Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-229

229. országos ütés 1907 november 28-án, csütörtökön. 47 kedés, a helyzetnek magában az ország belsejében való megnehezítése: valóban fájó szívvel áll minden hazafi ez ország jövendő sorsa felett. A tegnapi események, ugy látom, nagy részben a közel jövő jelenségeit illetőleg is nagyon csekély biztató reménynyel kecsegtetnek. Én nem akarok a tegnap itt elejtett szavakra reflektálni, bár egyesekre reflektálhatnék, de azt tartom, hogy ezeknek czáfolata a legértékesebb lesz akkor, ha illetékes helyről egyöntetűen a maga egészökben tétetnek bírálat és czáfolat tárgyává. Én csak az előbb említett okok és aggodalmak alapján óhajtok néhány szót szólni röviden. (Halljuk ! Halljuk !) Remélem, hogy önzetlen, őszinte felszólalásomnak talán némi eredménye is lesz. A vádaknak ilyen nagy özönében, a melyet a szőnyegen lévő törvényjavaslat miatt kormányunkra minden oldalról olyan szívós rosszakarattal egyrészről és annyi felületes, bár egyesek részéről jóhiszemű, de károsnak bizonyult intenczióval rázuditottak, felszólalni csak annak való, a ki a történelem évezredes és elvitathatatlan tanúságainak bázisán áll, a ki számol nemcsak a múltnak, nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek eshetőségeivel is, a Id a nemzeti erők önbecsülésének mérlegét is józanul felállítja és ezen alapból kiindulva a kormány egyes tagjainak ténykedéséhez azzal a bizalommal járul, hogy tettek, a mit tehettek, jobban nem tehettek, de az alkotmányos alapnak igazi megerősödése és függetlenségének lehetősége alól a talajt nem húzták ki, sőt ellenkezőleg, ha áldozatok árán is, de határozott irányban békés időket szerezve a gazdasági fejlődésre, emberileg remélhető jobb idők előkészítését plántálták aggódó kebleinkbe. Végtelenül sajnálom, hogy ezen minden irányban feltornyosodó ellentétek részleteibe nem bocsátkozhatom a jelen alkalommal; lesz rá idő rövidesen. De ha ezt most tenném, talán tul kellene mennem e haza ellenségeinek viselkedésén is, a kik ép oly gonosz, mint álnok és ugyanoly méretű szemérmetlen túlkapásaikkal elkótyavetyélik ennek a magyar országgyűlésnek drága idejét és érdemetlenül kilopják az adózó polgárok filléreiből összeszedett .. napidijakat, minden politikai erkölcsöt, minden társadalmi .tisztességérzetet és szeméremérzetet kijátszva, a felfuvalkodott béka szerepét viszik itt, szomorúságára és szégyenére ennek az országnak, s méltó megvetésére a művelt államoknak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Virgando crescimus, ennek az ép oly igaz, mikép hatásos megfékezési és nevelési módszernek a jeügéje, helyesebben mondva, morális pressziója alatt nem lehet, hogy mint igaz magyar ember, a ki nemzetem sorsát önzetlenül szivemen viselem, hogy ezt a törvényjavaslatot a maga egészében el ne fogadjam. Elfogadom azt az összkormány iránti bizalomból és.elfogadom gr. Apponyi Albertnek egy alkalommal tett azon nyilatkozata alapján, hogy ő nyugodt lelkiismerettel pártolja e javaslatot, számolva azzal is, hogy majdan a történelem Ítéletét felemelt fővel fogadhassa. Ámde ezért ne méltóztassék hinni, hogy ezen személyi bizalomnyilatkozatnál engem talán bizonyos nagyon is hangoztatott frázisok vezetnek, a milyen volt például az, hogy talán csak nem akar valaki hazafiasabb lenni ennél vagy annál az államférfinál. Ez engem nem indított ezen személyes bizalomra, mert ha ebben a tekintetben belső érzületem mást diktálna, méltóztassanak meggyőződve lenni, még mindenkor volt annyi bátorságom kijelenteni, hogy igenis, mindezek daczára én sokkal hazafiasabb vagyok, sőt akarok lenni, mint ez vagy az. De, t. képviselőház, én előbb a külső körülmények dinamikus erejét mérlegelem. A közelmúlt szomorú eseményeinek erkölcsi következményeivel, hatalmával, tartalmával, védő, támogató, alkotó, teremtő erejével számot vetettem és számot vetettem nemzetem egész szellemi és lelki erejével; mérlegeltem szerencsétlen közjogi helyzetünket, a melyből jelenlegi helyzetünkben nagyon sok káros következmény könnyen származhatik és mindezekhez csak pótlólag fűztem hozzá a kormányhoz, illetve egyes mérvadók nyüatkozataihoz saját elhatározásomnak a szankczióját. Egy nemzet — igy hallottam ezt valakitől — a mely önerejéből nem tud sem büntetni, sem jutalmazni, koldustarisznyából él. Ennek az országnak az eddigi, gonosz politika a sanyaruság ezen jelvényét nyakába akasztotta és még a közelmúltban is ebből kellett élősködnie. És én kérdem, t. ház, hogy megfontoltan, számotvetve mindazon körülményekkel és okokkal, a melyeket felhoztam, van-e valaki közülünk, vagy ez országban, a ki a jelenlegi kormány irányzatát, összehasonlítva a múlthoz, remélve a jövőben, ne tartaná érdemesnek támogatásra és ne tartaná szükségét annak a lelkiismeretbeli kötelességnek, hogy táboraink inkább egyesüljenek a védelemre, semhogy szétfoszoljanak. (Helyeslés a baloldalon.) Kérdem t. ház, hogy képes-e indokoltan bárki is tagadni a jelenlegi kormányzati irány törekvéseinek, intenczióinak lojalitását ? És végezetül lehet-e majd nyugodt lelkiismerettel az illetőknek akadékoskodásaikból kifolyó következmények,eredmények esetén majd előállani Isten és ember előtt, miként saját nemzete utódai előtt is és vállalni á felelősséget ? (Ugy van ! bal felöl.) Mélyen belenyúlik e kérdés komolyságának gyökere nemzeti életünk testébe ! És tessék elhinni, félve szólal fel, a ki a jelenlegi kormányzati irány felett Ítéletet akar mondani. Meg vagyok róla győződve, hogy épen azok, a kik a vádat emelik, azok olyan bűnösök, hibásak, csak ugy, mint az az egyszeri férfi, a ki szerelemféltesből ideáljának férjét bérenczekkel meggyilkoltatta és hogy czélját elérje, képes volt a nőt még a hitvesgyilkosság vádjával is gyanusittatni. És el is érte volna már czélját, ha nincs igazságos bíró, ha nincs lelkiismeretes védő, a ki az esetet és a körülményeket a napnál világosabban, meggyőzőbben fel nem