Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

45 T. ház! Bátor leszek azokon az okokon kivül, melyek ama indokok gyanánt hozattak fel, hogy bebizonyittassék, miszerint a vasutak közjogi hivatalt képeznek, hogy államiak, még valamit fel fogok hozni, a mi eddig még fel nem lett hozva. Nem régen olvastam az újságokban, hogy Tisza volt miniszterelnök a m. állami vasutak pénztárából a rendelkezési alap részére félmillió koronán felül vett fel pénzt. Ha ez nem állami pénztár volt, inikép vehette fel ezeket a pénzeket a rendelkezési alap számára ? Ez megint annak a bizonyítéka, hogy ez nem magánpénztár, hanem állami, mely ezen országgyűlés, valamint a minisztérium ellenőrzése alá tartozik, a mi mind azt bizonyítja, hogy a vasutak nem magánvállalatot képeznek, hanem közhivatalt, állami intézményt, melyre szintén érvénynyel bir az egyezmény 57. §-ának határozni anya. Uraim! Most bátor leszek Kossuth miniszter urnak még egy állítására áttérni, a ki az egyezmény 9. §-át értelmezve, azt állította, hogy a vasutak nem közösek, hanem hogy ez a határozmány csakis az engedélyezésre vonatkozik. Vegyük ugy, hogy ez az álláspont helyes. Ebben az esetben arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a vasutak önmagukban nem közösek, hanem hogy Horvátországban autonómok és oda fogunk eljutni, hogy azt fogjuk mondhatni: ezek horvát királyi vasutak és erre kell is hogy jusson a dolog! (Ugy van! Helyeslés a jobbközépen.) Kossuth ur arra is apellált, hogy mi a magyaroktól ne követeljünk olyant, a mit ők nem adhatnak meg nekünk, hogy érzéseinkben ne keressük azt, mit ott számunkra nem tartogatnak, apellált hozzánk, hogy érjük be azzal, a mit nekünk ez a törvényjavaslat nyújt. Bocsásson meg nekem Kossuth ur, de mi ezzel nem érhetjük be; mert mi nem fogadjuk el azt, a mit ö nekünk engedményként ad át, mi nem akarunk semilyen engedményeket, mi jogunkat követeljük és ettől egy hajszálnyira sem fogunk engedni. (Élénk helyeslés a jobbközépen.) Ha ez a szakasz csak a vasutengedélyezési ügyre vonatkoznék, ha ez nem tartoznék a közös országgyűlés szine elé, mért nem engedne akkor a miniszter ur, helyt adva a mi álláspontunknak? Azt mondja a miniszter ur ő nagyméltósága, hogy a magyar nemzet érzéseiben ne keressük azt, mit számunkra nem tartogat. Erre azt kell válaszolnom: ne keressék a magyarok sem tőlünk azt, a mit mi nekik nem adhatunk meg. Mi nem vagyunk hajlandók egy hajszálnyira sem engedni az ő inperializmusuknak, s a testvériesség és egyetértés kedvéért sohasem fogunk engedni a mi legnagyobb ereklyénkből, a mi nyelvünből, mert vele élünk, halunk. T. ház! Most rövidre fogva át fogok térni magára a szolgálati pragmatikára, még pedig annak azon pontjaira, melyekre nézve azt találom, hogy mi ki vagyunk hiva és megsértve, és melyekkel rajtunk sérelmet követnek el. Az 5. §-ban az követeltetik, hogy a vasúti szolgálatba csak az vehető fel, aki magyar állampolgár és aki a magyar nyelvet birja, azután a ki 18-ik életévét betöltötte, a ki lelkileg és testileg egészséges. Minket az a) alatti határozmány érdekel, mely az összes alkalmazottakra nézve megköveteli a magyar állampolgárságot és a magyar nyelv ismeretét. Azután érdekel a 6. §., mely a minősitést illetőleg a bizonyítványok tekintetében állapítja meg a feltételeket, hogy milyen bizonyítványok követeltetnek. Miután még nem került a nyilvánosság elé, hogy mi a közös kormánytól mit követeltünk előbb, mintsem ez a javaslat a t. ház elé terjesztetett, bátor leszek röviden előadni, hogy mit követeltünk. Mi azt követeltük: »1. A 4. §-ban az f) betű után köyetkező két bekezdés kihagyandó s helyettük a következő két bekezdés veendő fel: a horvát és sziavon királyságok területén a vasúti szolgálatban ezen királyságok honfiai alkalmazandók. (1868 : XXX. magyar, illetve 1868 : I. horvát t.-cz. 46. §-a).« Azután: »A horvát és sziavon királyságok területén a vasúti alkalmazottaknak a horvát nyelvet ismerniök kell. (1868 : XXX. magyar, illetve 1868 : I. horvát t.-cz. 57. §-a) és rájuk rájuk nézve ezen szakasz a) alatti határozmánya a nyelv tekintetében nem vonatkozik.« A 6. §-ra vonatkozólag a közös kormánynak a következő kiegészítést javasoltuk: »A horvát és sziavon királyságok honfiai részére teljes érvénynyel és hatálylyal birnak ezen királyságok köztanintézeteinek és vizsgáló bizottságainak bizonyítványai.« A 7. §-ra vonatkozólag az esküminta megváltoztatását hoztuk javaslatba, a mely eskümintában »a magyar szent korona országainak alkotmányához« helyett »a magyar királyság és a horvát-szlavón-dalmát királyságok alkotmányához« kitétel veendő fel. A 29. §. harmadik bekezdése következőleg volt megváltoztatandó: »A horvát és sziavon királyságokban a bán a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve hagyja jóvá«, a »HorvátSzlavonországokban a bánnal egyetértve« szavak kibagyandók voltak. Ugyancsak !ugy azt a javaslatot tettük, hogy a negyedik bekezdés következőleg niódosittassék: »Horvát-Szlavonországokhan ilyen esetben a bán, egyetértve a kereskedelemügyi miniszterrel oszlathatja fel az egyesületet*:. Ez az, a mit mi követeltünk, ezzel szemben pedig magyar részről azt válaszolták nekünk, hogy ehhez semmi feltétel alatt sem járulhatnak hozzá, még pedig három szempontból: az első így szól: Álláspontunknak azért nem lehet eleget