Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-233

200 233. országos ülés 1907 deczember 3-án, kedden. »Ezí a külügyminiszter megcsinálhatja. Megvan neki a szerződéses autonóm vámtarifája, megvan neki az a hatalma, hogy nem a két állam nevében, hanem a két államra való jog­hatálylyal köthet kereskedelmi szerződéseket; csak egy magyar képviselő kell, akkor nem lesz külön vámterület, nem tudom, meddig.« Bocsánatot kérek, ezek a tételek nagyrészt alaptalanok; mindjárt az első tétel: »Megvan neki a szerződéses autonóm vámtarifája.« De­hogy van meg! Azon szerződéses vámtarifának, mely ehhez a kereskedelmi szerződéshez mellé­kelve van és mely tulaj donképen nem egyéb, mint hiteles másolata az osztrák autonóm és a magyar autonóm egyező vámtarifáknak, hatálya 1917-ig tart. A ki 1917-en túlmenő időre akarna szerződést kötni idegen államokkal a mostani megállapodásnak ellenére, annak ép>en az hiányoznék, a mi a tárgyalásoknál is feltét­lenül szükséges, nem volna szubstratum ; az ide­gen állam képviselői mindenekelőtt azt kérdez­nék, melyik az a vámtarifa, a melynek alapján velünk szerződni akarsz, és az a külügyminisz­ter adós maradna a válaszszal, azt kellene felelnie: nincs vámtarifám, Viszont azonban van Magyarországnak egy autonóm vámtarifája, a mely, megengedem, nem egészen a mi testünkre szabatott; megengedem, hogy abból a szempontból, hogy önálló magyar vámtarifát csináljunk, nem ideális, de megvan, minden ujabb törvényhozási intézkedés nélkül, 1917 után is tart, érvényben marad mindaddig, a mig a törvényhozás meg nem változtatja. Nekünk tehát megvan az alapunk a tárgyalásra, ha teljesen nem is felel meg; de a közös tár­gyalásokra nincs alap. (TJgy van!) Ez az első. Azután, azt mondja t. bará­tom, nem kell hozzá más, mint egy magyar képviselő. Megengedem, hogy kötelességükről megfeledkező kormányférfiakat, sajnos, lehet majd találni akkor is, a mint sikerült a múlt­ban is mindenkor. Csakhogy a mostani állapo­tok szerint ez sem kellett hozzá; elég volt a külügyminiszter önmagában is ahhoz, hogy va­laki a tárgyalásokat, kötéseket folytathassa. Most legalább kell keresni egy olyan embert, a ki a maga aláírását oda tegye, mert ez a szerződés jogárvényesen meg sem köthető az idegen álla­mokkal a nélkül, hogy a magyar kormánynak egy képviselője, mint a szerződéskötésben részt­vevő tényező, alá ne ir ja. (Ugy van! ügy van!) De kell még egy harmadik dolog, a miről megfeledkezett t. képviselőtársam. Kell hozzá egy nyíltan, bevallottan szerződésszegő osztrák kormány, (ügy van!) Mert ez a nagy előnye számos olyan kikötésnek ebben a szerződésben, a. melyről azt mondják t. képviselőtársaim, hogy ez előbb is megvolt. Megvolt, de egyoldalú ma­gyar törvényben. Es most bejött egy szerződésbe, tehát Ausztria szerződési kötelezettséget vállalt, hogy azt respektálja. A nélkül, hogy Ausztria azt a nemzetközi viszonylatokban igen ritka ódiumot és becstelenséget magára ne vegye, (Igaz! Ugy van! Taps.) hogy szerződését meg­szegte, egy osztrák képviselő sem tehetné oda nevét. És ha Polónyi Gézának ma nem kell ahhoz semmi egyéb, mint egy osztrák szellem­től szaturált külügyminiszter, akkor majd fog kelleni egy olyan külügyminiszter, a ki élére álljon a két állam közötti szerződésszegésnek; kell a maga kötelességéről megfeledkező magyar miniszter és egy szerződésszegő osztrák miniszter, a ki a szerződéseket aláirja. Kérdem most már: mit lehet könnyebben találni, egy ilyen köteles­ségéről megfeledkező embert vagy három ilyent és tetejébe egy a szerződésszegéssel, nemzetközi becstelenséggel szembeszálló országot ? Ezt nevezi t. barátom annak, hogy mi lehetetlenné tettük 1917-re az önálló vámterületet! (Élénk helyes­lés- és taps.) Mi, t. ház, nem tettük lehetetlenné 1917-ben az önálló vámterületre való átmenetelt, sőt egész törekvésünk az volt, s megvallom, hogy pro hic et nunc elérhető apróbb előnyöket is feláldoz­tunk csak épen annak a czélnak, hogy ez az ut előttünk nyitva álljon. Ezzel az eredménynyel, a függetlenségi párt előrehaladásának megnyitott ezen útnak szabadságával szembe tessék most helyezni azokat a különböző, többé-kevósbbé jó­akaratú sajnálkozásokat és a tánczra való fel­hívásokat és leszólásokat, (Ugy van! ügy van!) a melyekben ebből az alkalomból a független­ségi párt részesült, csakhogy nehezebbé tegyék számára az országgal szemben fennálló úgyis súlyos kötelessége teljesítését. (Igaz! ügy van!) Ebben az összefüggésben egy felszólalással kell még foglalkoznom, a mely előttem lélektani rejtély. Ez Hock János képviselőtársam felszó­lalása, (ügy van ! Ugy van !) T, képviselőtársam azzal végzi, hogy megszavazza a törvényjavasla­tot, megszavazza, meghajolva egy nagy politikai szükség előtt. Hát mi miért nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot? (Ügy van! Ugy van!) Meghajolva ugyanazon nagy politikai szük­ség előtt. Es óva int, hogy a függetlenségi párt lejtőre jut, hogy a függetlenségi párt diszkredi­tálva lesz az ország előtt stb., sűrűn meghajtva közben-közben zászlaját Kossuth Ferencz sze­mélye előtt. (Ugy van! Ugy van!) Ezeknek a beszédeknek van egy halhatat­lan mintája, melylyel azután be van oltva az emberiség ugy, hogy már sok kárt nem okoz­hatnak. Ez a minta ama hires halotti beszéd, a melyet Shakespeare egyik remekében Caesar felett Antonius tart, a hol minden második szó az volt, hogy Brutus tiszteletreméltó férfiú, a vége pedig az volt, hogy az Antonius által felbőszített tömeg Brutus házát lerombolja. (Ügy van ! ügy van!) En nem akarok a jó ízlés szempontjából Hock János t. képviselőtársam egyes hasonlatai­val foglalkozni, én csak azt akarom kérdezni,

Next

/
Thumbnails
Contents