Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

230. országos ülés 1907 november 29-én, pénteken. 79 Azt kérdezik tőlem, hogy tulajdonképen miért fogadom el magát a törvényjavaslatot, ha erős politikai kritikát gyakorlok felette. Hát megmondottam már, hogy a nemzet gazdasági érdekeinek szempontjából, hogy azon politikai kényszernél fogva, mely elé állítva vagyunk, igenis, ezt a javaslatot elfogadom. Csakhogy a kritika jogára, ha más fel nem jogosít, feljogosít maga az az egy szempont, hogy ez lesz az első időszak, mikor tulaj donképen a kvótaemelést ugy-e törvénybe iktatjuk, s arra azt a felvilágosítást kaptam, hogy ez a kvótaemelés tulaj donképen az az ár, a melylyel ez a nemzet megfizette azokat az előnyöket, a melyeket más téren kapott. (Mozgás a baloldalon.) Hát én bizony őszintén megvallom, sokkal szerencsésebb helyzetnek láttam volna, ha egy bizonyos meghatározott összeget megadunk, sem hogy a kvótaszámitásban adjuk meg az engedményt, mert az uj kvótateher mindig a szerint fog növekedni, a mint a nemzetnek terhei vagy közösügyes kiadásai is növekednek, s azt ma még nem tudjuk meghatározni, hogy a magunkra vállalt kvótateher milyen magasra fog idővel felszökni. Ellenben sokkal okosabb és bölcsebb dolognak tartottam volna, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) ha mi a kvóta helyett inkább a magyar block révén nyert előnyöket adtuk volna fel, mert az meghatározott szám, az nem növelhető. Még pártpolitikai szempontból is sokkal helyesebb lett volna ez, mert legalább a népnek nem mondhatták volna el, hogy a 48-as párt kormányra jutása kellett ahhoz, hogy a kvótát felemelhessék. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Bocsássa meg a t. ház, ilyen aggodalmak után, a melyeket én táplálok tisztán pártszempontból, tisztán a nemzeti ellenzék erejének fentartása szempontjából, ne méltóztassék olyan türelmetlenül hallgatni az én jelenlegi felszólalásomat. De én most leteszem. . . (Nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek . Hock János: Most azonban t. ház, . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Hock János: ... leteszem az üzleti mérleget teljesen és át fogok térni, a mint beszédem elején mondottam, a törvényjavaslattal kapcsolatban arra a horvát obstrukczióra is, a mely ennek a törvényjavaslatnak benyújtását megokoltfcá teszi. Meggyőződésem, hogy még a legkedvezőbb esetben is ez a törvényalkotás csak expediens és nem végleges rendezése a dolgoknak. Átsegít egy zátonyon, de utána következik a második, a harmadik, és az akadályok egész sorozata. Nyélbeütünk vele egy kiegyezést, a melyhez talán sok szó fér, és megkötjük vele a parlamentáris tárgyalás szabadságát és még azt is megnehezítjük, a mit eddig legalább megtehettünk, a haza-beszélés szabadságát. Tüntethetünk itt egy-két beszéddel, a mint tüntettünk a kvóta-bizottságban is, a hol csak egyetlen szavazattöbbséggel ment keresztül a kvótaemelés, az sem a népképviselők szavazatával, hanem a főrendek szavazatával, mert a kellő időben azt a számfeletti népképviselőt elsikkasztottuk, így lett a kiegyezési szerződésből, a mely a nemzet gazdasági élete fölött évtizedre fog dönteni, alárendelt taktikai eszköz a horvát obstrukczió letörésére. Egy csomóba összekötöttük itt a bizonytalan milliókat, hogy fejbe vágjuk vele a horvát obstrukcziót. Hát én sohasem hittem volna, hogy valaha a 48-as párt kezében a kiegyezési törvény selyemzsinórrá váljék, a melylyel a horvát obstrukcziót meg lehet fojtani. Es én félek, hogy még csak czélt sem érünk vele, mert a mennyiben itt keresztülviszszük ezt az egyszakaszos törvényjavaslatot, jönnek utána az ujabb javaslatok, a melyek megint az obstrukczió árjával fogják megállitani a parlament működését. Dobrovits Milán : Akkor ők már nem lesznek itt! Hock János: Pedig méltóztassék elhinni, mihelyt a törvényhozás normális működése biztosítva volna, abban a pillanatban nekünk nem volna szükségünk ilyen kivételes törvényalkotásokra. Ne ugorjuk át tehát ezt a gondolatot, vizsgáljuk meg, nem lehetne-e alkotmányos eszközökkel, bizonyos előzékenységgel még mindig segiteni a bajon és ezt a szerencsétlen obstrukcziót, a mely megbénitja jelenleg az ország helyzetét, és azt a külföldön olyan szánalmassá és szégyenletessé teszi, nem lehetne-e valami módon kiegyenlíteni, és nem lehetne-e ez által az egyszakaszos törvényeket törvénykönyvünkből kiküszöbölni. Ezért, t. ház, vállalom én nyiltan, egyéni felelősségem öntudatában, hogy megteszem propoziczióm nem. a nemzeti tekintélyek megalázásával, hanem az igazság törvényének érvényesitésével, mert ott, a hol az igazság és jog törvénye érvényesül, ott az emberi szempont felett mindig egy magasabb, erkölcsi, isteni szempont győzedelmeskedik. Engedelmet kérek a t. háztól, ha egy pár perczig magam kinyugodhatnám és azután folytathatnám beszédemet. Elnök : Az ülést öt perczre felfüggseztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Hock János: T. ház! Midőn a horvát és magyar viszony jelenlegi helyzetét vizsgálom, önkénytelenül is azt kérdezem, hogy mi rontotta meg közöttünk a régi politikai összhangot ? Én azt hiszem, hogy ez a mai ellentét csak kórtünete egy beteges közállapotnak, a mely a két nemzet érzésvilágában már évtizedek óta lappang. A kiegyezés idejében még Magyarország a horvátok őszinte rokonszenvére támaszkodhatott, a horvátok is meggyőződhettek arról, hogy őket Ausztria csak kijátszotta ellenünk. A magyar szabadságharcz elnyomása után nekik is hordozniuk kellett a mi bilincseinket. Soha keserűbb csalódás egy kihasznált nemzetet még le nem sújtott, mint a mint az 50-es éveknek czentralista