Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-244

372 244. országos ülés 1907 deczember lí-én, szombaton. tak azon honfitársaink, akik nem elégedtek meg azzal, hogy ebben az országban keressék boldogulásukat, és ha van bajuk, panaszuk és lelkűknek valami megterheltsége, hogy itt, ebben a hazában keressenek orvoslást és javulást, hanem elmentek tul a határon Ausztriába és ott kerestek szövetséges társakat, ott informáltak helytelenül, igyekeztek hangulatot kelteni a magyar nemzet ellen . . . (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Lukács László: Kágalom! Visontai Soma: ... és elárulva ezt a hazát, a mely nekik kenyeret ad . . . Lukács László : Rágalom! Nagy György : Szemtelenség, a mit ezek az olábok mernek csinálni! Vagy Magyarország parlamentjében vagyunk, vagy nem! (Zaj a baloldalon és a középen.) Elnök (csenget): Elsősorban másodszor rendreutasítom Nagy György képviselő u)at. Továbbá Miliáli képviselő urat rendreutasítom közbekiáltásáért. Nagy György képviselő urat figyelmeztetem, hogy magát nyugodtabban viselje, mert különben menten a mentelmi bizottsághoz utalom. Visontai Soma: ... ott Ausztriában kerestek szövetségestársakat törekvéseiknek. Nyíltan megjelent a lapokban, hogy itten velünk együtt, a parlamentben működő képviselőtársainknak egy csoportja közül hol egyik, hol másik, hol többen ott voltak a E-eichsrath tagjainál és azokat igyekeztek megnyerni saját czéljaiknak, azokat tartották teljesen alaptalan hírekkel és igyekeztek felkelteni az érdeklődést és beavatkozást, a törvénytelen és általunk mindenkor visszautasítandó beavatkozást a magyar nemzettel szemben. És, t. képviselőház, látjuk, hogy ez megtermetté gyümölcsét. Megtermetté gyümölcsét az egyik irányban, a mint, fájdalom, megtermetté gyümölcsét az a másik törekvés is, a melynek sajnálattal vagyunk szemlélői napról-najna ebben az országban, hogy igen sok embernek az a törekvése, hogy nem tekintve a nemzetnek mindenkivel szemben megrovandó tekintélyét, olyan férfiakat támadnak, a kiket hivatásuk a nemzet kormányzatának vezetésére emelt, és a kik itt a nemzet közéletében fontos és mérvadó pozicziót foglalnak el. T. képviselőház! Én azt hiszem, mindnyájan egyetértünk abban, hogy ezeket a támadásokat és törekvéseket teljes egyértelműséggel vissza kell utasítani. Mi egy perczig sem fogjuk tűrni, hogy valaki belső ügyeinkbe avatkozzék, hogy bárki is azt higyje, hogy valami feljogosítja őt, vagy azokat, a kik törekvéseit támogatják, vagy azt a hatalmat, melyet ők szolgálnak, hogy az a hatalom bármily törvénytelen módon itt Magyarország belügyeibe beleszóljon és beleavatkozzék. És különösen furcsa, a mikor azt látjuk, hogy Ausztria egyszerre mint a szabadságok országa játszsza ki magát. Ausztria, ez az ismert Polizeistaat, Ausztria, a mely saját belső életében sohasem törekedett arra, hogy a polgárok közszabadságának kellő teret és talajt biztosítson, a hol a sajtó terén még ma is az objektív eljárással enyhített czenzura van, a hol ma sincsen tiszta egyesületi és gyülekezési jog, a hol azt látjuk, hogy még a parlamenti nagy dicsőségük is csak ujabb keletű, és a hol ugy látszik, hamar megfeledkeznek róla, hogy félszázadon át tűrtek egy Scheinparlamentet, a mely mellett megvolt a 14. §. ismert hatálya, a mely egyes földbirtokostestületek, érdekképviseletek, kereskedelmi kamarák, feudaler Grossgrundbesitz stb. képviselőiből állott. És, t. képviselőház, ezek képesek ujjat húzni Magyarországgal, megfeledkezvén arról, hogy első alkotmányosságuk napsugara csak azért sütött ki, mert ezt az alkotmányosságot mi adtuk nekik, mert a mi páratlan a nemzetek történetében, Magyarország, a mikor alkotmányos szabadságot nyert, egyenesen kikötötte, láttuk ezt a 48-as nemzeti törekvéseknél, láttuk a 67-es kiegyezésnél is, hogy csak ugy fogadtuk mi el a szabadságot, az alkotmányosságot, ha ez Ausztriának is biztosíttatik; látjuk, hogy ennek a Volksparlamentnek első derűjét arra használják fel, hogy jótevőjük ellen hálátlankodjanak, becsméreljék, gyalázzák és megrágalmazzák azt, a ki őket az első szabadsághoz segítette. T. képviselőház! Itt fekszik előttem egy csomó beszéd, a melyet az osztrák Reichsrathban tartottak. Az egyik szocziáldemokrata, a másik keresztény-szocziálista, a harmadik egy harmadik párthoz tartozik, de mindnyájan egyetértenek abban, és jogot formálnak ahhoz, hogy minket támadjanak. Itt van először egy szocziáldemokrata szónok, Soukup nevezetű, a ki azt fejtegeti az osztrák E,eichsrathban, hogy Magyarország minden haladását 1867 óta az osztráknak köszönheti, hogy az ő adópénzeikből segítettük mi magunkat gazdasági fellendüléshez; ránk fogja, hogy Magyarországon osztály-uralom divik, rágalmaz minket azzal, hogy nálunk az egész nemzet törekvése nem áll egyébből, mint a más anyanyelvű polgártársaink elnyomásából és üldözéséből. Azt mondja (olvassa): Die Schulgebäude sind regelmässig alté Ckakuppen, in denen die halbnackten, barfüssigen, kungrigen Kinder derart zusammengepresst sind, dass sie dem Unterricht nicht folgen können. Ezt fogja reánk, a kik milliókat költünk közoktatásügyünkre, pedig akárhova jön az ember Magyarországon, igazán szivrepeső érzéssel látjuk, hogy mindenütt díszes és pompás iskola épületeket emelt a magyar állam arra a czélra, hogy ott az ifjúság és a gyermekek oktatást nyerjenek.