Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

174 lőinek a végrehajtó hatalom itt vesszővel fenyegetőzzék, mmt a tanító a gyermekeknek az iskolában. Engedje megat. ház, ezt a kérdést nem lehet könnyen megoldani, de magyar társainknak tudniok kell, s ez az, hogy minden erőszaknak vége szakad. Mi mintegy 30 éven át voltunk képesek ezt a rendszert kitartani, a melylyel most annyira fenyegetőznek, s nemzetünk, ha e miatt csakugyan hátramaradt, még sem ment tönkre s különösen a nemzeti öntudat maradt ébren. De ha most azt kérdezik tőlünk és ha gyakorlati ember módjára azt mondják nekünk : Emberek, vájjon nem jobb-e az, hogy elfogadjátok azt, a mit mi követelünk, mintsem hazátokat megint az erőszak és zsarnokság állapotába juttassátok. Minekünk — sajnos — azt kell válaszolnunk : Nem ! Mi nekünk ezt akkor is kell mondanunk : ha tudjuk is, hogy a nemzeti életben megesik, hogy egy nemzedéktől megköveteltetik, hogy inkább tönkremenjen, mintsem jogairól lemondjon. Ilyen esetben előbb tönkre kell mennie, mintsem nemzeti jogairól lemondjon, mert különben minden időkre megbukott a nemzet. (Helyeslés a jobbközépen.) Tisztelt ház ! Emberek, miniszterek és népképviselők jönnek-mennek, jönnek-mennek nemzedékek is, melyeknek a nemzeti jogokról fentartásáért kell magukat feláldozniuk, de mig maga a nemzet nem mond le önmagáról és jogairól, addig bizonyos, hogy folyton ujabb és ujabb nemzedékek fognak jönni, melyek ezeket a jogokat védeni fogják tudni, s én az igen tisztelt miniszterelnök urnak az ő fenyegetésére a most elmondottakon kivül más választ nem adhatok ; hanem erősen meg vagyok győződve, hogy hazánk több ellenálló nemzedéket fog produkálni, mintsem azokat a miniszterelnök ur armatúrája elviselni tudná. (Helyeslés a jobbközé.fen.) T. ház ! Engedjék meg én nekem, hogy a nyelv tekintetében még egy kifogásra vessek ügyet, a mely nem tudom, vájjon hivatalosan-e avagy magánosan emeltetett Kossuth miniszter részéről, ö azt mondta, vagy legalább azt beszélik, hogy panaszkodott, hogy a horvátok nagyon rosszak, hogy elbizakodtak, hogy lármáznak és kiáltoznak, hogy nem csendesek és jók. Vrbaničs Ferencz: Mint azok az előbbiek. Popovics Dusán : A mi t. magyar társaink pedig ennél panaszos és érzelgő hangon beszéltek : ez jó sziv, ez a miniszter urnak a jó szive. Mi nagyon fájlaljuk, és nem vigasztalódhatunk meg, ha a t. házban Kossuth miniszter ur jó szivét bármely tekintetben megsértettük. Mit akarnak, t. uraim, történnek esetek, mikor az ember nem lehet jó, mikor nem hallgathat csak a szive sugallatára. Bocsásson meg nekünk Kossuth miniszter ur, mi is egészen másképen fogtuk fel az ő szivét, s nem tartottuk, hogy ő neki olyan szive van, mely boldog lesz, ha kölcsönösen csak czirógatni fogjuk egymást, hanem azt tartottuk, hogy az ő jó szive abban van, hogy ő velünk szemben nem fog az alaptörvényekbe ütköző ilyen pragmatikát előterjeszteni. Ha ő neki olyan szive van, hogy ezt megtegye, akkor mi esetleg abban a helyzetben volnánk, hogy mi neki megbocsássunk, ha nem is beszélne olyan kedvesen; hogy megbocsássunk neki, ha nem simogat, ha nem ölel és ha nem szeret bennünket. De legalább olyan szivet mutatott és őrzött volna meg, hogy a mi virtuális ereklyéink ellen ilyen támadásokat ne intézzen, a mely támadásokra nincs más válaszunk, mint az, melyet kapott. Nem bánjuk, ha engedetleneknek és eíbizakodottaknak tartanak bennünket, de jogunkról nem mondhatunk le. Ugyanez áll az igen t. többi urakra, magyar társainkra nézve is, a kik, midőn harmadik szónokunk szólalt fel s azt mondta, hogy az 5. §. az államjogi viszonynak kardinális sérelmét foglalja magában és hogy ellene küzdenünk kell, azt mondták : vájjon ezek testvérek ? Ezek nem testvérek ! Ezek a mi ellenségeink ! Mi azt gondoltuk, hogy szeretni és ölelni fogjuk egymást, de önök ezt nem akarják, hanem küzdeni akarnak. T. ház ! Ezek olyan érvek, a melyek önmagukban hordják a gúny és karikatúra ismérveit, mert ha a kedvességüket és előzékenységüket azzal kell megváltanunk, hogy jogainkról lemondjunk, akkor — azt hiszem — hogy mi nem vagyunk és sohasem is leszünk szalon-mannok. Több hang : Ugy van ! Popovics Dusán : így van ez a többi érvvel is. Azt is mondják, miért törünk ki mi most ennyire, mikor a horvátok és a magyarok között a barátság visszaállíttatott. De én azt kérdem önöktől, hogy kerül egyszerre arra a sor, hogy barátságról beszélnek, tényleg azonban itt ezen javaslattal a kést döfik a testvéri szivbe, s ha mi azt mondjuk : nem, ez így nem lehet, akkor azt mondják nekünk, hogy mi a mértéket túlhaladjuk és hibáztatnak bennünket s azt mondják nekünk, hogy önök bennünk csalatkoztak. Igen, uraim! önök mindenesetre nagyon csalatkoztak és én nekem ugy tetszik, hogy önök nem is gondoltak a barátságra és a testvéri képviselőkre, hanem engedelmes szolgákra és olyan emberekre, a kik befogva fogják tartani a szájukat és semmit sem lesz szabad nekik mondani. Ugy látszik, nem tudták, hogy a nemzet viselőivel van dolguk, hanem, ugy látszik, azt gondolták, hogy mi olyan emberek vagyunk, a kiknek fő czéljuk az, hogy mivelünk kedvesen bánjanak. Ebben csalatkoztak önök, de nem csak önök, hanem mi is önökbe csalatkoztunk, de mennyire is ; mert mi ide nemcsak a barátság nyilatkozatával jöttünk, hanem egész politikai rendszerrel, egy elvvel, egy irányzattal, egy oly utón jöttünk, melyen — ugy hiszem — kell, hogy menjünk, ha azt óhajtjuk, hogy közös sikereink és közös előnyeink legyenek. De mit tettek önök ? önök olyan szabadok és olyan kedvesek voltak, hogy minket ezen az utón egyedül hagytak. Mily utón járnak önök máma, s jelesen az igen t. függetlenségi párt, ez én rám nézve ép oly rejtély, mint sok egyéb más ebben a dologban. T. ház! Ez a nyelvkérdés olyan mérvben foglalja le a maga számára ezt a tárgyalást és annyi