Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-235

226 235. országos ülés l'Jü7 deczember 5-én, csütörtökön. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tárgyalást. Lengyel Zoltán képviselő urat illeti a szó. Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Gróf Apponyi Albert igen t. miniszter ur azt mondta: ha valaki bebizonyítja, hogy e javaslat a házszabályokba, vagy a parlamentarizmusba ütközik, akkor ő ennek le fogja vonni a konzekvencziáit. Nem kérem ezt a világért sem a t. miniszter úrtól, nehogy megint kormánybuktatási szándékkal vádoljanak, de részemről igyekeztem bebizonyítani, hogy e javaslat alaki okoknál fogva is rendkivül sérelmes. Hódy Gyula: De nem sikerült! Lengyel Zoltán: Rátérek ezek után a kiegyezés anyagi részére, (Halijaid) a melynek vitatására jogom van, mert hiszen a javaslatnak, a kiegyezésnek tartalmáról lehet szólni és e jogot már előzőleg is elismerte mindenki, mikor felmerült a kérdés, vájjon a kiegyezés részleteivel lehet-e foglalkozni. Az igen t. miniszter ur deczember 3-iki beszédében azt mondja, hogy a kvóta-emelés ennek a kiegyezésnek egy igen határozott nagy tehertétele, nagy erkölcsi és anyagi terhe, a melyet sem nem tagadnak, sem kétségbe nem vonnak, sem nem szépítgetnek, azonban ennek daczára, ha összehasonlítjuk a Széll-Körber és a Bánffy-Badeni megállapodással, akkor nem olyan nagyon hátrányosak a kiegyezés részletei, hogy a mérleget valami nagyon kedvezőtlenül billentenék le a jelen kiegyezés terhére. A kiegyezés részleteiről és a vámtarifáról már három izben is igen terjedelmesen beszéltem. Igen lényegbe vágó, nehéz és súlyos közgazdasági, tarifáiig és jogi kérdések voltak ott felvetve, a t. miniszter urakat igen érzékenyen érintették is azok a beszédek, de nagyon sajnálom, hogy választ eddig nem kaptam, jóllehet Ígérték, hogy válaszolni fognak. Most az egyszakaszos törvény közbevetésével még attól is elestünk, hogy legalább az ország tudja meg, hogy mi is van ezen kiegyezésben, mert hiszen mindig ugy igyekeznek feltüntetni, hogy ennek csak egyetlen tehertétele van, és ez a kvóta; a mi ezenkívül még benne van, azt kiegyenlíti az a nagy nemzeti vívmány, a mely közjogi téren a javaslatban foglaltatik. A kvóta-kérdésről nem szándékozom hosszasan beszélni. Akármennyit beszélünk is róla, a kvóta-kérdés marad az, a mi volt. Nem szándékozom ezúttal Kossuth Ferencz igen t. miniszter urnak a kvóta ellen tartott régi beszédeit sem felolvasni. Részben már megtették, részben pedig, ha mind fel akarnám olvasni, a mai tárgyalási idő arra kevés volna. .Azt még lehetne mondani, hogy bizonyos körülmények között és bizonyos ellenértékek mellett a kvóta-felemelést helyeselni lehet. A kényszerhelyzettel is lehetne ezt indokolni. De azt, hogy ennek a kiegyezésnek a kvótánál körülbelül háromszorta súlyosabb tehertételeit, melyek a tarifáiig és vasúti kérdésekben és a kiegyezés részleteiben fennállnak, eltüntessék és az összes sebeket a kvótával, fedezzék és azt mondják, hogy nem voltunk olyan helyzetben, hogy jobbat köthessünk, a részletekbe azonban nem mennek bele és még Apponyi is magas szárnyalású beszédében csak a felsőbb régiókban mozog és a részletkérdésekhez le nem száll, — ezt nem lehet csinálni, vagy ha lehet csinálni, annak az ellenkezőjét is meg kell mondani. Ha csak kvóta lenne a kiegyezésnek egyetlen tehertétele, azt lehetne talán valamikép rekompenzálni; de függetlenségi szempontból akkor sem lehetne tisztába hozni, megértetni és az országnak beadni, mint függetlenségi álláspontot. Nem lehet azáltal sem, hogy azt mondják, igen gyenge szofisztikus érveléssel, hogy nem a kvótaemelés, hanem a kvóta képezi a függetlenségi párttal szemben azt a negatívumot, a melyet nem fogadhatnak el. Ha én valamit rossznak tartok, akkor az annál rosszabbat még rosszabbnak kell tartonom és nem lehet azt mondani, hogy a rossz az rossz, a rosszabb azonban jó, és azt erkölcsi kötelessége mindenkinek elfogadni. Epén az a baja ennek a kiegyezésnek, hogy minden pontjában minden eddigi kiegyezéssel szemben az egész vonalon végig vereséget jelent a magyar álláspontra nézve, nemcsak közgazdasági, hanem közjogi tekintetben is, mert közgazdasági dolgoknak ellenértéke abban nincs, hogy az önálló bank vagy az önálló vámterület felállítását megkönnyítette volna, mert a helyzet épen az, hogy ezen kiegyezési komplexumnak közjogi összeállítása épen az ellenkezőjét csinálta meg, azaz szinte lehetetlenné tette az önálló bank és az önálló vámterület felállítását is. A t. miniszter ur azt mondja, hogy nem lehet a kiegyezéssel szemben a Széll-Körberféle Kiegyezésre hivatkozni, mert hiszen azt az osztrák Reichsrath nem fogadta el. Hát ez az indokolás igen furcsa és érdekes. Azt mondja, hogy a rosszabb kiegyezést azért kellett megcsinálni, mert ezt majd el fogja fogadni az osztrák Reichsrath. Hát odáig jutottunk, hogy a mi magunk anyagi érdekeit, nem a gazdasági függetlenséget, hanem a közös vámterületen, a közös egységes vámhatár területén fennálló gazdasági érdekeinket is azért kell odadobnunk, hogy olyan kiegyezést liferáljon a mi kormányunk, hogy az osztrák Reichsrath ezt már elfogadhassa? És ha olyan kiegyezést csináltak, a melyet az osztrák Reichsrath elfogad, mert Magyarországra nézve annyira sérelmes, akkor azzal szemben nem lehet-e azt mondani, hogy: én pedig mint magyar parlament most már nem fogom ezt a kiegyezést elfogadni, mert ha szabad volt az osztrák Reichsrathnak a rossz ki-