Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-259

1Ö4 2&9. országos ülés 1908 január ÍH-án, szombaton. emelkedésével tudják indokolni azt, hogy többet kellett kiadni. T. ház! Ez olyan súlyos sérelme mindenféle költség megállapítására vonatkozó parlamentáris jognak, a melyre igazán még nem volt példa. Nem hiszem, hogy akadt volna még valaha miniszter, a ki elismerte volna azt, hogy ilyen módon lehet a költségvetéssel elbánni, hogy lehetséges legyen előre elhatározott szándékkal a törvényhozó testületeket megtéveszteni arra nézve, hogy mennyit fognak elkölteni; megtéveszteni arra nézve, hogy az előirányzott költségeket milyen czimen fogják elkölteni. Hiszen ez beleütközik az államháztartási alapelvekbe, az államháztartásról szóló közös, ugy mint külön magyar törvényekbe, a melyek m gtiltják azt, hogy költségeket utalványozni lehessen olyan czimen, a melyekre nézve megszavazás nem történt meg és a melyekre nézve az átutalási jog nem adatott meg. Barta Ödön : Ez csak jogállamban lehetséges! Farkasházy Zsigmond: Ezek a tények igazolják azt, a mit előrebocsátani bátor voltam, hogy a hadügy és a hadügyi költségek terén egy teljesen kétségtelen és mély, alkotmányos hozzászólásokkal is alig-alig korlátozott abszolutizmus van. (Mozgás. Elnök csenget.) Előhoz azután a t. hadügyminiszter ur egy másik érdekes tényt, azt t. i., hogy hogyan szoktak segíteni magukon a hadügyminiszterek akkor, midőn már ezek az előirányzat nélkül, felhatalmazás nélkül igénybevett és elköltött milliók annyira szaporodtak, hogy — a mint ő magát kifejezte — torkig vannak vele és belefulladni készülnek az előirányzat nélküli kiadásokba. Akkor azután felhatalmazás nélküli külön költségekhez folyamodnak. Kiragadnak a hadügyi költségekből egy bizonyos komplexust és erre külön költségmegajánlásokat, külön hiteleket kérnek; igy támadnak azután a 450 milliós különköltségek; igy származnak a 220 milliós tengerészeti kiadások, a melyeknek nem hogy megszűnését jelezné a volt hadügyminiszter ur az eddigi áldozatokkal, a melyeket paktumellenesen szavaztatott meg ezzel a törvényhozással a t. kormány, hanem kilátásba helyezi, hogy ezen rendkívüli szükségletek, a melyek mindig 3—400 millióknál kezdődnek és majdnem végtelenül emelkednek, a jövőre nézve is, (Mozgás.) igenis, a talán közeli jövőben is. elkerülhetetlenekké válnak. Előadja a tisztelt volt hadügyminiszter ur, hogy mi mindenre lesz majd a legközelebbi jövő évben külön felhatalmazásra, külön hitelre szükség. Azt mondja: szükség lesz gépfegyverek beszerzésére, a municzió újjászervezésére, szállítható tábori konyha létesítésére, léghajóosztályok létesítésére, a kormányozható léghajó felfedezésére, a melyet Ausztria fel fog fedezni 50 esztendő múlva, azután szükség van dróttalan távíró-felszerelések beszerzésére, nehéz tüzérség kiállítására és szaporítására, végre a hegyi tüzérség, a katonaság felszerelésének és ruházatának, ezenkívül az elavult hadihajók kijavításának és pótlásának költségeire. Ugyanakkor, a mikor a t. hadügyi kormányzat elég fifikus volt arra, hogy a rendkívüli szükségletekre az 1908. évi budgetben 15 millióval kevesebbet vegyen a tavalyinál, kihozzák azt, hogy majd a régebben megállapított költségekből többet fognak a jövőben előirányozni. Mikor ezt elég ügyesen és sikeresen megcsinálták, akkor kilátásba helyezik, hogy a 2 százalékos kvótaemelés után megint száz és száz milliókat lesz kénytelen igénybevenni a hadügyi kormányzat, hogy az abszurd gazdálkodás folytán, a mely a hadi költségek eddigi megajánlása és megszavazása terén uralkodott, más és álutakon pótlást szerezzen- Ezeket voltam bátor a hadügyi költségek megszerzésének módjára előadni. Most áttérek arra, hogy hogyan szokták ezen költségeket felhasználni. Más országokban, bármennyire nyög is az ország és a nép az óriási és felesleges hadügyi szükségletnek a terhei alatt, megvan az a vigasztalás, hogy azok a száz és százmilliók, a melyek valóban haszontalanul és az emberiség szempontjából illuzőrius czélokra fordíttatnak, visszatérülnek, mert hiszen ugyanannak az államnak az iparát, mezőgazdaságát, szóval egész termelését gazdagabbá és fejlettebbé teszik. Eddig minálunk LIZ ti SRInálatos tény létezett, hogy mindaz, a mit mi a katonaságra és hadügyi szükségletekre megszavazunk, egy idegen állam mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, forgalmát és jólétét fejleszti. Maga a t. miniszterelnök ur a kvótakérdésben való fejtegetéseinél is, melyeket ugy a házban, mint a kvótabizottságban tartott, azt mondotta, hogy [az összes hadügyi költségek hat százaléka olyan, a mely kizárólag Ausztria javára esik. Konstatálni kívánom, hogy a miniszterelnök ur szépítve adta elő a dolgot, mert bátran lehet hét-nyolcz százalékra tenni, hiszen azok a közös intézmények, a melyeket Molnár Jenő t. kéjoviselőtársam az imént felsorolt, magukban véve még távolról sem képezik azokat a több ki adásokat, a melyek Ausztria javára esnek a hadügyi kormányzat terén. Ott vannak az erődítési munkálatok, a komoly esetre való védekezési munkálatok, azok részben Galicziában, részben az olasz határon történnek. E szerint tehát az ebből származó összes költségek mind Ausztriát gazdagítják. De ha megmaradnánk ezen hat százalék mellett, akkor is konstatálom, hogy ez évenkint 22 és fél milliót tesz ki, a mit Ausztria a mi zsebünkből kivesz. Ez egy olyan összeg, a mely nemcsak egy fejletlen gazdaságot, mint a mienk, hanem egy fejlettebb gazdaságot is tönkretehetne, mint egy állandó vérveszteség. Az utóbbi időkben nagy diadallal hirdette a kormány, hogy neki sikerült egy jelentékeny vívmányt, a közös