Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

50 csakis territorialiter lehet megoldani, épen ugy, mint a nyelv kérdését is. Kiemelem, hogy Horvátországon az állami tényezők legniagasabbikától egészen a legalantasabbig mindenki horvátul beszél a néjjpel. Hogyha Horvátországban az állami élet minden ágában a horvát nyelv a hivatalos nyelv, akkor azt hiszem, hogy ennek alá kell hogy vessék magukat a vasutak is, legyenek azok akár magán-, akár állami vállalatok. A királynak is kell horvátul beszélnie, horvátul kell, hogy velünk beszéljen a közös minisztérium is s a közös kormány is, a honvédségnél a hivatalos nyelv és a vezényszó a horvát, kétségtelen tehát, hogy Horvátországban a horvát nyelv uralma törvényes. Azért, hogy könnyebben megérthessék, mily messze mentek az önök és a mi elődeink, ki kell emelnem, hogy a nyelv kérdésében az egyezmény rendelkezései olyan világosak, hogy kétségbe sem szabad vonni álláspontunk helyességét és törvényességét. Nemcsak Horvát- és Szlavonország területén lett a horvát nyelv uralma törvénybe iktatva, hanem még ezen területen kivül is a közös kormányhoz vezető utón oda is meg vissza is törvényesen uralkodik a horvát nyelv, s ez az intézmény eléggé bizonyitja önöknek azt, hogy a mi álláspontunk merőben törvényes, s hogy abból mi sem tágíthatunk. T. ház! A mi azt az általános politikai helyzetet illeti, a melyet ez a hivatalos pragmatika az egymásközti viszonyunkban előidézett, erre nézve már annyi mondatott, hogy felesleges volna arról még többet is beszélni, de én azt hiszem, hogy ez a momentum olyan fontos és annyira döntő, hogy még sem mulaszthatom el, hogy legalább néhány szót ne mondjak. Kezdem pedig ezt egy magyar tényezőnek kijelentésével, azt akarom önöknek elmondani, a mi az 1861. évi magyar országgyűlés feliratában áll. Engedjék meg, hogy idézzem azt, a mit ez a felirat mond (olvassa) '• »Hogy a horvátoknak van joguk ällamjogi helyzetük tekintetéből oly követelésekkel fellépni, a melyeket nekünk (magyaroknak) nem szabad, de a melyeket nem is akarunk ignorálni.« »Továbbá azt mondja a közös országgyűlést illetőleg (olvassa) : »A mi Horvátországot illeti, nem kívánjuk, hogy az ő kívánságaik és feltételeik, a melyeket az ö képviselőik előterjeszteni fognak, az ő számszerűleg kisebb képviseletükkel szemben a mi számszerű túlsúlyunk alapján döntessenek el. Horvátországnak van külön területe, külön helyzete és sohasem volt Magyarországba bekebelezve, hanem mindig szövetségben volt velünk, a mi társunk volt, a mely részt vett jogainkban és kötelességeinkben, szerencsénkben és szerencsétlenségünkben*. Tovább azt mondja (olvassa): »Hogyha most Horvátország a mi törvényhozásunkban résztvenni óhajtana, s ha ennek előtte megállapodik velünk azon feltételek iránt, a melyek alatt hajlandó volna Magyarországgal állam jogilag szövetséges viszonyba jutni, ha e tekintetben velünk, mint nemzet nemzettel érintkezésbe kivan lépni — akkor mi ezt az ajánlatot nem fogjuk visszautasítani, hanem csak azt kívánjuk, hogy Horvátország ne legyen megakadályozva abban, hogy képviselőit az országgyűlésbe küldtesse s hogy az által lehetővé tétessék nekünk is és nekik is, hogy az egyetértés művének a létesítését államjogi alapon, azaz az egyenjogúság alapján megkezdhesük.« Ily férfias hangon szólalt meg az 1861. évi magyar országgyűlés. S önök csupán azért, mert számszerűleg erősebbek mint mi, ily módon meg akarnak-e fosztani bennünket az anyanyelvünkhöz való szent jogunktól ? Ha ezt akarják, akkor ellentétes álláspontra helyezkednek azon hazafiaikkal, a kik 1868-ban jobban tudták Horvátország barátságát megbecsülni, mint önök ma. Magyarországnak e kérdésben jobban kellene azon politikai következményeket megfontolni, melyek akkor beállhatnának, ha bennünket oly kérdésben leszavaznak, melynek eldöntésére az országgyűlés nem illetékes. Fontolják meg a politikai következményeket, mert ha önök lábbal tiporják azon elveket, melyeket épségükben meg kell óvni, hogyha önök bennünket oly kérdésben, a mely csak az egyezmény 70. §-ában körülirt módon regnikoláris deputácziók utján változtatható meg, számszerű többségüknél fogva leszavaznak, akkor a legnagyobb igazságtalanságot, a legnagyobb erőszakot követték el velünk szemben, a mely a mi táborunkban a legnagyobb ellentállást fogja kelteni. Tisztelt ház ! Magyarországnak éretten meg kell fontolnia, vájjon ér-e neki valamit a megelégedett Horvátország, vagy egyáltalán nem törődik azzal, hogy Horvátország meg van-e elégedve vagy sem. Magyarország a mai viszonyok között nincsen abban a szerencsés helyzetben, hogy az őt környező népek szeretetére és ragaszkodására nincs utalva, s ezért azt hiszem, hogy Magyarországnak jól kell megfontolnia, a mikor ezen kérdés megoldásába bocsátkozott, nem-e okos, bölcs és politikailag szükséges-e, hogy szomszédjával inkább békés egyetértésben és barátságban éljen, mint háborúban és viszálykodásban. Hogyha önök ezt a kérdést kényelmesen szótöbbséggol el akarják intézni, akkor Horvátország nem lesz megelégedve s ez a Horvátország akkor önöknek mit sem ér, s az az erkölcsi és politikai segitség, melyet ezen törvényjavaslat elfogadása által egészen el fognak vesziteni, sokat ér, mert ha mi horvátok önökkel magyarokkal egyetértünk, akkor erősebbek vagyunk mi is, önök is, s mind a két hatalom sokkal erősebb egy harmadikkal szemben.