Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-248

2í8. országos ülés 1[)07 deczember Í9~én, csütörtökön. 439 Wekerle Sándor miniszterelnök: Én azt hiszem — a nélkül, hogy szavaiban kételkedni akarnék — hogy a képviselő ur ezt már hallotta, csak meg nem hallotta. (Derültség.) mert ez köztudomású dolog volt, hogy a kvótabizottság tagjai között a tekintetben, hogy megszavazzák-e a két perczentes kvótát, differenczia nem volt. Csakis azon eljárási mód felett volt differenczia, hogy a kvóta-bizottság tisztán a gazdasági viszonyok aprecziálására szorítkozzék és a politikai méltatást a házra bizza, vagy pedig maga is belebocsátkozzék-e a politikai méltatásba. És ez igen indokolható felfogás volt, mert hiszen könnyen előfordulhatott volna az, hogy az osztrákok nem fogadják el a kiegyezést, és ekkor az a helyzet állott volna elő, (Halljuk!) hogy igenis a bizottság gazdaságilag indokoltnak nem tartván a felemelést, akkor a mikor királyi döntés által való megállapításról lesz szó, nem lehet hivatkozni a bizottság ajánlatára, hogy hiszen maga ajánlotta a felemelést. (Mozgás.) Egy hang (a középen): A kormány ajánlotta. Wekerle Sándor miniszterelnök : A kormány nem ajánlott semmit. Tiltakozom az ilyen közbeszóló inszinuácziók ellen. (Helyeslés.) Hol ajánlotta a kormány? A kormány és 0 felsége között soha egy szó sem esett a kvótáról. Majd kitérek a t. képviselő úrra, hogy hogyan osztályozom én a politikai tendencziákat; majd beszédem végén foglalkozom ezzel. Ott tehát, t, ház, ez volt a differenczia, és akkor igenis a t elnök urnak igen jogszerű indítványára azt mondottuk, hogy minden korábbi kvótabizottságban is az volt az eljárás, hogy a politikai szempontokat maga a bizottság méltatta. A korábbi esetekben is igy volt, ennélfogva, miután arra is súlyt kell fektetni, hogy az osztrák bizottsággal lehetőleg megegyezést létesítsünk és ne legyenek divergencziák, ennélfogva foglalta el a bizottság ezt az álláspontot és ajánlotta a t. háznak a kvóta elfogadását. Ez oly tiszta dolog, hogy a ki az igazságot keresi és nem keresett formalitások mögé akar bújni azért, hogy valamit nem korrektnek mutasson be, az kénytelen lesz elismerni, hogy ugy a bizottsági elnök, mint magara bizottság minden tekintetben a legkorrektebbitl járt el és ugy a gazdasági helyzet, mint a politikai viszonyok méltatásával ajánlotta elfogadásra a felemelt kvótát. Vázsonyi képviselő ur- még egyet pendített meg, hogy ugyanis e kormánynak és e háznak nincs erkölcsi jogosultsága a kvóta emelésére. Vázsonyi Vilmos: Tiz évre! Wekerle Sándor miniszierelnök: Tiz évre. Bocsánatot kérek, nem ertem; hát rövidebb időre lenne joga? Vázsonyi Vilmos: Arra sem! Wekerle Sándor miniszterelnök: És tiz évre sem? Vázsonyi Vilmos: Erre sem, arra sem! Wekerle Sándor miniszterelnök: Akkor tehát azt méltóztatott mondani, hogy egyáltalán nincs joga a kvóta felemelésére. A tételt igy állítja fel. Akkor mi alapon méltóztatott kiküldeni a bizottságot alkudozásra, hogy a kvóta iránt megegyezésre jusson? (Mozgás és ellenmondás a középen.) Hisz a képviselő ur, mint a ház, küldte ki a bizottságot. Hiszen maga az, hogy alkudozásokba bocsátkozunk, hogy foglalkozunk e kérdéssel, mutatja, hogy megkötött kezünk itt nincs, sem ebben, sem más tekintetben, megkötött kezünk nem lehet közjogi rendünk értelmében, de erkölcsi szempontból sem. Mert tiszta és világos gazdasági helyzetet akartunk teremteni és a megteremtés feltételeinek megítélése nemcsak jogunk, de kötelességünk is. Szeretik keresni az előnyöket, a melyek fejében mi a kvótát emeljük. Természetesen, ha valaki kalmárszerűen akarja megítélni a helyzetet és garast garas ellenében hoz fel, hogy pénzügyileg kiszámíthassa, hogy mennyit adok és mennyit kapok, akkor megengedem, hogy kalmárszerű számítással nem találjuk meg majd annak indokoltságát, hogy összes érdekeink figyelembe vételével politikai szempontból emeljük fel a kvótát. De ha valaki egész közgazdasági helyzetünk biztosítását veti a mérlegbe, akkor látja, hogy igen nagy gazdasági előnyök vannak, a melyek végig vonulnak ezen az egyezségen. Igy először az, hogy a fogyasztási adók tekintetében szabadabb rendelkezésünk van, a mi megint, megengedem, közjogi szempontból jogunk, de ha két fél egyezkedéséről van szó, akkor a feltételeket kölcsönösen állapítják meg e tekintetben. Másodszor, ha látja valaki, hogy az egész kiegyezésen az vonul végig, hogy állami hitelünket és közhitelünket sikerüljön biztos alapra fektetni és megszilárdítani ezen kiegyezés által : hogy számtalan intézkedés van, a mely farunk fejlődésének szabadságát és erősebb alapokra való fektetését biztosítja; (Igaz! Vgy van!) ha tekintetbe veszi, hogy egy fogyasztási piaczot biztosítottunk oly termények részére, a melyeknek elhelyezése, ha nem biztosítjuk szerződésekkel, majdnem lehetetlen lett volna, ugy, hogy önzsirunkba fulladtunk volna; ha tekintetbeveszi, hogy egész gazdasági tevékenységünknek, s a biztos fejlődésnek előfeltételét képezi a kiegyezés, akkor nem a kalmárszerű mérlegelésbe fog bocsátkozni, hanem el fogja ismerni, hogy ezen jelentékeny anyagi áldozatok, a melyeket túlzottan 8 miihóra tesznek, holott a legmesszebbmenő számítással nem halad meg 5 és fél milliót, még ha a rendkívüli hadi szükségleteket veszem is tekintetbe, közgazdaságunknak sokszorosan fognak megtérülni, nem szólván azon financziális előnyökről, a melyek a blokknál és a fogyasztási adóknál fognak nyilvánulni, s a melyeknél az ellenérték közvetlen megtérülését is fel lehetett volna hozni.