Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-207

122 207. országos ülés 1907 október 31-én, csütörtökön. hanem az az érdekük és czéljuk kell hogy legyen, hogy megértessenek. (Élénk helyeslés balfelől.) A legmesszebbmenő hálával és elismeréssel hallottam, gondolom tegnap, hogy Supilo képviselő ur, bár tört nyelven, de magyarul adta elő beszédjét. Ne féljenek attól, hogy ha talán nem ejti ki jól és tökéletesen a magyar nyelvet: azt mi nem fogjuk kifogásolni, legalább nem azok, a kik a kérdésekkel komolyan foglalkoznak. (Elénk helyeslés balfelől.) Mi meghallgatjuk önöket vagy azért, hogy megértsük, vagy azért, hogy megczáfoljuk. (Tetszés.) De itt heteken keresztül [horvátul beszélni — ez a czélnak nem felel meg, ez az ellentéteket fokozza, az ellentéteket fejleszti, megértésre nem vezet. (Elénk helyeslés balfelől.) Természetes, nem biztat a remény, hogy még ha magyarul beszélnek is itt, hogy akkor meg fogunk egyezni és meg fogjuk egymást érteni; de legalább a lehetősége fog mutatkozni annak, hogy akarjuk egymást megérteni. Mert megérteni egymást csak akkor fogjuk, ha a czélok tekintetében tisztában leszünk és egyetértünk; a czél tekintetében azt az állami közösséget, a mely az 1868 : XXX. t.-czikkben lefektetve van, szem előtt tartva és korlátokat nem állítva annak, hogy a magyar állam a maga állami jellegével még a horvát területen is érvényesüljön, vita tárgyává tenni nem lehet. Lehet, talán megértjük egymást; lehet, hogy megértjük egymást a nemzetiségekkel szemben is, ha a czél tekintetében egyetértünk és tisztába jövünk azzal, hogy ezen a földön poliglott államot alkotni nem szabad, nem lehet, (Helyeslés balról.) tehát önök belenyugosznak abba, hogy nyelvüket használják azon korlátok között, a mely korlátok között használhatják a nélkül, hogy az állam egységes nemzeti jellegét veszélyeztetnék. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ez az én nézetem a nemzetiségi kérdésre vonatkozólag nagy vonásokban. Ezeket láttam szükségesnek ez alkalommal elmondani, nem kimerítően, a kérdésről, vonatkozással azokra, a miket Lukács képviselő ur elmondott és részben vonatkozással arra, a mit Supilo képviselő ur mondott el. A horvát kérdést illetőleg nekem megvoltak, megvannak ma is a nézeteim. Beismertem, hogy talán nem avval az erélylyel és nem avval a ezéltudatossággal kezeltük a horvát ügyet az én időmben sem, mint a hogy most kezelendőnek tartom. Hiába, az ember tanul. Egy hosszú idő folyama alatt, a mikor az ember a boldog feltámadás reménye nélkül nyugodj a politikai pihenő álmait, sok ideje van az embernek arra, hogy tanuljon — és sokat megtanul. Sokat megtanultam minden vonatkozásban a nemzetiségi kérdésben is, de megtanultam a horvát kérdésben is. Pedig a horvát kérdésben én már miniszterelnök koromban láttam a helyzet tarthatatlan voltát, és ezen helyzetet ismerve, és mert kötelességemnek tartottam, hosszú és beható tanulmány alapján — a melyet a miniszterelnök ur, a mikor akar, láthat, mert a miniszterelnöki akták között van — a felséges urnak előterjesztést tettem, hogy ez az állapot tovább nem tartható fenn. Eajzoltam, hogy a Héderváry gróf politikája nem felel meg annak az állami érdeknek, a melyre nekünk Horvátországban szükségünk van és miután ő akkor betegeskedett, terveztem az ő személyének változtatásával egy uj bánnak beállítását. Tisztában voltam azzal, hogy az az uj bán nem lehet ottan alkirály és nem lehet olyan miniszterelnök jellegével biró egyéniség, mint a hogy azt a Supilo képviselő ur beszédéből megértettem, a ki parlamenti felelősséggel intézi ott az ügyeket. Az nem lehet egyéb — akárhogy van is az a törvényben betű szerint, talán hibásan, kifejezésre juttatva — mint a magyar állam képviselője és a magyar kormány politikájának személyesitője. (Helyeslés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Ha egyéb, akkor az állami közösség nem létezik. (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) Hibáztunk a múltban, egész sorát a hibáknak követtük el az ellenőrzés, a felügyelés felületessége folytán, és azáltal, hogy a horvát bánban, gr. Héderváryban teljesen megbiztunk. Megbízhattunk az ő hazafiságában, megbízhattunk az ő tisztességességében is, de nem bízhattunk volna meg abban az elburkoló politikában, a melynek eredménye volt, hogy ott fejlődtek a viszonyok a magyar állam érdekei ellen, és itt érette csak jó szavazatokat kaptunk. Nem tudom, hiszen emlékemben nincs meg, hogy ennek az iratnak mik a részletei. Azzal tisztában vagyok, hogy a fő alapelv azon nyugodott, hogy a bán, a ki .oda kiküldetik, ne önálló horvát politikát csináljon, hanem a magyar államkormány politikájának legyen a képviselője. (Zajos helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Supilo Ferencz: Csak horvát politikát csinálhat ! Ott nincs magyar politika ! (Zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek Supüo képviselő ur és kijelentem, hogy nincs joga közbeszólni, s ilyen téves közjogi elveket hirdetni. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Kmety Károly: Csak magyar állami politikát csinálhat! Más állam ott nincs ! B. Bánffy Dezső: Nem azt mondom én, t. ház, hogy az 1868 : XXX. t.-cz. ellenére magyarul kormányozza Horvátországot; természetesen horvátul. Nem azt mondom én, t. ház, hogy ott magyar nemzeti politikát csináljon a magyarosodás érdekében — bár szivem szerint ezt is szeretném, de nem mondom ezt, mert a törvény nem engedi meg. De olyan politikát csináljon, a melyet magáévá tesz a magyar kormány, a ki ennek a bánnak ténykedéseért felelős, és a ki ne az ottani akaratok nyomása alatt intézze az ügyeket, hanem a magyar állam szempontjából, a magyar kormány politikája értelmében. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.)