Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-196

126 196. országos ülés 1907 Julius 11-én, csütörtökön. törvényes vizsgálása Fejérváry Géza báró nyugdíjjogosultságának. Az 1875: LI. t.-cz. 22. §. b) pontja, a mely erre vonatkozik és a melyet az előadó úr is említett, következőkép szól: A nyugdíj a katonaságnál megszűnik abban az esetben, ka az illető újra tényleges szolgálatba megy vissza. Hát most már két alternatíva előtt állánk: vagy elfogadjuk azt az udvari szolgálatot, a darabant-testőrkapitányi intézményt állami hivatalnak, vagy nem fogadjuk el. Az előadó úr igen helyesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem állami hivatal, mert annak költségei nincsenek beillesztve a mi költségvetésünkbe, szóval nem állami hivatal. Igaz ugyan, hogy az 1885: XI. t,-cz. 8. §-a a szolgálat idejének beszámítására vonatkozólag viszonosságot állapit meg az állami, polgári, katonai vagy udvari hivatal közt, de én ennek daczára elfogadom az előadó úrnak azt az álláspontját, hogy ez nem állami hivatal. Hanem engedje meg az előadó úr, hogy ebből azután le is vonjam a konzekvencziákat és ne fogadjam el azt a felfogását, hogy a kérdés felett napirendre kell térni. Mert b. Fejérváry Gézának, a ki a várakozási állományból ment tényleges katonai szolgálatba, ha állami hivatalnak veszszük azt, akkor az 1875 : LI. t.-cz. 22. §. b) pontja értelmében megszűnik a nyugdija és csak uj állásával egybekötött fizetését élvezi. Ha jaedig nem veszszük állami hivatalnak, akkor b. Fejérváry Gézának joga volna a miniszteri nyugdijat attól a pillanattól fogva teljes egészében fölvenni, a mikor akarja. Igaz, hogy a polgári nyugdíj egy év alatt elévül, azonban nem az idők végtelenségéig, hanem csak annyiban, hogy az első évben elévül az arra az évre eső nyugdíj, de bármely pillanattól kezdve folyton érvényesítheti az illető a maga igényét a jövőre. Nem ebben a tekintetben van köztünk elvi különbség, hanem abban a tekintetben, a mit az állami számvevőszék kifogásolt, hogy b. Fejérváry Géza ezt a nyugdijkiegészitést nem miniszteri nyugdijából kifolyólag kapta, hanem kapta mint várakozási illetménynyel szabadságolt táborszernagy a táborszernagyi illetményből. Már pedig itt eklatáns és kétségtelen a törvénysértés, a mint az imént emiitettem, mert az 1875 : LI. t.-cz. egyenesen megmondja, hogy ha egy katona katonai állásba -helyeztetik, akkor neki mint katonának nyugdíj kiegészítés nem jár, hanem csak az uj állásával egybekötött fizetés. Semmi körülmények között nem áll azonban a honvédelmi minisztériumnak az az indokolása, hogy méltányossági akokat hoz fel itt per analógiám az 1893 : IV. t.-cz. 10. §-a értelmében. Megjegyzem, az 1893 : IV. t.-cz. is polgári állami hivatalokra vonatkozik. Azonban én semmiképen sem fogadhatom el ezt az indokolást, mert a mikor ezt a törvényt tárgyalták, — én annak a törvénynek egész tárgyalását átvizsgáltam és hivatkozhatom a miniszterelnök urnak akkor elhangzott szavaira és Horánszky Nándor néhai képviselőtársunk módosítására — kimondták, hogy az 1893 : IV. t.-cz. 10. §-a szerint csak az V—

XI. fizetési osztályuakra vonatkozik ezen kiegészítés, t. i. hogy ha egy állami tisztviselő később egy más hivatalra neveztetik ki, léptettetik elő, avagy helyeztetik át, a mely más hivatalnak dotácziója kisebb, mint az előbb élvezett fizetése : abban az esetben a régi fizetés és az uj fizetés közti különbözetet a fizetés természetével biró személyi pótlék gyanánt kapja. Erre alapítja egész okoskodását a volt honvédelmi minisztérium, azonban ez abszolúte meg nem állhat, mert tudjuk, hogy a miniszteri állás a II. fizetési osztályba tartozik, már pedig a törvény 10. §-a expressis verbis ugy intézkedik, hogy csak az V—

XI. fizetési osztályokba tartozókra nézve van ennek helye. Bátor voltam ezzel igazolni álláspontomnak törvényességét. A midőn azt a különvéleményt beadtam, nem gondoltam mindjárt arra, hogy helyezzük vád alá a Tisza-kormányt, hanem arra, hogy az igazságügyi bizottság keressen alkalmas formát ennek a hibának eliminálására, mert ez a jövőre nézve veszedelmes preczedens lehet. A későbbi időben majd sorra fog kerülni a nyugdijak kérdése és nagyon sajnálnám, hogy ha ezen nyugdíjazásra mint preczedensre hivatkoznának velünk szemben. Farkasházy Zsigmond : Erre nem lehet hivatkozni ; ez egészen más dolog ! Hencz Károly: Ezekkel voltam bátor különvéleményemnek törvényességét és álláspontom helyességét igazolni. Most áttérek különvéleményem második részére. Midőn az 1903. évi zárszámadásokat tárgyaltuk, az igen t. előadó ur jónak látta engem megvádolni, annak daczára, hogy, sajnos, nem. voltam itt. Nevezetesen akkor azt mondta az igen t. előadó ur, hogy két szélső álláspont domborodott ki a bizottságban : az egyik szélső álláspont Farkasházy t. képviselőtársamé, a másik pedig az envém. Farkasházy t. képviselőtársam azt mondta, hogy a közösügyi kiadásokat teljes egészükben, a felelősségnek teljes megállapítása szempontjából, tehát a közös miniszterekre kitérj edőleg is tárgyalni kell. Ezzel szemben Éber Antal t. képviselőtársam azt mondta, hogy én azt az álláspontot foglaltam el, — szeretném, ha szószerint idézhetném szavait — hogy a közösügyi kiadásokat a zárszámadási bizottságnak tárgyalni abszolúte nem lehet. Bocsánatot kérek, mielőtt ezen különvéleményemet beadtam volna, egészen más szövegezésű különvéleményt adtam be, — ez indokolásomban is benne van, és ha az igen t. előadó ur figyelmére méltatta volna, ott megtalálhatta volna, — hogy t. i. mi a közösügyi kiadásokat csakis a magyar kormány felelőssége szempontjából tárgyalhatjuk, de semmi esetre sem azért, hogy az egyes tételeket újra és mintegy felülvizsgálatképen tegyük bírálat tárgyává s ehhez mérten állapítsuk meg a felelősség körét. Mert a. delegáczió egészen más természetű