Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.
Ülésnapok - 1906-233
200 233. országos ülés 1907 deczember 3-án, kedden. »Ezí a külügyminiszter megcsinálhatja. Megvan neki a szerződéses autonóm vámtarifája, megvan neki az a hatalma, hogy nem a két állam nevében, hanem a két államra való joghatálylyal köthet kereskedelmi szerződéseket; csak egy magyar képviselő kell, akkor nem lesz külön vámterület, nem tudom, meddig.« Bocsánatot kérek, ezek a tételek nagyrészt alaptalanok; mindjárt az első tétel: »Megvan neki a szerződéses autonóm vámtarifája.« Dehogy van meg! Azon szerződéses vámtarifának, mely ehhez a kereskedelmi szerződéshez mellékelve van és mely tulaj donképen nem egyéb, mint hiteles másolata az osztrák autonóm és a magyar autonóm egyező vámtarifáknak, hatálya 1917-ig tart. A ki 1917-en túlmenő időre akarna szerződést kötni idegen államokkal a mostani megállapodásnak ellenére, annak ép>en az hiányoznék, a mi a tárgyalásoknál is feltétlenül szükséges, nem volna szubstratum ; az idegen állam képviselői mindenekelőtt azt kérdeznék, melyik az a vámtarifa, a melynek alapján velünk szerződni akarsz, és az a külügyminiszter adós maradna a válaszszal, azt kellene felelnie: nincs vámtarifám, Viszont azonban van Magyarországnak egy autonóm vámtarifája, a mely, megengedem, nem egészen a mi testünkre szabatott; megengedem, hogy abból a szempontból, hogy önálló magyar vámtarifát csináljunk, nem ideális, de megvan, minden ujabb törvényhozási intézkedés nélkül, 1917 után is tart, érvényben marad mindaddig, a mig a törvényhozás meg nem változtatja. Nekünk tehát megvan az alapunk a tárgyalásra, ha teljesen nem is felel meg; de a közös tárgyalásokra nincs alap. (TJgy van!) Ez az első. Azután, azt mondja t. barátom, nem kell hozzá más, mint egy magyar képviselő. Megengedem, hogy kötelességükről megfeledkező kormányférfiakat, sajnos, lehet majd találni akkor is, a mint sikerült a múltban is mindenkor. Csakhogy a mostani állapotok szerint ez sem kellett hozzá; elég volt a külügyminiszter önmagában is ahhoz, hogy valaki a tárgyalásokat, kötéseket folytathassa. Most legalább kell keresni egy olyan embert, a ki a maga aláírását oda tegye, mert ez a szerződés jogárvényesen meg sem köthető az idegen államokkal a nélkül, hogy a magyar kormánynak egy képviselője, mint a szerződéskötésben résztvevő tényező, alá ne ir ja. (Ugy van! ügy van!) De kell még egy harmadik dolog, a miről megfeledkezett t. képviselőtársam. Kell hozzá egy nyíltan, bevallottan szerződésszegő osztrák kormány, (ügy van!) Mert ez a nagy előnye számos olyan kikötésnek ebben a szerződésben, a. melyről azt mondják t. képviselőtársaim, hogy ez előbb is megvolt. Megvolt, de egyoldalú magyar törvényben. Es most bejött egy szerződésbe, tehát Ausztria szerződési kötelezettséget vállalt, hogy azt respektálja. A nélkül, hogy Ausztria azt a nemzetközi viszonylatokban igen ritka ódiumot és becstelenséget magára ne vegye, (Igaz! Ugy van! Taps.) hogy szerződését megszegte, egy osztrák képviselő sem tehetné oda nevét. És ha Polónyi Gézának ma nem kell ahhoz semmi egyéb, mint egy osztrák szellemtől szaturált külügyminiszter, akkor majd fog kelleni egy olyan külügyminiszter, a ki élére álljon a két állam közötti szerződésszegésnek; kell a maga kötelességéről megfeledkező magyar miniszter és egy szerződésszegő osztrák miniszter, a ki a szerződéseket aláirja. Kérdem most már: mit lehet könnyebben találni, egy ilyen kötelességéről megfeledkező embert vagy három ilyent és tetejébe egy a szerződésszegéssel, nemzetközi becstelenséggel szembeszálló országot ? Ezt nevezi t. barátom annak, hogy mi lehetetlenné tettük 1917-re az önálló vámterületet! (Élénk helyeslés- és taps.) Mi, t. ház, nem tettük lehetetlenné 1917-ben az önálló vámterületre való átmenetelt, sőt egész törekvésünk az volt, s megvallom, hogy pro hic et nunc elérhető apróbb előnyöket is feláldoztunk csak épen annak a czélnak, hogy ez az ut előttünk nyitva álljon. Ezzel az eredménynyel, a függetlenségi párt előrehaladásának megnyitott ezen útnak szabadságával szembe tessék most helyezni azokat a különböző, többé-kevósbbé jóakaratú sajnálkozásokat és a tánczra való felhívásokat és leszólásokat, (Ugy van! ügy van!) a melyekben ebből az alkalomból a függetlenségi párt részesült, csakhogy nehezebbé tegyék számára az országgal szemben fennálló úgyis súlyos kötelessége teljesítését. (Igaz! ügy van!) Ebben az összefüggésben egy felszólalással kell még foglalkoznom, a mely előttem lélektani rejtély. Ez Hock János képviselőtársam felszólalása, (ügy van ! Ugy van !) T, képviselőtársam azzal végzi, hogy megszavazza a törvényjavaslatot, megszavazza, meghajolva egy nagy politikai szükség előtt. Hát mi miért nyújtottuk be ezt a törvényjavaslatot? (Ügy van! Ugy van!) Meghajolva ugyanazon nagy politikai szükség előtt. Es óva int, hogy a függetlenségi párt lejtőre jut, hogy a függetlenségi párt diszkreditálva lesz az ország előtt stb., sűrűn meghajtva közben-közben zászlaját Kossuth Ferencz személye előtt. (Ugy van! Ugy van!) Ezeknek a beszédeknek van egy halhatatlan mintája, melylyel azután be van oltva az emberiség ugy, hogy már sok kárt nem okozhatnak. Ez a minta ama hires halotti beszéd, a melyet Shakespeare egyik remekében Caesar felett Antonius tart, a hol minden második szó az volt, hogy Brutus tiszteletreméltó férfiú, a vége pedig az volt, hogy az Antonius által felbőszített tömeg Brutus házát lerombolja. (Ügy van ! ügy van!) En nem akarok a jó ízlés szempontjából Hock János t. képviselőtársam egyes hasonlataival foglalkozni, én csak azt akarom kérdezni,