Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.
Ülésnapok - 1906-246
404 246*. országos ülés 1907 deczember 17-én, kedden. Nagy György: Gazság ! Polónyi Géza: Hát ha önök csakugyan igaz hazafiak, akkor tessék feláüani és ez ellen tiltakozni. Lukács László: öntől nem tanulunk hazafiságot ! Polónyi Géza : Nem azt mondom, hogy engem kövessen ; kövesse a saját hazafiságát, vagy pedig ne alakoskodjanak itt. (Ugy van! Ugy van! balfelól) Nagy György : Ugy van ! Vén komédiás! Elnök (csenget) : Nagy György képviselő urat rendreutasítom. Polónyi Géza: T. képviselőház ! Ismétlem tehát, — hogy felvegyem beszédem fonalát — hogy én nem vádolok, csak hibáztatok. Hibának tartottam és tartom azt is, hogy a kvóta felemelése. a mi ezen részében törvénybe is ütközik, egyáltalában kapcsolatba hozatott a kiegyezés kérdésével. Hiba ez, t. ház, de még nagyobb hiba az, hogy miként védelmezték ezt az álláspontot. Itt azután t. képviselőtársaim, rövidebbre akarom fogni felszólalásomat. Hibáztatom t. képviselőtársaim azt az indokolást, a mely a helyett, hogy azt mondaná, ugy a mint azt a t. előadó ur megállajntotta, és a mint annak megállapítása helyes, hogy a függetlenségipárt politikai kényszerhelyzetben hoz egy lényeges áldozatot, — s ha idáig marad a dolog, akkor nem lesz köztünk félreértés — először is evangélium gyanánt hirdeti a következőt : azt mondja, hogy a függetlenségi pártnak elveibe a kvótaemelés nem ütközik, csak a kvóta maga. (Mozgás.) Bocsánatot kérek, t. képviselőtársaim, ha ez beférkőzik a nemzetnek szivébe, ez veszedelmesebb lesz minden ischli klauzulánál. Mert, t. uraim a függetlenségi pártnak negyven éves múltja azt bizonyítja, hogy akkor, a midőn mi a kvóta ellen állást foglaltunk, ezt azért tettük, mert maga az instituczió nemzeti önállóságunknak és függetlenségünknek tagadása, maga a delegáczió a nemzeti, független állam kiépítésének egyik lényeges akadálya. S, a mikor mi azt hirdettük, hogy a kvótát azért nem szavazzuk meg, mert ez elvonása a nemzet anyagi kötelezettségei felett való rendelkezési jognak a képviselőháztól, s átruházása a jognak a delegáczióra ; akkor, a mikor mi azt mondottuk és mondjuk, hogy mi sem a pragmatika szankczióban, sem a 48-as törvényben nem ismertünk és nem ismerünk közös ügyeket., hanem ismertünk közösen érdeklő viszonyokat, a közös ügyeket pedig 1867 létesítette, a melyek ellen mi élethalál-harczot folytattunk és folytatunk : akkor nem szabad azzal az elmélettel előállani, hogy csak a kvóta maga, mint kvóta ütközik elveinkbe, (Ugy van baljelfii) de mennyisége, vagyis a kvótaemelés nem, mert ennek az okoskodásnak révén igen könnyű eljutni azon szankczióhoz is, hogy csak a közös hadsereg elve és fennállása ütközik elveinkbe, de a közös hadsereg ujonczainak szaporítása szépen meg van engedve. (Mozgás balfelöl.) Bocsánatot kérek, ez igen veszedelmes elv, a melynek hirdetése ellen én ezennel ünnepélyesen tiltakozom. De mit látunk tovább ? Kegyeskedjenek megengedni, hogy erre rátérhessek. Ez talán még veszedelmesebb. Olvasom, t. képviselőház, a ház naplójában, olvasom Kossuth Ferencz t. kereskedelemügyi miniszter urnak a párt vezérének ujabb allokucziójában azt, hogy tulaj donképen a magasabb kvóta miért is adatott. Adatott, mint a kiegyezésnek ára, mert nekünk az önálló vámterületre való átmenetelt csak ugy lehetett biztositanunk, ha szerződést kötünk, sőt még a lejárat nélküli szerződésektől sem tudtunk volna menekülni, ha ezt a jogot a magunk számára szerződésileg nem biztosítjuk. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, én ezt veszélyes, végzetes, pártunk tradiczióival ellenkező elvek hirdetésének tartom. Nem nyereség ez, t. uraim, hogy azt hirdetjük, hogy nekünk szerződésileg van biztosítva az önálló vámtrület felállításának joga ; ellenkezőleg, veszteség, mert a mi álláspontunk eddig rendíthetetlenül az volt, remélem, az is kell, hogy maradjon, hogy mi, a függetlenségi és 48-as párt állottunk és állunk az 1791 : XV. t.-cz. alapján, állottunk a 48-as törvények alapján, a melyek minden félreértés kizárásával nemcsak a gazdasági területen, hanem az állami élet összes területein a magyar nemzet függetlenségét és önállóságát biztosították. De még az 1867 : XII. t.-czikk is nem attól függővé téve, hogy hozzájárulnak-e az osztrákok vagy nem, hanem a magyar törvény erejénél fogva állapította meg azt a jogunkat, mert ezt Deák Ferencz nem adta fel, megállapította a törvény 68. §-ának, hogy nekünk magunknak tetszésünk szerint, akkor van jógiink a külön vámterülethez, a mikor azt az országgyűlés helyesnek tartja. Természetes dolog, hogy a hozzájárulásunk nélkül megkötött, lejárat nélküli szerződések felbontására nézve nemcsak az 1899 : XXX. t.-czikk alapján, hanem természetes és állami függetlenségünkből íolyó, szerzett és őseinktől öröklött jogunk alapján fennáll és fennállott az a jogunk, hogy azokat a szerződéseket, a mely napon mi a közös vámterületről a külön vámterületre átmegyünk, saját akaratunkból felbonthassunk és megszüntethessünk. Már most, t. uraim, annak az elvnek hirdetése, hogy ez a mi jogunk erősebbé vált, mert egy "szerződésben az osztrákok kegyesek voltak azt elismerni, nemcsak nem helyes, hanem egyenesen veszélyes, mert ez az általunk annyira oppugnált harmadik faktornak becsempészése a magyar törvényhozásba. Mindig küzdöttünk az ellen, hogy Ausztria a harmadik faktor szerepét játszhassa nemcsak gazdasági vonatkozású szerződésebken, de általában, mert mi az 1867 : XII. t.-czikket még csak konvenezionális szerződésnek sem tekintettük, hanem részünkről meghozott olyan törvénynek, a mely nem szerződés alakjában van beczikkelyezve, hanem a melyet a nemzet maga