Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

m 74 230. országos ülés 1907 azután egy kedvező alkalommal ezt a mi nemzeti felbuzdulásunkat végkép leszerelhessék ? Jogos tehát az az aggodalom, hogy nekünk e nemzeti bizalom ébrentartására, felszitására állandóan tényekkel és cselekedetekkel kell közrehatnunk, mert hiszen még a sokáig feszülésben tartott húr is megernyed, annál kevésbé birja el a meddőséget hosszas ideig egy nemzet élő lelke, mely épen azért, mert él, cselekedni, mozogni, alkotni kivan. (Ugy van! baloldalon.) Már pedig valljuk be őszintén, t. ház, hogy mi két év óta bizonyos fakir-életet élünk, olyan tétlen fanatizmussal nézzük magunk körül a mozdulatlanságot. Hallunk lelkes beszédeket, hallunk hazafias szónoklatokat, de ennek megfelelő parallel cselekedeteket,eredményeket, akcziókat, a melyeket a népnek, a nemzetnek felmutathatnánk, és a melyekkel kézzelfoghatólag megértethetnó'k a 48-as . politika sikerét, nem látunk sehol. Hasonlítunk tehát a kereszténység első századainak rajongóihoz, a kik egy uj eszmének tüzétől elragadtatva, ott hagyták régi lakóhelyeiket és kimentek a lybiai és egyiptomi sivatagba, ott leültek a földre és nézték a köldökeiket, a melyet ők az élet összekötő kapcsának tekintettek és innen várták a magasabb kinyilatkoztatásokat. (Derültség.) Ebben az autohipnozisban azután elmerülve, nem érdeklődtek maguk körül semmi iránt, kikapcsolták magukat az élet egyetemes áramlatából és azt sem vették észre, hogy hogyan jön a távolból a kénköves pusztitó számum-vihar, a mely elsöpörte őket álmodozásaikkal és reményeikkel. Ezeket a szegény köldöknézőket, ahogy őket a történelem nevezi, a história rajongóknak, álmodozóknak tekintette, a kik nem voltak a gyakorlati élet és akczió emberei. Szánalommal térünk felettük mi is napirendre. De ilyen elnézésre a politikai élet vezérfórfiainak nincsen joguk; nekik nem álmodozniuk kell csupán, nekik alkotniok, nekik cselekedniük kell, nekik nem pusztán a remónynyel kiszínezett jövő kilátásaival kell kielégiteniök a nemzetet, mert a politika tulajdonképen a gyakorlati életviszonyok berendezése; nekik a jelen élet követelményeit, a mindennapi élet szükségleteit és azokat a politikai programmpontokat, a melyekben a nemzet bizodalma, élete, politikai pártszervezete mozog, szintén ki kell elégiteniök. T. ház ! Jogos tehát, azt hiszem, az az aggodalmunk, hogy az a hosszas meddőség, a mely, méltóztassék elhinni, nagy pusztítást vitt végbe a nemzet lelkében a csüggedés és a kishitűség ragályának terjesztésével, jogos az az aggodalmunk, — magyar szempontot emelek ki — hogy vájjon ez a bizonyos meddőség, a melyben élünk, nem-e egy ravaszul kieszelt bécsi csapda csupán ? (Igaz ! a középen.) Kelemen Samu (közbeszól). Hock János: Engedje meg Kelemen Samu t. képviselőtársam, hogy legalább is jogos az az november 29-én, pénteken. aggodalmunk, hogy nem szolgál-e ez a nemzeti politika diskreditálására, értem alatta a 48-as politika diskreditálását; (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) ; hogy vájjon nem léptünk-e bele egy csapdába, a melyből csak tépett tekintélylyel és elhomályosult nimbuszszal emelkedhetünk ki ? (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ki tud engem biztosítani arról, hogy vájjon ez az átmeneti korszak nem a 48-as politikai elvek kiaszalására van-e ott fenn szánva ? (Helyeslés a baloldalon.) Ki tud engem biztosítani, hogy rövid idő múlva, ha önök majd újra ki akarják bontani azt a Kossuthzászlót, vájjon ugyanazon hittel, rajongással és lelkesedéssel fogja-e az a nép körülvenni és körülraj ongani, mint a múltban tette % (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) erre választ senki sem tud adni, mert senki sem tudja. Es én sokkal komolyabbnak tartom az ország helyzetét a jelen pillanatban, hogysem teljes őszinteséggel ne nyilatkozzam a jelen helyzetről. Higyjék meg, hogy a mi összes számitásunk és politikai kalkulácziónk két törékeny emberéletre van felépítve : az egyik a korona jószándéka és bizalma, a másik a Kossuth név varázsából kisugárzó erőben rejlik. (Élénk helyeslés balfelől.) Hát, t. ház, ha ez igy van, Isten óvja meg ezt a nemzetet, hogy a legközelebbi jövőben bármelyikét ezen bázisoknak, a melyekre politikánkat felépítjük, elveszítsük, vagy kidöntsük. De hát ez a mi hatalmunkban van-e ? Ez uraim, más valakinek a kezében van. Sem a jövőt, sem az emberi életet, sem a nemzetek lelkét nem irányithatjuk emberi hatalommal. A mit mi irányítunk, a mi a mi kötelességünk, az abban áll, hogy itt e házban ellenőrzni legyünk és a legszigorúbb kritikával kisérjük ennek a korszaknak minden cselekedetét. Épen azért, mert mi, a kik az ő irányukban akarunk szolgálni, nem per defectum, hanem per excessum, vagyis a nemzeti érzés túlzásával kívánjuk őket rászorítani a helyes és tökéletes függetlenségi ^politika gyakorlására. (Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés balfelől.) A mig ami kezünk a kormány kerekén nyugszik, addig kötelességünk nemcsak a napi politika útjában álló zátonyokat kerülni, hanem kötelességünk szemeinket előre, a jövőbe függeszteni, hogy mi fog történni akkor, ha az egyik kormányos a hajón esetleg elbocsátja a kormányrudat, vájjon nem járunk-e ugy — a mint a szentírásban említve van — ha elveszem a pásztort, elszéled a nyáj? Bocsánatot kérek, ilyen komoly aggodalmakkal nekünk foglalkozni hazafias kötelességünk, és azt hiszem, megbocsát nekem Kossuth Ferencz is, a kinek én nálam kevesebb őszinte és kevesebb önzetlen tisztelője van, (ügy van! balfelől.) meg fog nekem bocsátani, hogy a mikor egy nemzetnek sorsáról, jövőjéről van szó, akkor én nem nyugodhatok bele az általa naponként hangoztatott személyes biztosítékokba. Nekem