Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-222

320 222. országos ülés 1907 noüember 20-án, szerdán. 3. Van-e tudomása a kereskedelemügyi miniszternek urnak arról, hogy a sóhiányt az összes érdekelt tényezők annak tulajdonítják, hogy az államvasutak a szükségelt vaggon-menynyiséget a sóbányáknak rendelkezésükre bocsátani nem tudják ? 4. Ha van a miniszter uraknak minderről tudomásuk, hajlandók-e gondoskodni arról, hogy ezen országos csapás haladéktalanul orvosoltassék ? Elnök: Az interpelláczió kiadatik a kereskedelmi és pénzügyminiszter uraknak. A miniszterelnök ur kivan szólani, Wekerle Sándor miniszterelnök: T. képviselőház ! A t. ház engedelmével ezen interpelláczióra azonnal leszek bátor, mint pénzügyminiszter a magam, továbbá a kereskedelmi miniszter ur nevében is válaszolni. Én nem tagadhatom, a mintát, ház előtt ezt egy közelebbi alkalommal, gondolom Pilisy t. képviselő urnak interpellácziójára adott válaszomban kifejtettem, hogy az államvasutak kezelésében igen nagy vaggonhiány mutatkozik, és hogy ezen vaggonhiány nagyon természetesen visszahatással van egész közgazdaságunkra, közben a sőfogyasztásra és a sószükséglet kielégítésére is. Akkor bátor voltam részletezni, hogy a mi a vaggonok beszerzését illeti, abban minket nemcsak mulasztás nem terhel, nemcsak nem késlekedtünk a vaggonok beszerzésében, hanem, amennyi vaggont lehetett rendelni, amennyit össze lehetett egész Európában vásárolni, összevásároltuk. Lengyel Zoltán: Jó drágán! (Zaj.) Wekerle Sándor miniszterelnök: Hát bizony drágán is vettünk. (Zaj.) Az árakkal majd lesz módja a t. háznak foglalkozni. A t. képviselő urak, kik, ugy látom, ha sóhiányban szenvednek is, legalább az attikai só élvezetében nagy hiányt nem szenvedhetnek, mert közbekiáltásaik és szellcmeskedésük e mellett szólnak, ha előterjesztjük ezt a dolgot, meg fogják látni, hogy normális árakat fizettünk; és hogy a vaggonmegrendeléseknél nem tartottunk olyan mértéket, az árak emelésében, a milyenben a munkabérek és az anyagok árának emelkedése a vaggonokat drágították. Csak annyit vagyok bátor konstatálni, hogy, a mi vaggon rendelkezésre állott, azt megvettük, foglalkoztatjuk vaggonkészitő-intézeteinket teljes mérvben, ugy, hogy a megrendelt vaggonokat sem kép>esek beszállítani ebben az esztendőben, és azonnal, mihelyt látjuk, hogy a vaggon-gyárak a mostani munkákat befejezendők lesznek a közel jövőben, tanácskozás tárgyává teszszük a további vaggon-megrendeléseket, a törvényhozás utólagos jóváhagyásának fentartása mellett. De feleletet kell adnom arra, hogy 17 — 18.000-re rugó vaggonhiányt hogy akarunk eltüntetni, mért ennyi a napi hiány. Hát ugy akarjuk eltüntetni ezt a hiányt, hogy először is félszabadul a vaggonoknak egy része, —=- körülbelül 7000 vaggonunk van az államvasutak saját berendezési munkálatainál elfoglalva, ezek egy része fel fog szabadulni — másodszor jobban "ki fogjuk használhatni a vaggonokat akkor, ha egyes vágányokat lerakunk és a pályaudvarokat fokozatosan berendezzük osztályok szerint, harmadszor ujabb vaggon-megrendeléseket te-, szünk és negyedszer, tökéletes igazság van abban — ez nekem nézetem, daczára annak, hogy tagadják — hogy a személyzet kezelésében is kell itt valami buzgalomhiánynak lenni (Ugy van! Ugy van !) és ennek megszüntetésére kell törekedni. (Elénk helyeslés.) De, bocsánatot kérek, t. képviselő urak, amidőn majd a szolgálati szellemnek élénkítésére irányuló tevékenységet fejtünk ki, akkor azután ne méltóztassanak azt más oldalakról kontrakarrirozni; (Élénk helyeslés.) méltóztassanak segítségünkre lenni, (Élénk helyeslés.) mert mi azt a buzgalmat, azt.az odaadást, a melyet az állami alkalmazottaktól megkívánhatunk, csak ugy tudjuk érvényesíteni, ha a magyar társadalom és elsősorban a t. képviselőház minden egyes tagja támogat bennünket, (Élénk helyeslés.) nem pedig, ha kifogásolja minduntalan ez irányban tett intézkedéseinket. Ennyit ebben a részben, a vaggonhiányra vonatkozólag. A mi a másikat illeti, a sóhiány, sajnos, következése volt a vaggon-hiánynak. Én csak annyit konstatálhatok, hogy én is, az ezen ügyet kezelő, államtitkár ur is állandóan foglalkoztunk ezzel, mást nem igen tehettünk, mint hogy szolliczitáltuk vaggonok kirendelését oda, a hol a hiányt láttuk. De talán a sószükséglet nem olyan nagymérvű, a mint a t. képviselő ur azt feltünteti... Farkasházy Zsigmond: Hát a sürgönyök? Wekerle Sándor miniszterelnök: Én a boglári sürgönyt, a mely forradalomról szól, mégsem fogadhatom el közokiratnak . . . Farkasházy Zsigmond: Ezernégyszáz ilyen sürgöny érkezett. Elnök: Kérem, a képviselő urnak joga lesz válaszolni. Wekerle Sándor miniszterelnök: Mindenesetre elismerem, hogy sóhiány volt, el is követtünk mindent annak apasztására és — sajnálom, hogy nem a t. kéjyviselő ur kezdeményezésére, — de épen tegnapra volt értekezlet összehiva ebben az ügyben, a melynek a meghívójánál legalább indokul nem a t. képviselő ur interpelláczióját hozta fel, hanem korábban hívtuk ezt össze, annak megállapítása czéljából, hogy hol és hogyan kell ezen segíteni, és a megállapodás — ha jól emlékszem -— az volt, hogymost száz kocsit bocsátanak rendelkezésre, ugy hogy ez a csakugyan tarthatatlan baj, ez a só-, hiány, remélem, legközelebb meg fog szűnni, és normális viszonyok fognak előállani.