Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-210

210. országos ülés 1907 november 6-án, szerdán. 165 Ott van Svájcz. Mintaképe az egyetértésnek. Három nemzet lakja. És senkinek nem. jutott eszébe a Svájczban lakó olaszokat vádolni azzal, hogy elszakadni igyekeznek, és csatlakozni akar­nak Olaszországhoz. Ott van a német lakosság. Ennek sohasem jutott eszébe, hogy elpártoljon, elszakadjon Svájcztól és csatlakozzék Német­országhoz. Ott vannak a francziák. Sohasem jutott eszükbe, hogy elszakadjanak és csatlakozzanak Francziaországhoz. Miért ? Mindegyik tiszteli a másik jogait, érdekeit és egyiknek sincs oka az elégedetlenségre, mert az államhatalom, a meny­nyire csak lehetséges, ugy kezeltetik, hogy mind­egyiknek az érdeke kielégitést nyerjen. (Zaj. Elnök csenget.) Báró Bánffy Dezső hivatkozott Romániára. A mikor románok beszélnek, mindig felhozzák ezt, a miben bizonyos czélzatosságot látok, önök azt hiszik, hogy Románia védelmére fogunk kelni. Csalatkoznak. Nem fogom tenni. Romániára bizom, végezze el maga a maga dolgát. Nekem megvan a véleményem a viszonyokról, arról, mi ott jó, mi nem jó, de nem arrogálom magamnak azt, hogy arról véleményt mondjak. Mivel azonban báró Bánffy példaképen felhozta Romániát és Szerbiát, azt mondva, hogy nemzeti alapra fektették alkotmá­nyukat, arra azt válaszolom, hogy ez nem azt bizo­nyltja, hogy Magyarországnak is magyarosítani kell, mert ha Románia erőszakoskodnék és önök­nek az nem tetszik, intézzék azt el a diplomáczia, a külügyminiszter utján, de abból semmi esetre sem következik, hogy megtűrjem azt, hogy Magyar­országon erőszakoskodjanak. Én nem román, ha­nem magyar állampolgár vagyok, nem a román közpénztárba, hanem a budapestibe fizetem be az adónkat és ezért mi magyarországi románok itt érvényesítjük azon jogainkat, a melyekről azt hisz­szük, hogy bennünket megilletnek. Romániában sem olyanok az állapotok, a mint báró Bánffy mondotta. Tudom, hogy ez nem igy van ott és nagyon csodálkozom, hogj? Magyarország volt mi­niszterelnöke meri mondani azt, hogy Románia és Szerbia ilyen utón, erőszakos utón lett egy­ségessé, Európa ismeri ezeket a viszonyokat, s igazán nem akarom elmondani, hogy milyen eljárás azok­nak ilyen feltüntetése. Én tudom, mire czéloznak az urak. Ott vannak a csángók. Hát méltóztassa­nak fellépni azok érdekében. Vannak azonkivül Romániában oda bevándorolt, munkát kereső szé­kelyek, a Iák időről-időre bemennek, hogy meg­keressék mindennapi kenyerüket a maguk és csa­ládjaik számára. Hoznak Romániából pénzt, hogy itt lefizethessék az adót. Állitom azonban, hogy Romániában idegen nemzetiség öntudatos idegen nemzetiség nincsen és nincsen ország és nincsen parlament a világon, a hol ilyent állítanának Romániáról. Csak nálunk mondják ezt. De külön­ben tessék érvényesiteniök jogaikat, ha Romániá­ban más nemzetiségek is vannak ; ahhoz nekem semmi közöm sincsen. Hivatkozott b. Bánffy a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló 68. törvényre. Tisztelni kell az őszinteséget, mert az ilyen dolgokban tisztelni kell azt, akár tetszik az ember­nek, akár nem. Azt mondta, hogy igaz, hogy a nem­zetiségi törvény több jogot biztosit részünkre, mint a mennyit tényleg élvezünk, azonban hozzá­tette, hogy az is igaz, hogy ezen törvény több rendelkezése időközben uj törvények által hatá­lyon kivül helyeztetett. Ezt mondotta ő ; ezt mi is tudtuk, van azonban a dolognak egy bibije. Midőn ezt a törvényt megalkották, az akkori nemze­tiségi képviselők nem tartották ezt elegendő bizto­sítéknak, hanem ellene voltak, a mint hogy most is ellene vannak. A törvény megalkotása után azonban két részre szakadt a románság. Az egyik rész azt mondotta, hogy azt a törvényt meg is fog­ják tartani, a másik rész pedig azt mondta, hogy ezt a törvényt sem fogják kellően végrehajtani és hogy csak azért csinálták, hogy a világot meg­téveszszék vele, hogy ime milyen liberális a magyar törvényhozás. Tényleg azon törvénynek javunkra szolgáló rendelkezései közül egyetlenegy sem haj­tatott végre, de végrehajtottak belőle mindent, a mi ellenünk volt. Időközben megtörtént mit báró Bánffy Dezső t. képviselő ur felhozott, hogy t. i. azon ren­delkezések legnagyobb része, a melyek javunkra szolgáltak, hatályon kivül helyeztetett. Hódy képviselő ur a fejével int, de ez igy van. Hiszen ismerjük mi kodifikácziónkat. Uj törvény alkotá­sakor azt szokták mondani, hogy az azon tárgyra vonatkozó régi törvény bizonyos rendelkezése helyébe ez és ez lép. Magam is gyakorló ügyvéd vagyok és tudom, hogy szokták különben a tör­vényeket szövegezni. Érre a törvényre nézve más eljárást követtek a törvényhozásban is. Ugyanis a javunkra szóló rendelkezéseket tacito helyezték hatályon kivül, mert restéiték volna a világ előtt a kifejezett hatályonkivül helyezést. Érvényben maradt azonban néhány rendelkezés, a melyek­ről senki sem mondja, hogy akár kifejezetten, akár hallgatagon hatályon kivül helyeztettek, de nin­csenek végrehajtva. Ha jól emlékszem, azt mondta a miniszterelnök ur, hogy ezen rendelkezések nem voltak végrehajthatók. Ezzel szemben csak egy rendelkezést hozok fel, a mely azt hiszem, végre­hatjható lett volna és a mely szerint a nemzetisé­gek által sűrűbben lakott vidékeken az akadémiákra és felsőbb iskolákra képesitő tanintézetek fognak a lehetőség szerint felállíttatni. Hát ezt a rendel­kezést nem lehetett és nem lehet végrehajtani ? Nem lehetett volna ott gimnáziumot, kereskedelmi, vagy reáliskolát állitani ? Olyan képtelenség ez ? Ha már nem akármik valamit, akkor legyen bennünk elég férfiasság annak kijelentéséhez, hogy nem akarjuk és nem mondjuk, hogy nem lehet. 1868 óta hosszú idő telt el és nem akadt a magyar parlamentben ember, a ki a kormányok valamelyikét felelősségre vonta volna azért, hogy a törvényt nem hajtotta végre. És miért nem vonták felelősségre ? Mert ebben az egy tekintet­ben mindig egyetértettek, a mint hogy mi is egyet-

Next

/
Thumbnails
Contents