hogy egyrészről a korona hatalma folytonosan csak gyarapodik, másrészről a mi jogaink folytonosan sorvadnak, akkor nem elegendő a mi jogaink puszta hangsúlyozása, nem elegendő a pium desideriumoknak a képviselőház ülésein való elmondása, hanem intézkedéseket kell tenni a tekintetben, hogy e jogoknak határozottan érvény szereztessék, annál is inkább, mert azt hiszem, hogy a törvénynek megfelelő elnevezés kérdése egyáltalán nem képezte a jjaktumnak semmiféle feltételét, mert hiszen a hadseregnek, a magyar hadseregnek, mint az egész hadsereg kiegészítő részének sem vezényletét, sem vezérletét, sem szolgálati nyelvét az elnevezés kérdése és a nemzeti követelmények érvényesítése e tekintetben nem érinti. Nagy György: A törvényt nem lehet elpaktálni ! Benedek János: Fájdalommal tapasztaljuk egyéb tekintetekben is azokat a helytelen, visszás, sőt törvénytelen állapotokat, a melyek a szigorú törvények daczára a hadsereg kérdése körül fennállanak. Ilyen óriási hiányosságnak, sőt törvénytelen állapotnak tartom én a kontingentálásnak évről