Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-244

366 2íí. országos ülés 1907 deczember 14-én, szombaton. Kérdem, t. képviselőház, hát az a szegény nép, az a szegény idegen ajkú, de magyar érzelmű nép, a melynek hazafiság tekintetében nincs plurálisa e föld kerekségén, ilyen elbánást érdemel ? Hát mi összetett kezekkel, közömbösen nézzük ezeket a dolgokat, mikor az a nép, ha egy-két szót megtanul magyarul, azzal büszkélkedik s ha kimegy Amerikába, a maga verejtékét nem forditja saját és családja jólétére, de ennek a terméketlen rögnek a megvásárlására, a mely soha.sem adja meg a kamatot, de megvásárolja azért, mert fáj a szive a maga hazája után, mert itt akar magának fészket csinálni. Ezt semmibe se vegyük? És itt első sorban egy tiszteletteljes szavam volna a sárosmegyei zsentri-osztályhoz is. Elnök (csenget): Kérném szépen, méltóztassék az interpellácziót befejezni. A sárosi birtokossághoz intézendő szózata nem tartozik a tárgyhoz. Másodszor figyelmeztetem a képviselő urat!_ Ártim Mihály: Minek az a lótás-futás, az az informálás, az igazságnak deformál ása, mikor valami zsentri, vagy annak hozzátartozója elkövetett szabálytalanságok miatt a törvény elé kerül ? Miért kilincselnek ilyenkor két hét előtt is? Az ilyen elemet eliminálni kellene, a mely nem akar sem dolgozni, sem tanulni, sem okulni sem javulni, (Derültség és zaj a baloldalon.) Mi sajnáljuk a zsentri-osztályt, hogy a sors reájuk mérte azt, hogy legazdálkodtak és kénytelenek elárasztani a hivatalokat. Mi ezt elfogadjuk, megtiszteljük őket, de azt is megkívánjuk, hogy ők is tiszteljenek meg minket. Ezt mi követeljük. Van érdemük a múltból, de azért ez az érdem nem olyan, hogy nekünk a hazafiságból leczkét adhassanak. Multunk tiszta, nekünk politikai bűnünk nincsen. Elnök: Kérem mégegyszer a képviselő urat, méltóztassék a ház türelmével számolni, és azt ilyen túlságos hosszan ki nem meríteni. Ártim Mihály: Már vége felé járok. (Derültség.) Mondom, politikai bűneink nincsenek, és azért azt nem tűrhetjük, azt vissza kell utasítanunk, hogy az az elem, a mely magától a köztisztességet eldobta, és nem akar se javulni, se dolgozni, se tanulni, se okulni, hogy ez folyton minket piszkáljon, és itt hamisan és titkon mindenféle hazafiatlansággal vádoljon minket. Nemcsak nyiltan, de burkoltan teszik, sőt mi népünket — a mint a földmivelésügyi minisztérium által összehívott ankéten is előfordult — egy vics végű úriember nagy vehemencziával a népet a pánszlávizmussal vádolta. Azért, hogy magyarul nem tud, mintha ez rajta múlt volna. Erre vonatkozólag csak az a szerény megjegyzésem van, hogy az 1848 igazolta, hogy a hazafisághoz nem elég a magyar nyelvet tudni, hanem megkívántatik még más is. A. 48 bizonyítja, hogy nem az volt a haza eladója, nem az volt a muszkavezető, a ki a magyar nyelvet nem tudta, hanem épen ellenkezőleg ki tudta a magyar nyelvet. Nem tűrhetjük ezt, mert a mi népünk a honfoglalástól kezdve mindig a magyarság oldalán harczolt, annak nincsenek semmiféle külön aspirácziói, az nem gravitál kifelé, az azonosítja magát a magyar kultúrával, magyarnak vallja magát, és meg is kívánja, hogy annak tartassák. Ezt elismerte maga Rákóczy fejedelem is, a mikor ezt a népet disztingválta azzal, hogy gens fidelissima. Ennek hűségét megsüvegelte maga Kossuth Lajos is 48-ban. így tehát, mondom, minden feljelentés, a mely ellenünk ily alattomos utakon történik, ebből a szempontból ítélendő meg, és én felkérem a magas kormányt, hogy mihelyt ilyen feljelentés van ellenünk, legyen bizonyos abban, hogy a feljelentő rossz fát tett a tűzre, és a feljelentett egyéniség annak sarkában jár és azt akarja, hogy magától a figyelmet eltereltesse. Másodszor nem tűrhetjük azt, hogy ez az elem szövetkezve a zsidósággal, a népet irtsa ki. Ennek a szövetségnek alapja az adósság, a tartozások. Mert ez az elem a zsidóságban találja a biztositékát, minthogy ez ellen proczedálni nem lehet, mert a hitelező zsidók kész tanuk mindenre, mert ha az ilyen embert hivatalától megfosztják, először is a zsidó elveszíti a maga pénzét, másodszor a maga befolyását a népre, és a hivatalos eljárásra. Kérem szépen, ne méltóztassék rossz néven venni, én nem harczolok általában a zsidóság ellen, csakis azon zsidókat emelem ki ez alkalommal, a kiknek zsebében a szolgabíró vagy körjegyző van elmerülve. Hogy az ilyen hivatalában pártatlanul járhasson el, az ki van zárva. Mert az a zsidó, a kinek a zsebében elmerül az a hivatalos ember. ... Elnök (csenget): Egy perczig tessék megállani! Komolyan figyelmeztetem a t. képviselő urat, szíveskedjék az interpellácziót előterjeszteni! Ártim Mihály: Azonnal befejezem. Elnök: Hosszú fejtegetése igen szép, történelmi alapon nyugszik, de mindez nem tartozik ide. Ártim Mihály: Mindegyiknek száz pere, és mindegyiknek száz rokona van. Százszor száz az tízezer. Igazságszolgáltatásról tehát szó sem lehet. S azért minden tisztviselő ellen, a ki a zsidóság zsebében van, állást kell foglalnunk. Ezért bátorkodom interpellácziót előterjeszteni. Azt tartom, hogy a végett, hogy az ilyen züllött tisztviselő visszaadassék u.gy a társadalomnak, mint a családnak, a legjobb volna, hogy az alkotmány keretei között az ilyen embert áttennék olyan vidékre, a hol még nem adós. Boldogítsa azokat. Interpelláczióm a következőképen szól (olvassa): Interpelláczió a mélyen t. belügyminiszter úrhoz: