Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-230

230 országos ülés 1907 november 29-én, pénteken. m abban csúcsosodott ki, hogy egy ipari munkásságot kifejtő állam részére teremtsen egy területet, a hol ez az ipari munka s annak gyümölcsei elhelyezést találnak és ezzel szemben annak a gazdasági területnek a nyers terményei az anyaterület részére biztosíttassanak. így volt, t. ház, Rómának gabonatárháza Sziczilia és ma Anglia, az ő nagy gyarmatpolitikáját ugyanezzel a czéllal űzi, Németország szintén ezzel a czéllal folytatja. Mig azonban mindig és minden gyarmatpolitikát űző állam milliókra és ezer milliókra menő áldozatot hozott azért, hogy a gyarmatokat magának megszerezze és biztosítsa, addig ebben a szerződésben első példáját látjuk annak, hogy egy anyaország az ő gyarmata számára nem hogy áldozatokat hozna, hanem megfizetteti magának azt, hogy ez a gyarmat számára kizárólagos kihasználási területnek biztosittassék. Mi rengeteg áldozatot hozunk azért, — ós hoztunk már eddig is — hogy Ausztriával kapcsolatban maradjunk. De hoztuk ezt olyan politikának következménye és folyományaképen. a melyik kívánatosnak tartotta a gazdasági közösséget és annak megszűntét az országra nézve károsnak és végzetesnek tüntette fel. De hogy most egy olyan többség, a mely a mostani közösséget tünteti fel károsnak és minősíti végzetesnek az országra nézve, áldozatokat hozzon — és pedig jelentékeny áldozatok — azért, hogy ez a közösség fenmaradjon és hogy az önállóság be ne következzék, hát ez, uraim, valósággal képtelenség. Pedig, az a kvóta-emelés, a mit a t. kormány az ő programmja, a többség programmja és azon Ígéret ellenére elfogadott, a mely Ígéretet a választóknak tett ez a kvótafelemelés nem egyéb, mint sarcz, a melyet Ausztriának fizetünk minden indokolás nélkül. Ennek igazolására nem kell egyébre hivatkoznom, mint magának a t. kormánynak álláspontjára és azokra a számadásokra, a melyeket ebben a tekintetben a t. kormány a múlt esztendőben, vagy pláne — ha jól emlékszem — ebben az esztendőben a kvóta-bizottság elé terjesztett. Ebben a jelentésben a t. kormány kimutatta azt, hogy Magyarország és Ausztria teherviselésének helyes aránya olyan, mint 32'7 a 67'3-hez. A kormány álláspontja szerint így áll a dolog. A mai többség álláspontja és e többség szakembereinek nézete szerint pedig még igy sem, mert a kvóta-bizottság tekintélyes tagjai 22'3—31'4°/o-ban vélik azt a helyes arányt megállapítani, a melyben Magyarország a közösügyi költségekhez hozzájárulhat. T. ház! Azok a kormányok és az a többség, a mely oly hosszú időn keresztül erről az oldalról a leghevesebb támadásoknak volt kitéve, kétségtelen, hogy harmincz esztendőn keresztül meg tudta akadályozni a kvóta igazságtalan felemelését. És megtudta akadályozni azt első sorban az által, hogy az osztrákok minden erőlködése, minden buzgalma, minden furfangja daczára nem egyezett bele abba, hogy a kvóta megállapításának egyetlen természetes feltételéről és útjáról t. i. a számítási alapról eltérjen. 1867 óta állandóan arra törekedtek az osztrákok, hogy a kvótának kiszámítását az önkény és az erőviszonyok versengésének tárgyává tegyék. Mi ezzel szemben mindig azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a kvóta megállajátására alapul csak a két állam teherviselési képessége szolgálhat, és ennek a teherviselési képességnek a megállapítása csakis igazságos számitások utján történhetik. Hivatkozhatom egy nagy példára, abban a tekintetben, hogy a számítási alapról való eltérés a hazaárulással egyenlő. Ez a példa egy 67-es politikusnak, egy volt miniszternek az álláspontja, a ki valamikor szaktekintély volt nemcsak a 67-esek, de a 48-asok előtt is. Ez a férfin Horánszky Nándor. Horánszky Nándor a kvóta-kérdésről írott tanulmányában abból az alapelvből indult ki, hogy »a kvóta megállapításának csak egyetlen egy természetes és törvényes alapja van és ez a teljesítési képesség.« Hozzátette, hogy a kvóta megállapítása nem koczkajáték, hanem olyan törvényes művelet, mely a két állam anyagi erőinek jóhiszemű és legális kipuhatolásán és tisztábabozatalán nyugszik. Nem lehet tagadni, t. ház, hogy a mai kormány erről az álláspontról letért. Hiszen nem kell bőséges számításokat tennünk, elég összehasonlítanunk a két állam polgárainak életmódját, gazdasági helyzetét, hogy megállapítsuk, hogy az az arány, a melyben eddig viseltük a közös terhek költségeit, már magában véve is túlmagas. Ha pedig a számitások alapjára megyünk, akkor nem hivatkozom egyébre, mint a t. előadó urnak, Földes Béla képviselőtársamnak a kvóta-bizottságban előadott alapos tanulmányára, a mely kimutatta, hogy Magyarország és Ausztria teherviselésének egymáshoz való aránya távoli ól sem a 34'4 és a 65'6-es arányban viszonylik egymáshoz, hanem ugy viszonylik egymáshoz, mint a 31 a 69-hez. Ezek daczára a t. kormány hozzájárult ahhoz, hogy kényszerhelyzet czimén a kvóta 2 százalékkal felemeltessék. Azt szokták erre mondani és folytonosan halljuk, hogy azokhoz a nagy gazdasági érdekekhez képest, a melyek itt szőnyegen és koczkán forognak, micsoda az az 5.800.000 korona egy esztendőben, hogy az valami csekély összeg, valami jelentéktelen dolog Magyarország nagy budgetjével szemben. Bocsánatot kérek, ez az álláspont már elejétől fogva téves. Téves azért, mert nem 5,800.000 koronáról van szó, még ha a mai alapot el is fogadnók az egész egyezményi időre terjedőleg, a mi pedig nem áll, mert hisz itt van a küszö13*