Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.
Ülésnapok - 1906-190
427 a mire ínég egy év előtt velünk együttesen készek voltak cselekedni, hogy t. i. az egész horvát-magyar uj politikát meg ne zavarják, a melyet inauguráltak. T. ház! Ez az uj politika a mai nappal és Kossuth miniszter mai indítványával úgyszólván eí van temetve. En nem tudom, hogy milyen gyümölcsöt fog ez a mai nap teremni, azt az egyet tudom, hogy igazam volt, a mikor az általános vita folyamán azt mondottam, a mikor hangsúlyoztam, hogy ez a dolog históriai fontosságú, hogy ezen kérdés elintézésétől a jövőnk fog függni. A következményeket nem tudom. De azt az egyet tudom, hogy a kereskedelemügyi miniszter és az ő tanácsadói legkevéshbé sem szolgáltak azon ideának, a melyért küzdeni akartak. Én azon emberek közé tartoztam, a kik a magyar nemzet elleni gyűlölet szellemében nevelkedtem fel, mert a mint már egyszer emiitettem, voltak emberek, a kik azt hitték, hogy az egész magyar politika abban áll, hogy a horvátokat elnyomják. így nevelkedtem. Később hallottam barátaimtól, hogy a magyaroknál más politika lehetséges, t. i. a közös egyetértés politikája. Ebben mindannyian hittünk és ezen politika érdekében szavunkat zálogba adtuk, abban a Íriszemben, hogy önök is azt oly komolyan és józanul fogják fel, a hogyan azt mi felfogtuk. Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék a tárgyhoz közeledni. Mazsuranics Bogoszláv: T. ház ! Röviden ki fogom jelenteni, hogy a kereskedelemügyi miniszter urinditványa ellen a legünnepélyesebben tiltakozom, mert benne az ellenkezője mondatik annak, mint a mi itt kijelentetett, mert továbbá az állami alaptörvénynyel ellenkezik, mert a nyelvi érzékünkkel ellenkezik. Ez az inditvány arra irányul, hogy ezen törvényjavaslat ellen folytatott küzdelmünk kijátszassék. T. ház ! Az első szakaszra vonatkozó indítványom arra irányul, hogy ez a szakasz más szakaszszal helyettesitessék, indítványomnak pedig nem anynyira technikus czélja volt, hogy ez a törvény jobb legyen, hanem indítványomnak az volt a czélja, hogy megmutassam, hogy ez a törvény magában véve nem felel meg a szükségleteknek, hogy a főczélja abban állott, a melyet mi ma együttesen láttunk, hogy t. i. csak egy kardinális elve van, a többi pedig mind stafázs. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy önök ma nyugodt lélekkel felhagytak a többi intézkedésekkel és csak azon vannak, hogy azokat az elveket megerősítsék, a melyek eddig mint törvény fenn nem állottak és a melyek ellen mi küzdöttünk, küzdünk és küzdeni fogunk. Kossuth miniszter ur indítványával bebizonyította, hogy egyetlenegy elvvel és az egész törvényjavaslatnak egyetlenegy szakaszával sem törődik, mert a többi szakaszok ezen egy szakaszszal nem szubsztituáltatnak, de mégis hagyta azt, a mi ellen mi küzdünk. Mi nem ülhettünk fel önöknek, mert nem vagyunk olyan naivak, de egyelőre nem marad nekünk más hátra, mint azon kijelentések, a melyeket adtunk. Mi itten tiltakozunk az ellen és módot és alkotmányos eszközöket fogunk találni, hogy jogaink ilyen kijátszása ellen küzdjünk. Már meg lett önöknek mondva, és én ismét mondom, hogy eljárásukkal olyan messzire fognak jutni. . . Elnök (csenget) : Másodszor is figyelmeztetem, hogy senki a házszabályt nem sértette meg. Ha ismétli, kénytelen leszek a szót megvonni. (Felkiáltások : Már harmadszor figyelmeztetik!) Mazsuranics Bogoszláv: A mint mondom, módot fogunk találni, hogy egy ilyen eljárás ellen tiltakozzunk, önök pedig uraim, a kik az egész dolgot előidézték, önök viselni fogják a felelősséget. Sajnálni fogom, ha igy folytatják, a hogy mostan kezdték. Az egyedüli reményem abban állana, hogy ez a vitatkozás a magyar nemzet részére iskola legyen, a melyben megtanulja azt, a mit nem szabad cselekednie. Ha a magyar nemzet ebből az iskolából jól kikerül, azt hiszem, hogy nem fogja provokálni azt, a ki neki a legközelebb és a ki a szövetségese. Elnök (csenget) : A képviselő úrtól megvonom a szót. mert ismételte azt, a miért már figyelmeztettem. Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Grahovac Mirko ! Grahovac Mirko : Minthogy az első szakaszra vonatkozólag módosítás terjesztetett elő, a mely lényegében különbözik a bizottság indítványától és minthogy az eredeti javaslat első szakasza a kereskedelemügyi miniszter ur által most egészen másként változtatott meg, ennek folytán a javaslatra egy kissé hosszasabban kell kiterjeszkednem a mely javaslatot a kereskedelemügyi minisztérium ma, mint külön indítványt terjesztett elő, és ennek folytán a hászzabályok 212. §-a értelmében tisztelettel kérem a t. elnökséget, hogy tekintettel arra, hogy csak egy pár perez hiányzik a fél háromhoz, engedje meg énnekem, hogy beszédemet a következő ülésben mondhassam el, Ezt a házszabályok 212. §-a értelmében kérem. T. ház ! A midőn ma előterjesztettem az én módosításomat az első szakaszhoz, akkor még nem volt előterjesztve a kereskedelemügyi miniszter ur indítványa, a mely a mai ülésen benyujtátott. Már akkor, midőn indítványomat az 1. §-hoz előterjesztettem. Felkiáltások: Prrrví! Grahovac Mirko: Meg voltam győződve, hogy az én indítványom teljesen jogosult. Ma, midőn a kereskedelemügyi minisztérium előterjesztette indítványát az első szakaszhoz ... Felkiáltások: Prrrví! Grahovac MirkÓ : És midőn igy kiterjesztetett az eredeti javaslat és a bizottság első szakasza, én még szilárdabban és még mélyebben meg vagyok győződve arról, hogy az én javaslatom az első szakaszhoz . .. Felkiáltások: Prrrví! fí4*