Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

38 felhozta, csodálkozom a t. függetlenségi párton, a melyik a volt államtitkárnak és a szabadelvűpárt volt tagjának ilyen érveléséhez tapsolt. Én azt hiszem, hogy önökre, a függetlenségi pártra azok az indokok, a melyek a monarchia hadászati terveinek megfelelnek, semmiféle értékkel nem bírhatnak, önökre, a magyar függetlenségi pártra csak azok az érvek birnak fontossággal, a melyek teikntettel vannak az önök nemzeti érdekeire, a melyekből ki kell küszöbölniök mindent, a mi önök ellen szól. Azok a hadászati indokok, a melyeket Nagy kéjjviselő ur keres, azok nem lesznek sem a magyar nemzet, sem a függetlenségi párt, sem nemzetünk érdekében, sem a horvát-szerb koaliczió érdekében, hanem csak a monarchia egysége érdekében, a mely ellen a függetlenségi párt életre-halálra harczolt. (Halljuk!) T. ház! örülök, és azt itt hangsúlyozom, hogy elhatározták ezen vitában részt venni. Tegnap az államtitkár urat hallottuk, rna Kovács képviselő urat, holnap talán még más szónokot is fogunk hallani és örülünk, hogy azon indokokhoz, a melyeket mi felhoztunk, csatlakozni fognak azon ellenindokok, a melyek a magyar képviselőtársaink részéről felhozattak. Ez által az egész horvát-szerb és magyar közvélemény tájékoztatva lesz ezen kérdésben és ez kétségtelenül, ha nem is most, de a jövőben mindenesetre hozzá fog járulni a köztünk fennálló ellentétek kiegyenlítéséhez. Sajnálom, hogy ezen beszédekből azt a meggyőződést vagyok kénytelen meriteni, hogy a magyar képviselők és horvát képviselők közt nem lehet egyetértés. Sajnálom, hogy kénytelen vagyok konstatálni, hogy magyar képviselőtársaink beszédeiben olyan tendencziát tapasztalunk, a mely az egyezmény sértésében még tovább megy, mint a hogy a volt szabadelvűpárt gondolta is, hogy megy. (Egy hang : Sajnos !) A mikor Kovács képviselő urat hallottam beszélni, fel voltam gerjesztve azért, mert a hogy ő a horvát kérdést kezeli, és a hogy ő az alaptörvényünket interpretálta, igy azt a volt szabadelvűpárt egyetlen-egy tagja sem tette. A mikor én azt konstatálni kénytelen voltam egyrészt, másrészt tudom, hogy a magyar közvéleményben és ezen t. házban is a függetlenségi párt túlsúlyban van, ilyen körülmények között, félelemmel nézek, a jövőbe. Mert ha az a tendenczia, a melyet Kovács képviselő ur hangsúlyozott és a mely tendencziának az államtitkár ur is kifejezést adott, ha tehát ezen tendenczia az önök hangulatát juttatja kifejezésre, hát akkor közöttünk nincs egyetértés, (ügy van !) Azt hiszem szükséges volna, hogy ha ezen kérdésről a magyar pártok vezérei, a kik ezen t. házban képviselve vannak, is nyilatkoznának. A közvéleménynek tudnia kellene, hogy e kérdésről hogyan gondolkoznak, a magyar függetlenségi, —a magyar alkotmány — és a magyar néppárt vezérférfiai, mert lehetséges, hogy azt, a mit Kovács képviselő ur mondott, azt, a mit közbekiáltások folytán hallottunk, azt, a mit sajtójuk kifejezésre juttat, hogy az mégsem az önök álláspontja. Ha pedig azt hiszik, hogy erről nem szükséges beszélni, hogy hagyni kell bennünket, hadd beszéljük ki magunkat, önök pedig türelmetlenül várnak, hogy mikor mehetnek haza ebédelni, akkor ugy tűnik fel, hogy erővel akarják ezt a kérdést megoldani és ebben az esetben nincs hid, a melyik egyiktől a másikig vezetne és lehetővé tenné, hogy átmenjünk ezen az örvényen. Kovács t. képviselő ur ma oly messzire ment, hogy azt mondotta, hogy a kiegyezés csak az 56. §-ában állapitja meg Horvátországban a horvát vagy a szerb nyelv mérvadó voltát, az 57. §. azonban nem értelmezendő ugy, a mint azt mi teszszük. Kovács képviselő ur azt mondotta, hogy a kiegyezés 57. §-a nem állapitja meg Horvát-Szlavonország területén a közös hivatalok részére a hivatalos nyelvet, hanem csak elrendeli, hogy Horvát- és Szlavonországban a közös hatóságok hivatalnokai a horvát vagy a szerb nyelvet kell, hogy birják és ezen a nyelven kell érintkezniök a közönséggel és Horvátország autonóm hatóságaival. Lássák, uraim, hová jutott el Kovács képviselő ur. Ö azt mondja, hogy a kiegyezés 57. §-a értelmében Horvát- és Szlavónország területén a közös állami igazgatás összes ágaiban a magyar nyelv kell, hogy uralkodjék a belső kezelésben és érintkezésben, sőt mi több, azt is mondotta Kovács képviselő ur, hogy a magyar nyelvnek ezen uralma kodifikálva van a kiegyezési törvény 57. §-ában Vrbanics Ferencz: Olvassa el a regnikoláris bizottságok jegyzőkönyveit. Babics-Gyalszki Ljuba: A törvény világos, olvassa el jól. Most legalább tudjuk, hogyan gondolkozik. Pribicsevics Szvetozár: Midőn Kovács képviselő ur azt állítja, hogy a kiegyezés 57. §-a értelmében Horvát- és Szlavonországok területén a közös hivatalok belső szolgálatában nincs helye a horvát vagy a szerb nyelvnek, hanem a magyarnak, akkor ő ezzel felfedezte azokat az igazi terveket, a melyek ezen vasúti pragmatikáról szóló javaslat szerzőjét vezérelték. Nekem ugy tűnik fel, hogy ezen politikusoknak tendencziája az, hogy Horvátországnak közjogi helyzetét, mint egy autonóm privilégiumot konczedálják, az államhatalmat pedig elsajátítsák Magyarországnak és az összes hivatalokba, a mi az ügykezelést illeti, bevezessék a magyar nyelvet. A kezdet ezen a vasúti pragmatikáról szóló törvényjavaslattal tétetnék meg, mert itt legkönnyebb védeni ezt az álláspontot. Ha pedig ez egyszer megtörténik, akkor a magyar nyelv, mint a belső szolgálat nyelve, tovább lenne terjeszthető az adóhivataloknál, általában a pénzügyi közegeknél és a többi összes hivataloknál Horvátországban. Kossuth igen t. miniszter ur az ő beszédében némileg felemiitette, hogy ilyen terve van, és hogy lehetséges lenne ilyen tendenczia, mert a miniszter ur azt mondotta, hogy belátható időben meg lenne