Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-193

193. országos ülés 1907 Julius 6-án, szombaton. 33 nük szabályszerű birói eljárás utján érvényesíttessenek. (Helyeslés.) Következik az igazságügyi bizottság jelentése (írom. 482.) a harmadik sorjegyzéknek 2—18. szám alatt felsorolt, Magyarország és Ausztria közötti határnak kiigazitására vonatkozó 17 drb felirat tárgyában. Az előadó urat illeti a szó. Csizmazia Endre előadó : T. ház ! (Halljuk! Halljuk !) Mosón vármegye már 1903-ban feiratot intézett a képviselőházhoz, a melyben azt kérte, hogy Mosón megye, Sopronmegye és részben Pozsony megye és Alsó-Ausztria között a határ kiigazittassék és az Ausztriához jogtalanul kapcsolt területek, mint Magyarország jogos tulajdonai, ide visszaosatoltassanak. Mosón megye e feliratához, a melyet a törvényhatóságoknak megküldték, csatlakoztak Sopron, Győr, Heves, Gömör-Kishont, Bereg, Baranya, Vas, Somogy, Nógrád, Komárom, Zemplén és Maros-Torda vármegyék, továbbá Győr, Pécs, Debreczen és Székesfehérvár szabad királyi városok, a melyek szintén e kérelem teljesítése érdekében a képviselőházhoz feliratokat intéztek. A kérdés alapját elsősorban az képezi, hogy vájjon Magyarország és Ausztria között mi képezi a határvonalat. Még az Aba Sámuel és III. Henrik között 1043-ban, továbbá ugyancsak III. Henrik és I. Endre között 1053-ban kötött szerződés, békekötés értelmében megállapittatott, hogy Magyarország és Alsó-Ausztria között a határvonalat a Lajta régi medre képezze. Az azelőtti időkben Magyarország határa még tovább terjedt, egészen a Kahlenbergig, az u. n. Szárhegyig, de utóbb az Ausztria részévé adatott át. Ugron Gábor : Az volt a természetes határ. Csizmazia Endre előadó: Az iránt, hogy a Lajta régi medre képezi a határvonalat Magyarország és Ausztria között hat századon át semmiféle kétség nem volt. De a XVI. században Magyarország gyönge királyai alatt a szomszéd osztrák herczegek különösen felhasználták az alkalmat, hogy Magyarország szomszéd vármegyéiből egyes értékesebb területeket magukhoz csatoljanak. Ilyenek részben adományozás, örökösödés, foglalás, zálogolás során kerültek egyes osztrák tulajdonosok kezébe, a kik természetesen már saját érdekükből kifolyólag is, arra törekedtek, hogy a területek osztrák fenhatóság, osztrák közigazgatás alá vonassanak. Minden régi közjogi irat és okmány, feltétlen biztonsággal megállapítja azt, hogy az u. n. sárfenéki uradalom, a mely a jelen kérvény főkomplexumát képezi, feltétlenül és teljesen Magyarországhoz tartozott és ennek négy községe — Sárfenék, németül Männersdorf, Hof, Au és Samarja, Somerein — Magyarországhoz tartozik. Számos országos, megyei, püspölá, káptalani, sőt községi levéltárakban is igen sok okmány létezik, a melyeknek itt részletes felsorolását feleslegesnek tartom, a melyek ezt minden kétséget kizárólag bizonyitják. 1848-ig ezen községek püspöki joghatóságüag Magyarországhoz tarKÉPVH. NAPLÓ. 1906 —1911. XII. KÖTET. toztak a győri püspök fenhatósága alá, ez szedett ezen községektől dézsmát, sőt 1848-ban, a dézsma megváltása idején 6000 forinttal váltották meg a dézsmát és ez a 6000 forint ma a győri püspökségnél ily czimen kezeltetik. Az 1659: LXVI. t.-czikkben maga Lipót igéri, hogy ezeket az elfoglalt részeket Magyarországnak visszaadja. Bizonyítékot képez az 1659. évi LXXVI. t.-cz., melyben az egyik község, Sárfenék, köteleztetett arra, hogy minden 20 ház után egy lovat adjon. Ezenldvül, miként emiitettem, Sopronmegye, Mosonmegye és Pozsonymegye egyes községeiben létező okmányokból, továbbá a káptalani és országos levéltárakban létező okmányokból kétségtelenül megállapítható, hogy ezen részek Magyarországhoz tartoznak. 1409-ben, Zsigmond idejében Sárfenéki Zsigmond, a sárfenéki uradalom tulajdonosa panaszt tesz, hogy a szomszéd községek folytonos támadásokkal igyekeznek egyes részeket elfoglalni. Mint rendesen, a magyar törvényhozás ezen jogsérelmek tekintetében csupán egyszerű tiltakozását fejezte ki. 1436-tól 1635-ig 26 törvényt hoztak, a melyek mind követelték, hogy ezen részek visszaosatoltassanak, de ezen törvényeknek semmiféle érvény nem szereztetett. Az 1715 : XXXIX. t.-cz. szintén elrendelte ezt, és ennek folytán egy bizottság működését a kár megállapítása iránt meg is kezdte, azonban ennek sem lett sikere. Az 1744 : LIII., az 1751: XXVI., az 1761. évi XVI., az 1799 :

1. és az 1792 : XIX. törvényczikkek szintén erről intézkedtek, közben egyes bizottságokat küldtek ki, ezek bizonyos munkálatokat teljesítettek is, de eredménytelenül. A legfontosabb munkálat ezen utolsónak jelzett törvény alapján kiküldött magyar és osztrák bizottságok munkálata, a melyek szabályszerű periratváltást végeztek egymás közt. E munkálat az uralkodó elé is terjesztetett, de semmiféle határozat nem hozatott. A későbbi időkben egyebet nem csináltak, mint különösen Sopron és Mosón vármegyéknek követeik által az országgyűlésen előterjesztett panaszai folytán ujabb bizottságokat küldtek Id, ezek megint valamit dolgoztak, egy év múlva az uj országgyűlés uj bizottságot választott, mert a bizottság egyik-másik tagja időközben meghalt, de eredmény itt sem mutatkozott. Az utolsó intézkedés az 1840 : XXXIII. és XXXV. törvényczikkek, a melyek szintén megszabják ezen határoknak a mi j ogaink értelmében leendő kiigazitását. A feliratok szerint Mosón vármegyéhez volna csatolandó : Männersdorf, Sommerein, Hof és Au községek, továbbá Landeck osztrák községnek némi rétjei és mezői, továbbá Pottendorf-Au, azután Sopron megyéhez az ebenfurti Hofwiese, Czillingsdorf község lichtervörti telkei. Ezen kérelem folytán, a melyet Sopronmegye és Mosonmegye 1886-ban már egyszer a képviselőház elé terjesztett, az akkori belügyminiszter, Tisza Kálmán itt a képviselőházban ígéretet tett, hogy ez a kérdés rendeztetik, azonban tudomásom 5