Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.
Ülésnapok - 1906-181
39 alkotható a többi közös hivatalok pragmatikája is. Szterényi államtitkár ur is adott ennek kifejezést tegnapi beszédében, ha mi most átengedjük a magyar nyelv kodifiikáczóját a vasúti kérdésben, akkor ezzel egy veszélyes preczedens alkottatott meg a magyar nyelvnek az összes közös hivataloknál való bevezetésére Horvát- és Szlavonországban. (Helyeslés és taps a jobbközépen.) Igaz, hogy ez a tendenczia nem bizonyítható, de elgondolható, mert kérdem önöktől most, s kérdem egészen nyiltan, elvárva az igazán lojális válaszukat, hogy jöttek ahhoz, hogy ma a vasúti pragmatikát a magyar nyelvvel, mint hivatalos nyelvvel idehozzák ? Ne tévedjenek uraim, Szterényi államtitkár ur bármennyire hangsúlyozza is, hogy itt nem arról van szó, hogy a vasutakon a magyar nyelv, szolgálati nyelvként törvényesíttessék, az még sem áll. Én ismételten mondom, hogy a magyar nyelv azért mondatott ki a képesítés feltételéül, mert azt az álláspontot foglalják el, hogy a vasutakon a magyar nyelv a szolgálati nyelv. Kérdem tehát, miért terjesztették elő ezt és az ilyen törvényjavaslatot és hogy is kívánhatják a magyar nyelvnek kodifikálását % Eddig miránk nézve egy szomorú status quo állott fenn. Ezen status quo szerint, a mely csupán az alaptörvényekbe ütköző rendeleteken alapult, a magyar nyelv volt a hivatalos nyelv a vasutakon. Nem is sejthettük, hogy rövid idő múlva egy vasúti pragmatika is fog előterjesztetni, a melylyel ez a status quo kodiflkáltatni szándékoltatik. De a mikor ezen javaslatról érfesültunk, mi valamennyien azon véleményen voltunk, hogy közöttünk, a mi és a magyar függetlenségi párt képviselőinek a véleménye közt kell egy módot találni, hogy ez a visszás állapot, mely ezen kérdésnél nagy mérveket ölthet, teljesen megszüntettessék, vagy a vita legalább elodáztassék. A közös kormány, nem mondom, hogy nem mutatott semmi előzékenységet és hajlandóságot az általunk szívvel-lélekkel óhajtott egyetértés elfogadása iránt, hanem azt mondom, a közös kormány kilátásba helyezett nekünk bizonyos engedményeket, a melyek szerinte kielégíthetnék a megegyezés iránti kívánságunkat. Ezek az engedmények, a melyeket a közös kormány tett, kifejezésre jutottak a vasúti pragmatikáról szóló törvényjavaslatban. Ezek az engedmények oly természetűek, hogy nyelvünknek megadassék HorvátSzlavon- és Dalmátországok területén az a privilégium, hogy a forgalomban használtassék, ellenben a magyar nyelv kodhikáltassék, mint hivatalos nyelv. Ezt mi nem fogadtuk el s ezzel már is okot szolgáltattunk arra, hogy Szterényi államtitkár ur és Kossuth kereskedelemügyi miniszter ur, valamint Wekerle miniszterelnök ur elcsodálkozzanak ezen a makacsságunkon. Én pedig azt hiszem, hogy igazán nincs okuk csodálkozni. Egészen más dolog az a status quo, a mely a kereskedelemügyi miniszter ur nevében kiadott rendeleteken alapszik és egészen más az, a mikor ez a törvénytelen állapot törvényesíttetni szándékoltatik. A mig a vasutakon Horvát- és Szlavonországban a magyar nyelv használata rendeleteken alapult, addig még mindig volt reményünk, hogy a törvényes állapot fog érvényre juthatni. De hogy ha mi magunk egyeznénk bele abba, hogy a magyar nyelv törvényesíttessék, hogy ha mi magunk megengednék, hogy a törvénytelen állapot törvényessé váljék, akkor önmagunk elől vágnánk el minden utat, a mely jogainknak érvényre juttatásához és törvényes álláspontunk érvényesüléséhez vezet. (Helyeslés a jobbközépen.) Hogyan csodálkozhatik tehát a kereskedelemügyi miniszter ur, az államtitkár ur hogyan adhatja ennyire a tájékozatlant hangulatunkat illetőleg, mintha fel nem tudná fogni, hogy mi nem akarjuk azokat a jótéteményeket elfogadni, a melyeket ő nekünk annak a kedvéért nyújt, hogy édes anyanyelvünket megtagadjuk és eláruljuk ? T. ház ! T. társaim még egy igen fontos kérdést érintettek s ez ebben a törvényjavaslatban a szocziális kérdés. Nem foglalkozom most ezzel a kérdéssel, csak meg akarom említeni, hogy nem vártam, — a t. néppárttól és a t. ahtotmánypárttól talán igen, de a függetlenségi párttól semmiképen sem vártam el — hogy Magyarország közvéleménye elé, hogy Európa szine elé egy ilyen reakczionárius törvényjavaslattal fog lépni. Ha ezt a néppárt tette volna, ha ezt a boldogult liberális és most alkotmánypárt tette volna, akkor azon épen nem csodálkoznám. De a mikor egy ilyen törvényjavaslatot a függetlenségi párt hozott ide, a mely a mag3 r ar demokrácziának itt az egyedüli képviselője, akkor én kötve hiszem, hogy az igazi demokráczia az az alap, a melyen a t, függetlenségi párt pragmatikai műve felépült. Társaim ezen törvényjavaslatnak szocziális álláspontból való bonczolásával épen azt mutatták, azt bizonyították, hogy mi nem szavazhatnánk annak összes részleteire abban az esetben sem, hogy ha ennek a javaslatnak közjogi része meg is felelne a mi felfogásunknak és álláspontunknak, és midőn az én társaim ezt is bebizonyították, akkoT világos, hogy a mi pártunk és az önök pártja közt még egy örvény támadt, a melyik megmagyarázhatja azt, miért nem juthatunk egyetértésre ezen javaslat tekintetében annak sem politikai, sem közjogi kérdéseiben. (Helyeslés a jobbközépen.) Bennünket demokratikus elvek vezérelnek. Mi oly férfiak vagyunk, kik a népből származunk. Nekünk nincs támaszunk sehol a világon másutt, csak a néphen.(Helyeslés.) Mint ilyeneket,mint demokrata embereket,bennünket a közjogi kérdésekben nem vezérelnek semmiféle elavult felfogások, semmiféle sovinisztikus vágyak és illúziók, a melyekkel a nem demokratikus pártok rendelkeznek. A midőn társaimmal együtt átvizsgáltam ennek a javaslatnak szocziális oldalát, most midőn felfogtam ennek a javaslatnak szellemét, most nem csodálkozom azon, miért nem tudunk egyetértésre jutni a közjogi kérdésekben, miért nem tudunk egyetértésre jutni a politikai kérdésekben. Én most belátom és arra a meggyőződésre jutok, hogy az önök nézetei, az
