Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-248

4Ő6 24S. országos ülés 1907 dt hogy a fennálló 67-es alapon vigye az ország kormányzását, azt a félreértést akarta eloszlatni, mintha a függetlenségi párt azzal, hogy hozzájárul a tiz évre megállapítandó kvóta megszavazásához, ezen tiz éven belül lemondana arról a törekvéséről, hogy a maga programmját keresztülvigye. Ez volt Bizony Ákos barátom felszólalásának czólja, t. i. annak a konstatálása, hogy azok, a kik a függetlenségi párt köréből meg fogják szavazni tiz esztendőre a közös ügyek költségeinek fedezésére a kvótát, ezzel korántsem mondanak le azon törekvésükről, hogy a maguk programmját, a maga teljes kiterjedésében megvalósítsák. (Elénk helyeslés.) Hogy ennek a törekvésnek ezen tiz éven belül lesz-e, lehet-e sikere, a felett jóslásokba nem bocsátkozom, hanem igenis, konstatálni kívántam az ország előtt azt, hogy ezzel a szavazással arra a tiz évre nem függesztettük fel álláspontunkat és nem mondottunk le törekvéseink megvalósításáról. Ezeket kívántam csak megjegyezni. Elnök : A miniszterelnök ur kíván szólani. Wekerle Sándor miniszterelnök: T. ház! Nagy figyelemmel kísértem azt a vitát, a mely az előttünk fekvő kvótajavaslat tárgyalása alkalmával lefolyt és azokat a kifogásokat, a melyeket ezen felemelt kvóta ellen felhoztak. Alig néhány pontra redukálódnak ezek a kifogások. (Halljukl Halljuk!) Az első az, a melyet Polónyi Géza kéj>viselő ur hangoztatott többszörösen és mások azután ismételték, hogy nem volt igazolt kiegyezést kötni kvótafelémeíés mellett, mert előnyösebb lett volna fentartani a recziproczitást, mely az eddigi kvóta további fennállását biztosította. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és hosszadalmasan beszélni, annál kevésbbé, mert sokszor be lett bizonyítva, hogy lehetetlen a recziproczitást fentartani akkor, a mikor a másik fél határozottan kijelenti, hogy ezen recziproczitás tartama alatt csakis azt a megkötöttséget ismeri el magára nézve kötelezőnek, a mely megkötöttséget a külföldi szerződések szabnak eléje, a többire nézve pedig fentartja szabad kezét. Ez a recziproczitás azt hiszem, egy háború kezdete lett volna, a mely okvetlenül a mi inferioritásunkkal végződött volna. Ezt a recziproczitást gazdaságilag fentartani azt hiszem, nem állott érdekünkben és ezért kellett meghoznunk minden áldozatot azért, hogy legalább tiz esztendőre a békés együttélésnek olyan szerződéses biztosítékai legyenek kezünkben, a melyek gazdasági fejlődésünket, ha munkálkodni fogunk, lehetővé teszik. (Helyeslés.) De azután ugy feltüntetni a recziproczitást. . . . Pető Sándor: Ausztriának is érdeke a kiegyezés. Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház. Wekerle Sándor miniszterelnök : Igen, Ausztriának is érdeke, az is hozott áldozatokat. zember l'J-én, csütörtökön. De ugy értelmezni a recziproczitást, akár azt, mely az 1899 : XXX. t.-cz.-ben foglaltatott, akár azt, a mely a fejedelem által biztosíttatott, illetőleg a fejedelemmel szemben kötelezettségképen elvállaltatott, ugy értelmezni azt, mint hogy ha ez a recziproczitás a kvótára is kiterjedt volna, az egyszerűen lehetetlen. Az a recziproczitás, a melyről szó volt, vonatkozik a gazdasági helyzetre, de soha senki nem vonatkoztatta azt a kvóta megállapítására vagy mennyiségére. A kvóta nyilt kérdés volt. A kvóta felett tanácskoztunk a recziproczitás daczára rögtön, mihelyt a recziproczitás alapján elvállaltuk a kormányt, mindjárt egy hónap múlva azután, a nélkül, hogy azt a jogot, vagy álláspontot érvényesíthettük volna, hogy a recziproczitás alapján a kvótafelemelésről szó sem lehet. Ne ugy méltóztassék feltüntetni ezt a kvótaemelést, mint hogy ha az tisztán ezen szerződéses megegyezésnek folyománya volna. Hiszen a kvótának ezen felemelésére irányuló törekvés Ausztria részéről sokkal régibb keletű, mint ez a szerződéses megegyezés. Egy hang (a középen): De eddig sohasem tudták elérni! Wekerle Sándor miniszterelnök: Hiszen 1899-ben is elértek három százalékot. Bozóky Árpád: A király által, de nem a törvényhozás által! (Zaj.) Veres József: Nekünk mindegy az! Nagy György: Dehogy mindegy! (Zaj és mozgás.) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Wekerie Sándor miniszterelnök: Ne tessék a király O felsége személyét ide a vitába belevonni. . . . Nagy György: De hiszen ő emelte a kvótát! (Zaj. Elnök csenget.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Bocsánatot kérek, nem a király által értük el, hanem épen akkor, 1899-ben elértük a bizottságok megegyezése által. Ez volt az a ritka, kivételes eset, hogy a bizottságok megegyeztek. És t. képviselőház, mi — azt merem mondani — már további követelőzésekkel is állottunk szemben. (Zaj.) Az osztrákok folyton növekvő igényekkel léptek fel. Követelték a kvótának felemelését; követelték, — ha méltóztatnak emlékezni — hogy a népességi arány szerint viseljük a terheket, ós itt, közbevetőleg, vagyok bátor megjegyezni, hogy egy képviselő ur jónak látta azt mondani, hogy a néjsesedési kulcs szerinti hozzájárulást ón a magam részéről elfogadtam. (Zaj.) Nagy György: Én mondtam! A miniszterelnök ur október 16-iki beszédéből szóról szóra idéztem! (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor miniszterelnök: Osztrák részről is mondották, hogy én ezt elvileg elismertem. (Halljuk!) Különben ezt a mi kvóta-