Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-233

233. országos ülés 1907 deczember 3-án, kedden. 201 hogy az a veszély, a melyből ő a függetlenségi pártot meg akarja óvni, szerinte mikor állott be? Mert ez iránt nem vagyok tisztában. Azt mondja, hogy lejtőre jutott a függetlenségi párt, melyen mindig lejebb és lejebb csúszik, mindinkább eltávolodik elveinek álláspontjától, s a melyen nem tudja, mikor fog megállani. Mikor jutottunk tehát lejtőre ? Akkor, mikor elveink fentartásával egy, az ország helyzete által igényelt fegyverszünet alapján kormányt vállaltunk, vagy akkor-e, midőn ezt a kiegyezést terjesztettük az ország elé ? Ha akkor — ő szerinte — a mikor kormányt vállaltunk, akkor t- képviselőtársam megindít egy pert, a mely per felett a nemzet, lehet mondani, majdnem egyhangúlag hozott felmentő Ítéletet, (Ugy van! Ugy van!) egy pert, a melyben ennek a felmentő Ítéletnek meghozatalához ő is hozzájárult. (Igazi Ugy van!) Hát én ezeket a folyton visszatérő, eldöntött dolgoknak folyton való felmelegítését és azok felett való újbóli kesergést — nem tudom, én ezt a politikai idegrendszerek bizonyos gyengeségének tulajdonítom. (Élénk helyeslés és taps.) A ki teljes férfias elszántsággal és határozottsággal csinál politikát, az jól meghányja, megveti magában a dolgot; valamely súlyos elhatározás megérlelése előtt végignéz minden konzekvencziát előre, de azután, ha arra határozta el magát, hogy vállalkozik, akár mint vezér, akár mint követő, akkor, hacsak ujabb mozzanatok nem merülnek fel, a melyek vállalkozásának természetével ellenkeznek, akkor többé nem veti fel újból ezeket a kérdéseket, nem zavarja meg az ország ügyeinek fejlődését azon az^ utón, a melyre azt vinni maga is segítette. (Élénk helyeslés a haloldalon.) És ha már a shakespearei hasonlatokban vagyok, miután a Hock-féle hangulatok találhatók a közvéleményben is itt-ott, és odakünn a politika vezetésére nem hivatott tényezők közt elnézést érdemelnek, sokkal nagyobbat, mint ha itt nyilvánulnak meg, a hol a közvéleményt irányítani vagyunk hivatva, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) mondom, ezek eszembe juttatják Shakespeare egyik remekművének »A vihar «nak azt a jelenetét, a midőn Ariel, a kit Prospero nagyon kellemetlen helyzetből szabadított meg, — t. i. a Sycorax, a rossz boszorkány által ezt a tiszta szellemet egy kettéhasított fának két ága közt fogságban találta és innen Prospero felszabadította azzal, hogy egy esztendeig, ha jól emlékszem, vagy szóval rövid ideig szolgálja őt. — Ariel természetesen áradozik a boldogságtól a fölszabadulás pillanataiban és azután még egy ideig, de már egy pár hét vagy hónap múlva elfelejtette azt a helyzetet, a melyben volt és kezd zsémbeskedni és azt mondja: »Uram, mikor fogok már egyszer felszabadulni attól, hogy tégedet itten szolgáljalak?*: (Elénk derültség és helyeslés.) KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XIV. KÖTET. Hát az Ari eleknek, a lenge szellemeknek, a csupán önmagukért felelős emberi Arieleknek is szabad, hogy átengedjék magukat ilyen hangulatoknak. De az az Ariel, a kihez ehhez hasonló hangulatokat akar Hock János t. képviselőtársam előidézni vagy ha nem akart, legalább oly módon beszélt, hogy ilyen hangulatok megerősödésére az a beszéd alkalmas volt, az az Ariel, a függetlenségi párt, az az ilyen következetlenségeknek, az ilyen kedélyhullámzásoknak a luxusát magának meg nem engedi, meg nem engedheti, mert az nemcsak önnön sorsát, az az egész ország sorsát hordozza vállain, (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a baloldalon.) és az ország sorsának intézése kivan következetes, fáradhatatlan, ernyedetlen munkát, jellemszilárdságot és kitartást a megkezdett utón, s ez hullámzó, spleenes hangulatok alapján nem eszközölhető. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Én, t. képviselőház, természetesen legelső sorban az ország érdekét nézem és azt javaslom a háznak és azt javaslom annak a pártnak, amelyhez tartozni szerencsém van, hogy azt tegye, amit a nemzet, az ország érdeke kivan; de e mellett másodsorban nagyon is érdeklődöm ennek a pártnak jövője iránt, érdeklődöm a függetlenségi gondolat jövője iránt. Nos, t. képviselőtársaim, mikor a függetlenségi jDárt résztvesz a kormányzatban, olyan körülmények közt, a minőkre előbb rámutattam, hogy vis major gátolja meg a közgazdasági téren is az ő tulaj donképeni programmjának, a közgazdasági önállóságnak mostani elérését, akkor ennek a pártnak és e pártból keletkezett, e pártra támaszkodó kormánynak a kötelessége az, megtenni minden emberileg lehetőt, hogy hasonló vis major a jövőre útjába ne állhasson, (Helyeslés a baloldalon) előre vinni azon az utón, amely a közgazdasági önállóság felé vezet. (Elénk helyeslés balról.) Ezt mi megtettük. 191 l-re megteremtettük a szabadságot a függetlenségi párt részére, hogy az önálló bankot létesítse, akár tetszik az egyiknek, akár nem; az országgyűlés kezében van a döntés; 1917-re megteremtettük az önálló vámterületre való áttérés lehetőségét, a mennyire az emberi erővel megteremthető vob és időközben ebbe a javaslatba is az ország közgazdasági és államjogi függetlenségének kidomboritására többet vettünk be, mint a mennyi valaha törvénybe be volt véve. (Igazi Ugy van! a baloldalon.) És itt is csodálatos tévedésben van Polónyi Géza t. barátom. 0 azt mondja, visszaesés van, mert az 1899 : XXX. t.-cz.-ben az van mondva, hogy a közös külügyminiszter a két állam nevében köti meg a szerződést, itt pedig csak az van mondva, hogy a két államra terjedő joghatálylyal. Bocsánatot kérek, azért nem köti meg a két állam nevében, mert mindenik állam nevé26