Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-235

235. országos ütés 1907 deci A konkrét tények kényszerítik az embert, mert látjuk, hogy mig itt ellenzék nem volt, itt minden szabad volt, itt lehetett mindent csinálni és látjuk azt, hogy egy három pártból egyesült többség, három jjártból alakult kabinet sokkal rosszabb, mert ott az egyéni érvényesülésnek kell teret adni, az egyik miniszter a másik miatt engedményeket ad felfelé, mert esetleg a pártoknak a jövőre való szétválása esetén a maga részére az osztrákok és az uralkodó jóindulatát reméli jobban biztosítani. (Ellenmondás.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Ez már inszinuáczió! (Felkiáltások halfelöl: Ez már nem jóhiszeműség.) Lengyel Zoltán: Azt láttuk, t. miniszterelnök ur, hogy ha összefogunk, ez rosszabb, mint ha nem fogunk össze és azért mondtam, hogy jobb lett volna 67-es többség, 48-as többség, vagy akármilyen, mint ez, a melyikben mindenki többséghez tartozik és még sincs semmiféle többség. Mert világosan látom, hogy háborúra nagyon jó, ha különböző elemek összeállanak, bár akkor is rossz a portyázókat magukkal vinni, mert azok nem harczolnak, de békeidőben összefogni mindenkit egy akolba, ennél rosszabb politikát csinálni nem lehet. Önök maguk is tudták és bitték és azért mondták, hogy ez az átmenet csak másfél esztendeig tart. És azt mondták a t, miniszter urak, hogy ha az átmenet elmúlik, akkor az egész függetlenségi programm felébred. Azt hiszem, a t. miniszter ur konczedálni fogja nekem, hogy igaz az, hogy gr. Apponyi Albert és Kossuth Ferencz miniszter urakkal egyértelműleg azt mondották, hogy csak az átmeneti időre szól az együttműködés, addig vagyunk lekötve és azután a függetlenségi programm a maga teljességében feléled. Méltóztassék jól megjegyezni : feléled. De hát azért gondoskodnak addig róla, hogy agyon legyen verve e függetlenségi programm minden pontja, hogy a mikor az átmeneti időnek végére érünk, ne legyen e programmnak egy pontja sem, a mely feléledni kéjjes, hanem addig a bankkérdés, a vámkérdés, a külügyi kérdés, a katonai kérdés, mind e programm ellenére el legyen döntve. Azért csapom össze a kezemet, a mikor hallom, hogy már kezd éledni a függetlenségi programm, ime hirdessük. Pedig, t. ház, még el sem jutottunk az utolsó stáczióig ós máris mondják, hirdessük a függetlenségi politikát, hirdessük az egész világon. Hirdessük, t. ház, a mikor nincs mit hirdetni, a mikor minden téren le vagyunk kötve, a mikor az önálló vámterületet nem lehet megcsinálni, mert a közös vám törvénybe van iktatva, a mikor a katonai kérdésben eleget tettünk a kívánságoknak, a mikor a bank-kérdést nem engedtük felszínre hozni. Most jönnek azután, hogy hirzember 5-en, csütörtökön. 239 dessük a függetlenségi programm igéjét, hirdessük a világnak. Méltóztassék akkor nekem megengedni, hogy ha én egyszerű, őszinte ember e politika mögé nem állok és a mikor konstatálom e politikának és annak a programmnak egymással szemben álló imkompatihilitását, akkor én az inkompatibilitást ugy vonom le, hogy megmaradok a programm mellett és nem megyek az emberekkel. Hódy Gyula: Előbb azt mondtad már, hogy nincs semmi programm! Elnök: Csendet kérek! Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Az a helyzet áll fenn, hogy igaza van az igen t. miniszterelnök urnak, ha a kérdést ugy állítja fel, hogy a mai helyzetben vagy az egyiket vagy a másikat kell csinálni vagy a programmot kell letenni, vagy a kormánytámogatást kell abba hagyni. A mikor e válságon már keresztül mentek, nem lehet a függetlenségi eszmét feltámasztani, nem lehet akkor, a mikor a kvótát felemelték, a mikor a közös vámot megcsinálták, a mikor a közös hadsereg létszámát felemelni akarják. (Felkiáltások bal felől: Nem igy van! Zaj. Elnök csenget.) Nem lehet kiállani az ország elé és azt mondani, hogy ime most már hirdetjük az igét. Ezt tenni nem lehet, hanem igenis a függetlenségi eszme jogfolytonosságáról kell gondoskodni, ha azt akarjuk, hogy az továbbra is fennmaradjon. Mert, t. ház, ez a politika lehet becsületes, a hazafiságában sem kételkedem, de ez nem függetlenségi politika. És ha ez igy van — a mint igy van — hát miért haragusznak e pártban, ebben az országgyűlésben és a többségben, ha vannak egyesek, a kik a függetlenségi politika jogfolytonosságáról gondoskodnak, a mely visszatérési vonala lehet önöknek is, ha majd itt nem jól mennek a dolgok. Miért haragusznak, ha marad ebben az országban 50—60 képviselő, ki azt mondhatja továbbra is, hogy én nem mentem bele mindezekbe? Mi baj káromolnék ebből az országra? És ha volna egy kisebbség, a melyre az osztrákkal szemben hivatkozni lehet és el lehet mondani, hogy nein adhatunk meg mindent, mert vannak emberek, a kik akkor kivernek, ha erre csak taktikából is lehetne hivatkozni: mi baj volna ebből? De a helyzet most nem ez volt. Nem ez volt az állapot, a mikor a miniszterelnök ur egyezkedett az osztrák miniszterelnökkel és kormányával, mert azt mondhatta a másik: te engedj, neked van többséged, neked nincs ellenzéked, mögötted ott vannak Kossuth Ferencz és Apponyi Albert, a kikre nem szabad szólani, mert hiszen bálványoknak lettek elismerve, te ezen csokorba kötött vezérekkel mindent megszavaztathatsz, neked tehát engedned kell nekünk, a kiknek