Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-210

166 210. országos ülés 1907 november 6-án, szerdán. értünk e kérdésről táplált véleményünkben, mert végrehajtatni nem akarták. De, t. ház, azt hihetné valaki, hogy mindez csak kombináczió részemről. Körülbelül tiz nap előtt azt láttam az általam olvasott összes német lapokban, hogy átvettek valamelyik berlini laptól, a mely állítólag a külügyminiszterrel van összeköttetésben, egy közleményt, a melyben szóról szóra czitálják a nemzetiségi törvényt annak a külföld előtt való bizonyítására, hogy ime milyen szabadságjogaik vannak a nemzetiségeknek Magyarországon. Hogy lehet összeegyeztetni azt, hogy Magyarország volt miniszterelnöke, a kiről még az sincs kizárva, hogy valamikor ismét az lesz, 'itt a házban a világ füle hallatára azt mondotta, hogy a törvény nem áll fenn összes rendelkezéseiben, mert nagy része hatályon kivül lett helyezve és úgyszólván ugyanazon időben azt mondják egy nagy napilapban és annak révén annyi meg annyi más lapban a külföldnek, hogy ime milyen liberális a magyar törvényhozás és a magyar kormány ! Bocsánatot kérek, de ez nem férfias eljárás. Legyen tehát annyi bátorságuk és mondják Id nyiltan, hogy nem hajtják végre azt a törvényt, vagy azért, mert nem tudják, vagy azért, mert nem akarják. Helytelen dolog azt hinni, hogy Magyarországot az állami hatalom segélyével nemzetileg egységessé lehet tenni. Ez lehetetlen. Eltekintve mindentől, akármilyen lesz is a hatalom, nekünk mindig küzdenünk kell ellene, mert a legdrágább kincsünk a mi nemzetiségünk és a ki ezt megtámadja, az barbárságot követ el és a ki arra segédkezet nyújt, legyen az bárki, az a barbárság szolgálatába szegődik. Mielőtt felsorolnám azon okokat, a melyek alapján a kormány iránt bizalmatlansággal viseltetem, kénytelen vagyok Thaly Kálmán t. képviselőtársam beszédére reflektálni. Röviden kijelentette : a függetlenségi párthoz, tehát a koaliczióhoz tartozván, természetes, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetem, és ezt a függetlenségi párt nevében jelentette ki. Ez annyi, hogy ha valakinek a kezében van a hatalom, akkor azt pártolni kell. Ez a legújabb teória a t. függetlenségi párt részéről. Egy hang (balfelöl): Ilyent nem mondott senki! Petrovics István : Támogatni kell a kormányt, akár összhangzatban van a működése a párt programmjával, akár nem. A konkrét esetben is igy vagyunk. Ugy vitatták eddig, ha jól emlékszem, ugy fejtegették ezen alkotmányjogi kérdést, hogy az előbbi u. n. darabont kormánynyal szemben bizalmatlanok voltak, mivel hogy az nem volt parlamentáris kormány és igy törvényes sem volt. Ha szigorúan kezeljük ezt a kérdést, t. i. a parlamentarizmus kérdését, akkor ugy kell felállítanunk a tételt, hogy minden abszolút többségnek magából kell kormányt alakítani, tehát a 48-as pártból kellett volna a kormányt megalakítani, hogy parlamentáris és önök szerint törvényes legyen. Nem akarom a függetlenségi pártot sérteni. Sérteném, ha azt mondanám, hogy nincsen annyi tehetséges ember ott, hogy azokból kormányt lehessen alakítani, ellenkezőleg, megengedem, hogy több van, mint a mennyi kellene. De hát akkor miért nem abból alakították a kormányt ? Én csak konstatálom ezt a tényt és hivatkozom az önök által hirdetett tanokra, a melyek szerint bizony ezt a kormányt sem volna szabad támogatniok. De különben ez az önök és a választóik dolga. (Zaj.) Ezek után áttérek azon megjegyzésekre, a melyeket a kormánynyal szemben megtenni kívánok. Arról volt szó, hogy a kormányrendszer megváltozott. Mi már régen tudtuk, és régeii kifejezést is adtunk annak, hogy bizony, a kormányrendszer nem változott meg, vagy ha megváltozott, akkor rosszabbra változott. (Zaj. Mozgás.) Én az általános választások alkalmával és azután sok olyasmit tapasztaltam, a mi arra a meggyőződésre indított engemet, hogy a kormányrendszer csakugyan nem változott meg, ha pedig megváltozott, akkor tényleg csak rosszabbra változott. A választások után mindjárt nem akartam ebben a kérdésben felszólalni, mert el akartam kerülni még a látszatát is annak, mintha befolyással akarnék lenni az én mandátumom ügyében indított vizsgálatra. Felszólalásaim alkalmával tehát nem nyilatkoztam arról, a mi a választások alkalmával történt. Most sem fogok mindenre hivatkozni, csak egy körülményt említek fel. Felolvashatnám — a felirati vita alkalmával vitatkoztunk ezen — a mi javaslatunknak egy passzusát, ez azonban hosszabb időt venne igénybe. Ez a jDasszus arról panaszkodik, hogy a választások alkalmával a hatósági közegek részéről történt visszaélések megtorlatlanul maradtak. A vita alkalmával felkelt az akkori államtitkár ur — a jelenlegi igazságügyminiszter ur — és rendkívül erősen visszavágott. Úgyszólván azt mondotta, hogy ez a mi panaszkodásunk rágalom, mert ime a mostani igazságügyminiszter sok tennivalója között is minden intézkedést megtett arra nézve, hogy a polgárok szabadon gyakorolhassák választói jogaikat. És az akkori államtitkár ur hivatkozott is két rendeletre, — a számukat is emiitette — és azt mondotta, hogy az egyik rendeletet az igazságügyminiszter intézte a törvényszékek elnökeihez, a másikat pedig az ügyészségek vezetőjéhez, felhívta az ügyészeket, hogy kisérjék figyelemmel azokat a visszaéléseket, a melyek a választások alkalmával és azokat megelőzőleg történtek és üldözzék a törvény ellen vétőket. A másik rendelet pedig — mint az államtitkár ur mondotta — az volt, hogy az igazságügyminiszter utasította a királyi törvényszékek elnökeit, hogy az ilyen ügyeket soron kivül és sürgősen intézzék el. Hát ez mind igen szép, csakhogy post festum történt. Minderről tájékoztatni kellett volna a választóközönséget még a választások előtt. Azok a rendeletekről nem tudtak semmit sem. (Zaj.) És most illusztrálni akarom azt, hogy hogyan kezelték és miként fogták fel ezt a két xendeletet.