Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-259

94 359. országos ülés 1908 január 18-án, szombaton. reivel és írásbeli szerződést kötött volna. Én ugy tudom, hogy a császár parancsol és az általa kinevezett miniszterek engedelmeskednek. Sándor Pál: És a képviselők ? Nagy György: A képviselők nem ! Molnár Jenő: Nemcsak hogy ilyen merev alakban nem történhetett meg ez a dolog, hanem még azt sem hiszem, hogy ö felsége maga bizonyos feltételeket kötött volna ki, a melyeket ő megtart és ezzel szemben a nemzet vállaljon azután valami kötelezettséget. Én ugy képzelem a paktumot, hogy bizonyos feltételek mellett vállalkozott a kormány kormányalakításra, de hogy az osztrák központi hatalom ezzel szemben miféle kötelezettséget vállalt volna, azt, ugy hiszem, önök sem tudják, nem is tudhatják, mert nem hiszem, hogy vállalt volna, De a helyzet egészen más lett Volna, ha azt a paktumot, a melyről azt mondják, hogy állítólag létezik, tisztán, becsületesen és őszintén előtárták volna a többségi pártoknak. Akkor tudták volna magukat mihez tartani. De a kormány, népszerűségére támaszkodva, azzal hálálja meg az őt követő többségnek a beléje, vetett bizalmat, hogy meglepetésszerűen folyton, folyton más és más olyan törvényjavaslatok elfogadására kényszeríti, a mely törvényjavaslatok elfogadása lehet, hogy a kormány érdekében áll, mert a szavát lekötötte, de semmi körülmények között nem állhat a nemzet érdekében ; és én mindig többre tartom, ha a többségi pártok akarata érvényesül, a melyek a nemzet többségét képviselik, mint ha a kormányé. Hogy bukik a kormány ! Hisz buktak ezelőtt is és mind meg fog bukni egytől egyig, egyik rövidebb, másik hosszabb idő alatt meg fog bukni, ha Bécsnek a bizalmát nem birja, mert nálunk a miniszterek, a mint látszik, nem a többségből kerülnek ki, hanem a király nevezi ki őket és a többség alakul a miniszterekhez. Ennek a rendszernek meg kell változnia. A minisztereknek kell a többség akaratához alkalmazkodniuk és nem a többségnek a miniszterek akaratához. Ez a valódi parlamentáris állapot. Én óva inteni a többséget, nem kell, hogy megfogadják . . . Olay Lajos: Meglesz a szövetsége Lengyel Zoltánnak a nemzetiségekkel és a horvátokkal is. Meglesz a paktum. Nézd Lengyel barátodat! Molnár Jenő: A mit ő csinál, azért nem kell szégyelnem magamat, ö helyt áll magáért. Arra kérem a koaliczióban levő többséget, hogy mielőtt az országra nézve ilyen életbevágó kérdésekben határoz, jól gondolja meg a dolgot, mert aztán megint évtizedek kellenek, — ha e tekintetben hibát követ el a többség — hogy ezt a hibát jóvátehessük. T. képviselőház! A múltban mindig az volt a mi kötelességünk, a kik a nemzet jogai mellett voltunk, hogy figyelmeztessük a többséget, figyelmeztessük a hatalmon lévőket, hogy a hatalmat bizonyos ideig megtarthatják, de mihelyt ellenkezésbe jönnek a nép akaratával, a többségnek is szét kell foszlania, Csak nem kell nagyobb többség, mint a milyen Tisza Istvánnak volt. Akkor is a többség hatalmának tetőpontján volt, mikor néhány embernek sikerült a többséget megbuktatni és a mostani állapotot megteremteni és fenntartani. Én a magam részéről azt mondom : a mostani házszabályoknak semmi néven nevezendő megváltoztatásába bele nem megyek, mert a mi alkotmánybiztositék volt akkor, az alkotmánybiztosíték ma is és épen azért a házszabályrevizió kérdésének felvetése arra indit minket, hogy még fokozottabb lelkesedéssel induljunk neki a bekövetkezendő küzdelmeknek és mindazon törvényjavaslatokat, a melyekben a nemzet jogai kidomborítva nincsenek, visszautasítsuk. Én a magam részéről nem fogadom el az ujonczjavaslatot, hanem a következő határozati javaslatot terjesztem elő. (Halljuk! Olvassa): »TJtasittatik a kormány, hogy jelen 688. számú törvényjavaslatot vonja vissza és uj törvényjavaslatot nyújtson be, melyben az ujonczjutalékot az ország védképessége, nem pedig a népszámlálás általános adatai alapján állapítsa meg.« (Éljenzés a szélsöbaloldalon.) Csizmazia Endre jegyző: Pilisy István! (Nincs itt!) Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! A szőnyegen lévő törvényjavaslatot a közös hadsereg, haditengerészet, valamint a honvédség ujonczlétszámának megállapításáról el nem fogadhatom, mert én ezzel a kérdéssel szemben különleges elvi állásponton vagyok, a mely álláspontot eddig az előttem felszólalt képviselőtársaim ajkairól kifejezve nem hallottam. En az állandó hadseregnek, mint intézménynek vagyok elvi ellensége, mert meggyőződésem szerint az állandó hadseregek nem a nép javát, a közszabadság javát, nem a hazát szolgálják, hanem minden alapjukban, lényükben, in tézméiy ükben az önkényt, az egyeduralmat. Az állandó hadsereg nem a nép egyetemének, nem a hazának, de nem is a parlamentnek akaratát hajtja végre, hanem egy embernek, a mindenkori uralkodónak akaratát és végrehajtja olyan vakon, gondolkozás nélkül, a mint azt csak a legutóbbi időben szomorúan tapasztaltuk, mikor a magyar kéjjviselőház által dédelgetett honvédség, a melynek költségeihez 1867 óta még a 48-as akkori ellenzék is nagy lelkesedéssel járult hozzá, ugyanez a honvédség, ez a magyar hadsereg, a magyar törvényhozás tagjait szuronynyal verte ki a törvényhozás terméből. Ilyen előzmények után, ilyen eseményekkel szemben én végtelenül csodálom, hogy ebben a képviselőházban én vagyok az egyetlen, a ki az állandó hadsereg intézményének ellensége lévén, még abban az esetben sem szavaznék meg egy krajczárt sem a hadsereg részére, ha az nem volna annyira idegen, mint a mennyire idegen nekünk magyaroknak, hanem még ha magyar hadsereg volna is. Mert, t. képviselőház, az állandó hadseregek sehogy sem illenek be a