Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-248

440 248. országos ülés 1907 deczember 19-én, csütörtökön. A t. képviselő urak — és itt kénytelen vagyok visszatérni arra, a mi itt felhozatott, mert személyemet is érintették — közbeszólnak a fogyasztási adók emeléséről és a múltkor ugy tudom, Pető kéjjviselő ur vagy pedig Mezőn képviselő ur a petroleumadd emelését is szóba hozta. Én felhívom a t. képviselő urnak figyelmét arra, a mit én a petroleumadóra vonatkozólag mondtam. A leghatározottabban kijelentettem, hogy a petroíeumadó és monopol behozatalának kérdésével foglalkoztunk akkor, mikor egy illetéktelen kartellnyereség mód nélkül megdrágította a petróleumot, és akkor a czélunk az volt, hogy ezt a kartellnyereséget monopol utján az államnak biztosítsuk, a nélkül, hogy ezáltal a népre ujabb terheket hárítottunk volna. (Helyeslés.) Minthogy azonban a piaczi viszonyok időközben változtak, kijelentettem, hogy nem foglalkozom a petroíeumadó kérdésével, és soha nem is foglalkoztam azzal oly értelemben, mint a t. képviselő ur apprecziálta, hogy megint a legszegényebb emberekre akarom a terhet hárítani, hanem mindig ugy foglalkoztam vele, hogy az adó minden világítási eszközre kiterjedjem. Általában én azt a szerepet, hogy itt valaki mint népboldogító és velünk szemben, a kik a demokratikus intézmények behozatalát, a szocziális igényeknek kielégítését, a nép nagy tömegeinek a politikai életbe való bevezetését, azok politikai és társadalmi életének biztosítását tűztük ki feladatul, ugy szerepeljenek, mint a népnek jóltevői, szó nélkül nem hagyhatom. Egy beteg iskola van minálunk, t. ház. (Halljuk! Halljuk !) Meg kell különböztetnünk olyan politikusokat, kiknek egyedüli törekvésük az, hogy saját becsületükből éljenek, saját tetteikre, saját törekvéseikre, saját programmjukra és cselekvésükre alaj)ithassák politikai tevékenységüket, és fájdalom, mindinkább látunk olyan politikusokat előtérbe tolulni, a kik nem saját tevékenységükre, hanem mások becsmérlésére, (Igás! Ugy van!) másoknak kisebbítésére alajütják politikai működésüket, a kik nem saját becsületükből, hanem mások politikai becsületéből akarnak megélni. (Élénk tetszés és taps.) Mezőfi Vilmos: Kik azok?! Wekerle Sándor miniszterelnök: Én nem akarok ennek a témának, ennek az ujabb iránynak hosszabb fejtegetésébe bocsátkozni; csak azt konstatálom, hogy mi saját becsületünkből akarunk megélni, és tisztán saját felelősségünkre ajánljuk a jelen helyzetben ezen javaslatnak elfogadását. (HelyesW.) Remélem, hogy a ki méltányolni tudja ezt, és nem mások ócsárlásából, mások becsületéből él, az, ha ellentétes állást foglal is el, ezt legalább nem azon indokok alapján fogja elfoglalni, a melyekkel ellenünk és különösen azon párt ellen, a mely — ismétlem — politikai mérsékletének és belátásának most szolgáltatja legnagyobb bizonyítékát, használja ki ezeket a gyenge fegyvereket. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps) Polónyi Géza (szólásra jelentkezik). Mezőfi Vilmos : T. ház! Elnök: Mi czimen kíván szólni a képviselő ur? Mezőfi Vilmos: Személyes megtámadtatás czimén! Elnök: Polónyi képviselő ur jelentkezett először. Polónyi Géza : T. ház! Félreértett szavaim helyreigazítása czimén kérek szót és részben személyes megtámadtatás czimén, Habár szivem mélyéből csatlakozom a miniszterelnök ur beszédének végén nyilvánult felfogáshoz, méltóztassék megengedni, hogy beszédem fonalán mondott két dolog tekintetében kötelességemnek tartsam részben félreértett szavaimnak helyreigazítását, másrészt bizonyos mértékben a személyes megtámadtatásra a választ. T. kéjjviselőház! Az első dolog az, hogy a miniszterelnök ur tévedésben volt és van, a mikor azt hiszi, hogy én a mostani vita során beszéltem a statuskvo kérdéséről, akár pedig arról, hogy 1907-en túl a tarifák okából a külön vámterület nem állitható fel. Én erről a kvótavitánál egy árva szót sem szóltam. A múltkori általános vitánál mondott szavaimat pedig annyiban érti félre, mikor a kiegyezésről volt szó, hogy én sohasem állítottam azt, nem is állítom, hogy Magyarországnak nem lenne joga tarifákat csinálni 1917-en túl terjedő határidőre. Nagyon jól tudom, hogy ez biztosítva van. A mit én kifogásoltam és a mit más alkalommal bővebben ki fogok még fejteni, tisztelt miniszterelnök ur, az az volt, hogy a szövetséges vámtarifa a mostani szerződéses szövegezés mellett 1917 határán belül csak az osztrákok hozzájárulásával módosítható, és miután a külügyminiszternek adatott meg a jog, hogy a két államra való hatálylyal köthesse meg a szerződéseket, az 1917. évig tartó szerződés tartama alatt kijátszhatják jogainkat. Ezt állítottam. De a mi a második dolgot illeti, méltóztassanak megengedni, hogy röviden erre is reflektáljak. A t. miniszterelnök ur jó kedvében élczelődés tárgyává akart engem tenni, és bocsánatot kérek, hogy ez ellen ünnerjélyesen tiltakozzam. A t. miniszterelnök ur t. i. úgy állította oda a dolgot, hogy én vagyok csak egyedül az, a ki nem tudom és nem akarom meghallani, mikor azt mások mondják, hogy a kvótabizottságnak azon tagjai, a kik gazdasági okokból nem tartották a kvótafelemelést megszavazandónak, politikai okokból megszavazzák ezt a kvótafelemelést. T. miniszterelnök ur, engedje meg, hogy ón jobb területet kínáljak számára másszor az élezelődésre, mert ennél a dolognál nyomban ki fogom mutatni, hogy, ha kettőnk