Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-233

233. országos ülés 1907 deczember 3-án, kedden. 197 nagyon jól tudjuk, hogy a mi uralkodónknak fizikailag egységes személyében két közjogi személyiség foglaltatik: — Ez Magyarország függetlenségének alapdogmája, - a magyar királynak közjogi személyisége és az a szuverenitás, a melyet kollektív néven osztrák császárnak szoktunk nevezni. A magyar király nem vállalhat Magyarországgal szemben, vagy Magyarország bármely tényezőjével szemben oly kötelezettséget, a mely Ausztriát jogilag kötelezné, valamint hogy mi is tiltakoznánk az ellen, hogy az osztrák császár teszem azt dr. Luegerrel, vagy bárkivel a kabinetalakitásra nézve egy megállapodást létesitsen, és azután, mivel ezen az alapon, annak a megállapodásnak az alapján, a melyen az osztrák államférfiak osztrák miniszterséget vállaltak, Magyarország törvényhozására pressziót gyakoroljon, hogy Magyarországnak ahhoz alkalmazkodnia kelljen. (Helyeslés balfelöl.) Ez a teória aláásása, teljes felforgatása állami függetlenségünk kardinális alapelveinek, oszlopainak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) ~Sem volt azzal a megállapodással nekünk semmi egyéb garantálva, mint az, hogy ennek az 1899 : XXX t.-czikknek szellemében járjunk el, t. i. hogy mi a magunk részéről nem kezdeményezzük ezeknek a tényleges állapotoknak a megbolygatását azon a területen, a melyre ez a törvényczikk vonatkozik, hanem, hogy az 1899. évi XXX. t.-czikkben fentartott szabad kezet visszavehetjük abban a pillanatban, a melyben a recziproczitás Ausztria részéről nem tartatik fenn. Már most igy vizsgálván a dolgot, egy kissé süppedékes talajnak mutatkozik az a terület, a melyre a megegyezés nem sikerülte esetén visszavonulhattunk volna. És ha Sándor Pál t. képviselőtársam szemére lobbantja &i én t. barátomnak, a kereskedelemügyi miniszternek, hogy ő a függetlenségi párt értekezletén feketére festette azt a helyzetet, a mely beállana, hogyha Ausztria nem tartaná fenn velünk szemben mindazon intézkedéseket, a melyek a tágabb értelemben vett statuskvóhoz tartoznak, a melyek azonban az idegen államokkal kötött kereskedelmi szerződésekkel lekötve nincsenek, ha t. képviselőtársam szemére lobbantja t. barátomnak azt, hogy ő ezen bajokra rámutatott, hát akkor éh csak azt kérdezem, vájjon nehéz helyzetekben, súlyos elhatározás előtt álló nemzetekkel szemben az-e a kötelessége egy miniszternek, hogy a nemzetet a valódi tényállásról tájékoztassa, ugy hogy a nemzet nyitott szemekkel határozza el magát jobbra vagy balra, vagy az-e a kötelessége a miniszternek, hogy a nemzetben illúziókat keltsen és tartson fenn, a melyeknek hatása alatt a nemzet esetleg végzetes elhatározásokat tesz ? És nem méltatta figyelmére a t. képviselőtársam Kossuth'Ferencz t. barátom beszédének azt a részét, melyben, miután kimutatta volt, hogy aggályos lehet ránk nézve a puszta recziproczitás megkísértése, egyszersmind rámutat arra, hogy a recziproczitás megsértése esetén nekünk is éles fegyvereink vannak a mi tárházunkban, a melyekkel az ország érdekeit Ausztriával szemben megvédhetnők, bár nagyon természetesen, azoknak a fegyvereknek részletes felsorolásától és a netán ellenféllé válható ország szine előtt való bemutatásától tartózkodott. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter : Ez volt kötelességem! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem ugy állítottuk oda a dolgot, hogy ez az ország védtelen, hogy ez az ország ki van szolgáltatva kegyelemre az ő vetélytársának, tárgyalási ellenfelének; nem is vontunk bilanszot arra nézve, hogy melyikünk árthat a másiknak jobban; hanem azt konstatáltuk, hogy bár mi is vagyunk abban a helyzetben, hogy összeütközés esetén sebeket ejthetünk Ausztriának közgazdasági organizmusán; viszont tagadhatatlan, hogy sebeket is fogunk nyerni, s akkor mérlegelnünk kell azt, vájjon mi jobb: elfogadni-e azokat a súlyos sebeket, a melyeket mi kénytelenek volnánk elszenvedni és azzal vigasztalódni, hogy a másik fél is szenvedni fog, vagy pedig lehetőleg elejét venni annak, hogy ilyen szenvedések, ilyen krízisek reánk nézve beálljanak? (Igaz! Ugy van! Helyeslés.) Nos hát, t. képviselőház, akkor mérlegelni kellett, hogy mi ér többet, mi a nagyobbik szempont : ennek a veszélynek elkerülése-e, a mely a mi látóhatárunkon volt, vagy annak az áldozatnak meghozatala, a melyet — bármit is mondjanak arról, hogy mérleget a kvótának következményeire nézve nem lehet megállapítani — mégis, legalább megközelítőleg megállapíthatunk. Tudom, hogy minő alapon teszi Polónyi Géza t. képviselőtársam 5,800.000 koronára az évi kvótaterhet. Tudom ezt és ámbár teljesen hamis az alap, a mennyiben ő egy egyszersmindenkorra teendő költségnek Magyarországra eső hányadát ugy számítja, mint hogyha az évenként ismétlődő költség volna, (Ugy van ! balfelől.) elfogadom a vitatkozás kedvéért. Azt is elfogadom, hogy a hadügyi költségvetésnek normális növekedése szintén azzal az iránynyal bir, hogy ezt a mi kvóta szerinti szolgáltatásunkat öregbítse. Es én hangsúlyozom, a normális növekedés, mert ez a kormány ismételten kijelentette, hogy legalább addig, mig mi állunk az ügyeknek élén, a hadi költségvetéseknek organikus fejlesztések által való duzzasztása másképen, mint a hadügygye] összekötött nemzeti problémák megfelelő megoldásával nem fog javasoltatni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) De, mondom, a hadügyi költségvetésnek normális fejlesztése a mi kvótánknak bizonyos duzzasztását eredményezi. Hogy azonban ez nem lehet igen nagy, e tekintetben elég arra a tényre rámutatni, hogy a közös vámbevételek is folyton emelkedő irányzatot mutatnak, ugy hogy tehát