Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-259

^59. országos ülés 1908 január 18-án, szombaton. 105 hadügyminisztériumtól kivívnia az ország számára, t. i. azt a vívmányt, hogy a jövőben repartirozni fogják a közös szükségleteket Ausztria és Magyarország között a kvóta arányában. Elsősorban is konstatálnom kell, hogy a mit a kormány saját vívmányának diadallal hirdetett, tulaj donképen a Tisza-kormány diadalmi vívmánya volt, mert a delegáczió 1903-ban és 1904-ben hozta fel ezt a dolgot, és már akkor legalább elvben keresztülvitetett, hogy a közös költségeken beszerzendő szükségleteket arányosan fogják Ausztria és Magyarország közt repartirozni. Én azonban megjegyezni és konstatálni kívánom, hogy sem a mai kormánynak, sem a volt kormánynak ezzel a dologgal sok dicsekedni valója nincs, mert ez tulajdonképen az ország ujabb megterhelésével jár és azzal, hogy bizonyos érdekszövetségek kívánalmai és szükségletei minél jobban, gazdagabban és hazafias indokokkal kielégíttessenek. Már magában véve e vívmány kezdeményezését olyannak tekintem, oly oldalról jövőnek, a mely előttem legalább gyanús. Azok az urak kezdeményezték a delegáczióban ezt a repartirozást és a magyar iparnak, a magyar gazdaságnak aránylagos részesítését, a kik bizony a közérdek mellett mindig a saját zsebük érdekeit is nagyon gondosan szokták őrizni. Az akkori rezsimnek voltak ilyen szatellesei. Hiszen ez a mai rendszerre nem vonatkozik. De konstatálni kívánom, hogy azáltal, hogy kikötötte a t. kormány, hogy bizonyos perczentje a szükségleteknek okvetlenül, minden áron magyar termelőktől és iparosoktól szerzenclő be, a t. kormány tág teret nyitott a szélhámosságnak, tág teret nyitott a panamáknak. Mert azelőtt ugy volt a dolog, hogy ha ennyi meg ennyi lafettára volt szükség, ennyi meg ennyi hajórészietet kellett építtetni, ennyi meg ennyi municzió kellett, ennyi meg ennyi fegyverrészt kellett előállítani, a szabad konkurrenczia utján ott szerezték be az anyagot, a hol az a legalkalmasabb volt, mert a legolcsóbban és a legjobb minőségben volt szerezhető. Ma hogy áll a dolog? Van itt egy municziógyár, van itt egy konzervgyár, van itt egy fegyver alkotó részgyár, itt van a Danubiusz, a mely bizonyos hajórészeket csinál, és ezek tudván, hogy a kormány akarva, nem akarva csak tőlük szerezheti be az illető szükségleteket, olyan árakat szabnak, a milyenek nekik tetszenek, ós ebből kifolyólag az következik be, hogy — tényeket konstatálok — 6—8—10 perczenttel magasabb árakon kénytelen a hadügyi kormány az illető anyagokat beszerezni, mintha szabadjára engedték volna a kormányt, és csak azt kötötték volna ki, hogy bizonyos dolgoknál egyenlő feltételek mellett a magyar gyártmányt kell előnyben részesíteni. így néz ki az a vívmány, a melyet valójában a múlt kormány szerzett és ez a kormány effektuál, az is milliókkal KÉPVH. SAPLÓ. 1906 — 1911. XV. KÖTET. károsítja az országot. Tudom pozitive, a hadügyi kormány is belátta ezt, mert konstatálom, hogy a hadügyi kormányzatra sok mindent lehet ráfogni, de hogy tisztességtelenül kezelné a dolgot, hogy panamázni szeretne, azt nem lehet ráfogni. (Mozgás.) Panamázni idehaza szoktak, és elég sajnos, hogy némely esetekben a panamázások kedvéért még a tisztességes hadügyi kormányzat is ^kényszerhelyzetbe hozatik. A t. elnök urat bátor vagyok nagyon kérni, hogy mivel hosszabb előadni valóm volna, méltóztassák öt perez szünetet adni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tárgyalást. Kérem Farkasházy képviselő urat, szíveskedjék folytatni beszédét. Farkasházy Zsigmond: T. képviselőház! Emiitettem már, hogy a közös szükségleteknél a pénz tekintetében mi alul vagyunk. Lencjye! Zoltán: Kérünk negyven embert. Nem vagyunk tanácskozásképesek. Förster Ottó : Nem lehet erőltetni ezt. Elnök: Kérem tessék folytatni. (Zaj.) A képviselő ur az előbb szünetet kért és én azt megadtam. Tessék egy kis tekintettel lenni képviselőtársaira, a mig csengetésemre bejönnek. Tessék folytatni beszédét. Farkasházy Zsigmond: A közös szükségletek fedezésénél a pénz tekintetében, a mint voltam bátor kimutatni, kétségtelenül mi vagyunk alul; ezzel szemben a mi a véráldozaíot illeti, az osztrákok vannak felül. Az ujonezok számát illetőleg ugyanis hosszú évszázadok óta vita folyt Magyarország és Ausztria közt; Magyarország azt állítja, hogy ő szolgáltat Ausztriának több katonát, Ausztria meg azt állítja, hogy ő tartja el saját pénzén a magyar katonaság egy részét, a mennyiben Magyarország a katonaság 42 százalékát szolgáltatja, a mi a költségeket tekintve, még a felemelt kvóta esetén is, körülbelül kilenczezer katonának Ausztria által való eltartását jelenti, illetve azt, hogy valójában kilenczezer katonával többet szolgáltatunk a közös hadseregnek, mint a mennyinek szolgáltatásunknak lennie kellene. Ez a kilenczezer katona tehát azt jelenti, hogy mig Ausztriában kilenczezer katonaköteles fiatalember három esztendőn keresztül otthon, családja körében dolgozhatik, magának és a nemzetgazdaságnak hasznára, családot alapíthat, az ország erejét gyarapíthatja, addig Magyarországon kilenczezer embert elvonnak a családi tűzhelytől, a családalapítástól és teljesen inproduktiv munkára kényszeritik. Huszonhétezer munkaév elvesztéséről van szó tehát Magyarország részéről s ugyanennyi nyereségről Ausztria részéről. Ennek gazdasági értékét az elmúlt 14