Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-237

266 33?. országos ülés 1907 deczémber 7-én, szombaton. Nyilvánvaló, hogy az ennyire fejlődő osztrák ipar az adóknak és közterheknek nagy részét leveszi az osztrák mezőgazdaságról, az osztrák kisgazdákról. Ezt is nyíltan bevallják az osztrák államférfiak, s talán ez a körülmény magyarázza meg a következő igen érdekes adatot. Magyarországon 1870-ben a mezőgazdaságból 5 millió 10 ezer ember élt; a vámközösség harminezharmadik esztendejében, 1900-ban ez a szám 6 millió 51 ezerre emelkedett. Ellenben Ausztriában, az ipari Ausztriában, a melyet mi ipari országnak hiszünk, volt 1870-ben 5.420,000 a mezőgazdaságból élő ember ós 1900-ban ez a szám felszaporodott 8,210.000-re,Vagyis százalékban kifejezve, 1870-től 1900-ig Ausztriában a mezőgazdaságból élők száma 51%-kal szaporodott, rnig Magyarországon ugyanezen idő alatt ez a szám csak 21%-kal emelkedett. S mégis mi azt hiszszük, hogy Magyarország mezőgazdasági állam, Ausztria pedig ipari állam. S ime, kitűnik, hogy Ausztriának mezőgazdasága ma olyan erős és hatalmas, — ha szorítják — hogy el tudja látni Ausztria fogyasztó piaczát Magyarország hozzájárulása nélkül is. (Zaj a középen.) Ezeket a számadatokat nézetem szerint megczáfolni nem lehet, mert a számok csalhatatlanul beszélnek. (Zaj a középen. Elnök csenget.) De elismeri ezt a kormány is s azzal biztat bennünket, legyünk türelemmel és csak nyugodtan, csak szavazzuk meg sietve még 1908 január elseje előtt ezt a törvényjavaslatot, hogy a szerződés tiz évre Ausztriával életbeléphessen, mert megvan az a reményünk, hogy tiz esztendő múlva olyan erős és hatalmas lesz a magyar ipar, hogy 1917-ben minden aggodalom nélkül felállíthatjuk az önálló vámterületet. Én, a ki esküdt ellensége vagyok az Ausztriával való közösség minden formájának, ugy közjogi, mint gazdasági téren, ha meg tudnék nyugodni a kormánynak és a mélyen t. előadó urnak ebben a biztatásában, akkor talán még valahogy belenyugodnék ebbe a törvényjavaslatba; engem azonban nem nyugtat meg ez a biztatás. En nem is ismerem el ennek a biztatásnak az igazságát, mivel az Ausztriával tiz évre megkötött kiegyezés szakaszaiból azt látom, hogy tiz év alatt a mi magyar iparunk nem fog erősödni, hanem ellenkezőleg — ezt a kiegyezési javaslatnak néhány idézetéből be is bizonyítom — hogy tiz év leforgása alatt nem erősödni fog a mi magyar hazánk kis- és nagyipara, hanem ellenkezőleg, tönkre fog menni. Mi tiz év alatt esztendőnként körülbelül ezer millió koronát fizetünk Ausztriának iparczikkeiért, tehát tiz év alatt tízszer ezer mülió koronát, a melyből 40% az osztrák munkások munkabérére esik. Az előttünk lévő kiegyezés XIII. czikkében olvasom a következőket (olvassa) : »Az ipari termeléssel szoros összefüggésben álló közvetett adók terén, névszerint a sör-, szesz-, ásványolaj- és czukoradó terén a két szerződő fél mindegyikének kerülnie kell az olyan intézkedéseket, melyeknek következtében a másik fél illető iparágának versenyképessége csökkenthető lenne.« Mit jelent ez ? Azt, hogy semmi olyat nem szabad tennie a magyar kormán3'nak,a mi e legfontosabb négy iparág terén : a sör, a szesz, az ásványolaj és a czukoradó terén az osztrák ipart ellensúlyozhatná, annak versenyképességét csökkenthetné. Ez azt jelenti, hogy akár tetszik, akár nem, az egész 10 év alatt állandó adófizetői kell hogy legyünk Ausztriának. Utánanéztem a megelőző kiegyezési törvényeknek és egyikben sem találtam azt a tételt, hogy a másik fél illető iparágának versenyképességét respektálnia kell a szerződő államok mindegyikének. Nyilvánvaló, hogy ez most csak Magyarországra vonatkozik, mert az osztrák ipar úgyis oly erős ebben a négy iparágban, hogy ott nem lesz szükség rendkívüli eszközökre, hogy a mi versenyképességünket csökkentsék. Az 1878: XX. t.-cz., a mely az Ausztriával való vám- és kereskedelmi szövetségre vonatkozik, XI. czikkében ezeket mondja (olvassa) : »A sóés dohány-jövedék és azon közvetett adók, melyek az ipartermelésre közvetlen befolyással vannak, név szerint a szesz, sör és czukoradó mindkét állam területén e szerződés ideje alatt a megállapított egyenlő törvények és igazgatási rendszabályok szerint fognak kezeltetni és azok csakis közös egyetértéssel változtathatók meg.« íme a haladás, ime ez a mostani legjobb szerződés, a melyet négy évtized alatt Ausztriával kötöttünk. Ez még silányabb, mint 1878-iki. Ebben megkötözték kezeinket, lábainkat és ugy szolgáltatnak ki Ausztriának. Semmi olyat nem szabad tenni, a mi a legfontosabb négy iparág terén erősítené a mi versenyképességünket. De menjünk tovább. Mit mond az Ausztriával kötött kiegyezési szerződés XIII. czikkének c) pontja ? A következőket mondja (olvassa) : »Mindegyik szerződő fél azonban jogosítva van arra, hogy az ásványolaj egyedáruságát saját területére nézve életbe léptethesse. Az a szerződő fél, a mely az egyedáruságot életbe lépteti, köteles az egyedáruság számára szükséges ásványolajat, eltekintve a vámkedvezményes beszerzésre engedélyezett nyers ásványolaj mennyiségétől, mindaddig és oly mérvben a szerződő államok beszerzési forrásaiból beszerezni, mig a beszerzési ár a hason értékű külföldi nyers ásványolajnak a behozalali vámdijjal felemelt áránál nem nagyobb.« Mit jelent ez ? Jelenti először azt, hogy nemsokára szerencsénk lesz az állami petroleumegyedárusághoz. En mint szocziáldemokrata a termelési eszközök társadalmivá tételét, a legszükségesebb fogyasztási czikkeknek bizonyos állami közösség által való termelését és a fogyasztókhoz való juttatását szívesen látom, de félek és rettegek attól, hogy ez ennek a kormánynak, ennek a többségnek, általában, a mái kapitalista társadalomnak monopóliumává tétessék. Félek és rettegek azért, mert biztosan tudom, hogy nem azért akarja a pénzügyminiszter ur a petróleumnak állami monopóliummá tételét, hogy annak árát leszállítsa, hanem kétségtelenül azért, hogy a petróleum árát emelje, mert tudja, hogy ez a leg-