Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-237

237. országos ülés 1907 dcczember 7-én, szombaton. 269 miért hordják ezt a tulipán-jelvényt ? Akkor, a mikor megszavazzák a kiegyezésnek ezt a részét, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy kiszolgáltatjuk Magyarország jóhiszemű fogyasztó közönségét, a mely a magyar iparczikkeket akar vásárolni, a mely magyar iparczikkeket keres a boltokban, ennek a világos csalásnak, a minek révén ismét nem tudom hány és hány milliót fogunk az osztrák gyárosok gazdagítására Ausztriába kiküldeni? T. képviselőház ! Eöviden még csak a magyar iparosok és nagyiparosok érdekeiről bátorkodom a következőket elmondani. A magyar kereskedelmi és iparkamara igen megszívlelendő adatokkal járul a képviselőház elé arról, hogy minő szörnyű veszedelem fenyegeti Magyarország iparát az osztrák verseny részéről. Ez az iparkamara elmondja legutóbbi jelentésében, hogy Ausztria ipari behozatala Magyarországba évrőlévre rohamosan nő. így az öt éves átlagok szerint 1888—1892-ben évente 647 millió; 1904-ben 789 millió; 1905-ben 820 millió koronára rúgott a tisztán Ausztriától vásárolt ipari behozatalunk. 1906-ban tetemesen emelkedett Magyarország behozatala külföldi, főképpen osztrák gépekben és géprészekben. így, 1905-höz viszonyítva, Magyarország hátrányára 42 millió korona behozatali többlet állt elő. Az üvegáruk behozatala is nagyon megnehezíti a magyar üveggyárosok helyzetét. Az Ausztriából behozott üvegtábla és üvegáruk behozatali többlete 1906-ban 15 millió korona volt. A bútoripar is hangosan jajgat, hogy a behozott bútorok értéke 1905-ben 12 millió koronáról 1906-ban 15 millió koronára szökött fel, a bőripar behozatali többlete pedig 58 millió koronára emelkedett 1906-ban. A fonó-, szövő- és ruházati ipari czikkekért 362 milliót adott egy évben Magyarország Ausztriának. És ezek a megdöbbentő ... Egry Béla: Önök csinálták a sztrájkokat! (Zaj. Elnök csenget.) Mezőfi Vilmos: De az ipari termelési ágaknak egy egész sorozatából idézhetnék még ehhez hasonló statisztikai adatokat. Csak még a következőket. (Mozgás balfelöl.) Ausztriának a vámkülföldre való kivitele — a vámkülföldre és nem Magyarországra — évenként 160 millió koronát tesz ki, ennyit visz ki Ausztria ipari czikkekben. Bizonyos az, hogy a külföldi ipar: az angol, a német, a belga, vagy a franczia ipar nem aluszik, hanem fejlődik, és bizonyos az is, hogy a külföldi államok a maguk védvámos politikájukat nemsokára olyan magaslatra fogják emelni, hogy az Ausztriából kivitt iparczikkek a vámkülföldön majd fogyasztókra többé nem találnak, mert nem tudják a magasra emelt védvámokat megfizetni. Mi történik akkor? Az fog történni, hogy ez a 160.000.000 K évi kivitel a vámkülföldről ide fog özönleni Magyarországba, vagyis az osztrák gyárosok mindent el fognak követni, még ' a gyári áron alul is adva áruikat, hogy az 1600 millió K árunak fogyasztó piaczot találjanak, és minthogy más nem lesz, Magyarországra vetik magukat. Ennek eredménye pedig az lesz, hogy még az a kicsi fejlődő iparunk is tönkre fog menni, a melyet ma Magyarországon mesterségesen dédelgetnek olyképen, hogy a lefolyt 30—40 éves közösség ideje alatt az állam összesen 20—30 millió K-val szubvenczionálta a magyar ipart, 20 — 30 millió K-val, évi 3 vagy 5 millió korona állam segély Ível akarja ellensúlyozni a magyar állam azt, hogy évenkint átlag ezer millió K-át fizetünk ausztriai iparezikkekért és tág teret nyitunk vásárokon, ipartelepeken az osztrák kis- és nagyiparosok versenyének. Kételkedem tehát, ismerve a viszonyokat, abban, hogy 10 év múlva oly erős lesz Magyarország ipara, kereskedelme, hitelügye és földmivelése, kogy 1917-re elhallgassanak azok az aggodalmak, a melyek most lépten-nyomon hangzanak azok felé, a kik az önálló vámterületet meg akarják valósítani. Kételkedem abban, hogy 10 év múlva lesz Magyarországnak ereje fölállítani a vámsorompókat, és hogy az akadékoskodok, köztük a t. miniszterelnök ur, a ki nem hive az önálló vámterületnek, hanem híve a közös vámterületnek, ha akkor is miniszterelnök lesz majd — a mit nem szeretnék, — azt mondja, hogj

r most már megcsinálhatjuk az önálló vámterületet, erősek vagyunk. De tegyük fel, és ezzel fejtegetésem befejező részéhez jutottam, tegyük fel, hogy megvalósul a jóslás, a melylyel a kormány biztat bennünket, hogy 10 év múlva nem fog tönkre menni teljesen a kisipar, nem fog csőd felé menni a nagyipar, nem lesz tiz év múlva a kisgazdák romlása oly nagy, mint a számok mutatják, hanem erősödni fog, (Zaj. Elnök csenget.) a kereskedelem is életképesebb lesz. Ha megtörténik — mondom — ez a csoda, én akkor is kételkedem abban, hogy az önálló vámterület ]917-re nemcsak pajáron, de gyakorlatilag is meglesz. Kételkedésemnek igen

/ nyomós okai vannak. (Zaj. Elnök csenget.) És engedje meg a t. ház, hogy a mikor felfogásomat és meggyőződésemet indokolom, hivatkozzam arra a kényszerhelyzetre, a mely kényszerhelyzet állítólag fennáll, és a mely a külfölddel megkötött vám- és kereskedelmi szerződések következtében szorítja az országot és kormányt, hogy belemenjen a tiz éves vámszövetségbe, vagy a mint a kormány mondja, szerződésbe Ausztriával. T. ház! Az 1899 : XXX. t.-cz., a melyet már több izben idéztek, de nem árt, ha újból idézzük, 4. §-ában igy szól: »A mennyiben 1903-ig az 1867 : XII. t.-cz. 61. §-a értelmében vám- és kereskedelmi szövetség nem jön létre; a nemzetközi kereskedelmi szerződések hosszabb időre, mint a jelen törvény hatályának tartamára, vagyis az 1907-en túl terjedő időtartamra nem köthetők,« Ennek a törvénynek