Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.
Ülésnapok - 1906-230
100 2'áO. országos ülés 1907 november 29-én, pénteken. bön a tiszti fizetések rendezése, itt vannak az egyéb katouai és hadügyi követelések, a melyek a kvótaarányt óriási módon emelni fogják; de még ha ezt el is fogadjuk, akkor is nem 5,800.000 koronáról van szó, hanem tiz esztendőre számitva 58 millióról. (Derültség.) Bocsánatot kérek pénzügyminiszter ur, ez a számítás nem téves. Tiz évre szól az egyezség, tehát lehet 58 millióról beszélni. De igenis, ha ezt ki akarja korrigálni, akkor az 5,800.000 koronának tó'késitését kell venni és akkor nem 5,800.000 koronáról vagy 58 millióról van szó, hanem 150 millióról. Tehát ennyi az, a mit elajándékozott a t. kormány. Nem csekély összeg, különösen akkor, ha figyelembe veszszük, hogy a t. kultuszminiszter ur egy múlt esztendei beszédében kimutatta azt, hogy a végből, hogy Magyarországon minden tanköteles gyermek tanulhasson, szükség volna körülbelül 8 millió költségre, de ezt a 8 millió költséget nyolcz-tiz esztendőn keresztül meg nem szerezhetjük, mert nincs annyi pénze az államnak. Ha ez igy van, t. ház, és ha mi gazdasági erőnket, fejlődésünket akarnók biztosítani, akkor ezt az 5,800.000 koronát a magyar gyermekek tanítására és a magyar nyelv terjesztésére kellett volna fordítanunk és nem odaajándékozni az osztrákoknak. Muzsa Gyula : Le fogunk mondani a diurnumainkról és ki van egyenlítve az öt millió. Farkasházy Zsigmond: Én azt hiszem,hogy az elnök ur ezt tudomásul veszi ós a jövő kiutalásnál számon kéri a képviselő úrtól. (Derültség. ) Muzsa Gyula: Többes számban beszéltem! Farkasházy Zsigmond: De a kvóta öszszege és a kvótaemelés mennyisége csakugyan elenyésző csekélység annak jelentőségéhez képest, hogy a t. kormány a számítás alapjáról letért és elfogadta a kvótaemelés indokául a kényszerhelyzetet. Ha létezett egy helyzet, a mely egy Kossuth és egy Apponyi közreműködésével munkálkodó kormányt azon kényszerűség elé állította, hogy a kvótát emelje, akkor ezentúl minden kormánynak lesz joga a kényszerhelyzetre hivatkozni, mert az osztrákok mindig megteszik azt a szívességet, hogy ugyanazokat a helyzeteket, a melyeket ma előidéztek, újra előidézzék. (Ugy van!' Ezt pedig nem csupán a kvótára és gazdasági helyzetünkre tartom súlyos dolognak, hanem az összes függetlenségi elvekre. Tudjuk pl., hogy leghőbb vágya az országnak, a melynek megvalósításáért a legsúlyosabb válságba voltunk hajlandók és kénytelenek az országot belevinni : a nemzeti hadsereg felállítása. Állítom, hogy ezzel a megegyezéssel ezt mindenkorra lehetetlenné tettük! Tudjuk, hogy az osztrákok, és különösen az udvar, önszántából és addig, míg abba beleszólása lesz, a nemzeti hadsereg felállításához hozzá nem járul. Egy reményünk lehetett erre mégis: az, hogyha meggyőzhetjük az osztrákot arról, hogy azokat a terheket, a melyeket közös hadsereg eltartása szerintük aránytalanul ró reájuk, — t. i. az a téves nézet létezik Ausztriában, mintha a magyar katonaság jelentékeny percentuációját, 9°/o-ot ők tartanák el — tehát ezt a 9°/o-ot is, vagyis az összes magyar katonaság tartását magunkra vállaljuk, akkor ezzel szemben ők a magyar nemzeti hadsereg felállításához hozzájárulnak. Most már ez a reménység is megszűnt, mert az osztrák látja, hogy nincs szükség arra, hogy nekünk a nemzeti hadsereg terén konczessziókat tegyen, mert czéljai elérésére, a közös terhek áthárítására van más eszköz: a kényszerhelyzet. Sokszor említtetett a házban és a házon kívül, hogy a kényszerhelyzet mentségéül szolgál a kormánynak a kiegyezés megkötése ós a kvóta felemelése tekintetében. Nézzük, mik voltak azok a kényszerhelyzetek: a külkereskedelmi szerződések megkötött volta az, hogy az osztrák kvótaemelés nélkül kiegyezést adni nem akar; az időből való kifogyás; a nemzetiségi kérdés mai fejlődése. Én konstatálni kívánom, hogy ezek a kényszerhelyzetek mindig előfordultak és mindig elő fognak fordulni. Azok létesítése részben a mindenkori kormányoktól, részben az osztrákoktól függ; hogy pedig ezek hajlandók mindig egymás kezére járni a kényszerhelyzet előidézésében, arra nézve kétségünk nem lehet. Én sajnálattal konstatálom, hogy mindazok a kormányok, a melyek ezen oldalról eddig hazaárulással vádoltattak, minden egyes közösügyes munkálatért, a melyet végrehajtottak, most ezen kiegyezés által és a kényszerhelyzet akczeptálása által mind szalválva vannak, (Igaz! Ugy van! bal felöl) mert az a nemzetiségi helyzet, a mely most fennáll, fennállott akkor is, az időből való kifogyottság fennállott akkor is, mindazok a körülmények, a melyek a kormányt arra bírhatják, hogy kényszerhelyzetet statuálván és konstatálván, bármilyen kiegyezést elfogadjon és kvótaemelésbe belemenjen, fenforogtak az előző, kormányok alatt is. Es ez magában véve nem volna a legnagyobb baj. A sajnálatos az, hogy mivel minden jövő kormány számára ezek a kényszerhelyzetek statuálhatok, konstruálhatok lesznek, ebből kifolyólag nekünk a reményünk is megszűnt arra nézve, hogy valaha ebből a mostani kényszerhelyzetből, megkötöttségből, gazdasági elnyomottságból és gyarmatpolitikai passzív szerepből kijuthassunk. Hogy gazdasági téren ilyen eredményeket tudott létrehozni a t. kormány, az magában véve is sajnálatos, de a legfájdalmasabb azokra nézve, a kik ebben a kormányban tehetség, jószándék, hazafiság tekintetében a legtökéletesebbet vélték és óhajtolták látni. De ennek a gazdasági kiegyezésnek nemcsak ebben, van a.
