Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.
Ülésnapok - 1906-184
163 ideálisabb szeretetben és egyetértésben, a mikor ugy az önök, mint a mi czéljaink megvalósításán együttesen fáradozhatunk. T. ház! Ily érzelmekkel jöttünk mi e t. házba és ily érzelmű, dekreláeziót adtunk, mely önök által lelkesedéssel fogadtatott. Mi hívek maradtunk ezen deklarácziónkhoz és daczára a sok különböző vitás kérdésnek és sérelemnek, nem követeltük ezen kérdések eldöntését, hanem vártuk azt az időt, a mikor önökkel együtt ezen vitás kérdéseket mint szövetségesek és mint testvérek eldönthetjük. Ezek a sérelmek igen nagy hátrányuak voltak a mi nemzetünkre nézve, és mélyen sértették édes hazánk méltóságát és tekintélyét s megaláztak bennünket is, Magyarországot is. a közvéleményben pedig egészen téves fogalmakat idéztek elő, jelesül, hogy Horvátországot Magyarország tartja fenn. Hányszor hallottuk és olvastuk az önök lapjaiban, hogy az egyenes adóknál a 44 százalékkal megáüapitott arányon túl és a fogyasztási adóknál a 8'127 százaléknyi quótán túl kap Horvátország többet, mint a mennyi őt megilletné, holott t. ház, ez a kérdés egészen másképen áll. A mi részünkről e tekintetben jogosult kifogásokat emelhetnénk, mert a fogyasztási adókból eredő jövedelmeink sokkal nagyobbak lehetnének, ha a fogyasztás alá eső tárgyak mind a mi javunkra megadóztatnának, mert bennünket illetnek is, és akkor a mi jövedelmeink nagyobbak volnának és az arány is e szerint jelentékenyebb volna. A vasutaktól, a melyekre rengeteg pénzt befektettünk, nem kaptunk ^manapság épen semmit, de azért konstatálhattuk, hogy ezen vasutak, a melyek az egész czivilizált világon a műveltség és jólét emelését előmozdítják s a melyek Magyarországon is a kulturális ós nemzetgazdasági állapotot csak emelik, ily szerepet minálunk nem játszanak. Szterénvi államtitkár ur ugyan mondotta, hogy ezekben a jótéteményekben mi is egyenlően részesülünk. Én csak azt bátorkodnám tőle kérdezni, vájjon egyenlőség-e az, a mikor mi a saját vidékünkből eredő árukat Fiúméba és a világ többi kikötőibe avagy Boszniába nem szállíthatjuk olyan feltételek alatt, mint azok Magyarországból szállíttatnak. Uraim! Ha Szegedről küldetik valamely áru Szarajevóba Yinkovczón át, az sokkal olcsóbb, mintha Vinkovczéből Szarajevóba adatik fel. Egész Magyarországból s ennek bármely vidékéről, önök sokkal könnyebben küldhetik az árujukat Zágrábon át Fiúméba, mint azt mi pl. Eszékről tehetjük. Nagyon hálás lennék Szterényi urnak, hogy ha megmagyarázná nekem, hogy hol van itt az igazság, hol az egyenlőség, és hol vannak azok a jótétemények, melyeket az egész világban a vasutak nyújtanak? Szterényi államtitkár ur hivatkozni fog bizonyára az állam érdekeire, a melyek miatt behozattak a differenczális tarifák. De ón azt kérdem, hát ezek az érdekek a Dráván már megszűnnek? Hát ezekben mi nem részesülhetünk egyformán ? Amikor az állam közös czéljaira kell áldoznunk, akkor mi megadunk mindent, de a mikor a hasznokat is kellene húznunk, akkor önök kétségbe vonják ezt a mi jogunkat. A mikor egy ily szerencsétlen j3ragmatika létesítéséről van szó, a mely a t. ház asztalán fekszik s a mely az alaptörvényekkel biztosított legszentebb jogokat sérti, akkor önök erre azt mondják, hogy ennek az állam közösségénél fogva szabad lennie, hogy önöknek ahhoz joguk van, de a mikor a vasutakból eredő hasznokat Horvátországra is ki kell terjeszteni, akkor megtagadják a haszon megosztásához való jogunkat. Minekünk, t. uraim, élénk forgalmunk volt Boszniával az okkupáczió előtt, ós most a modern forgalmi eszközök daczára, daczára a vasutaknak, a melyek[epittetnek, semmi forgalmunk sincs, mert az állami tarifák annyira alkalmatlanok, hogy a kereskedelmet egyáltalán nem mozdítják elő, s így a forgalom fejlődése is lehetetlen. Különösen a differencziális tarifa ennek az oka, mely tarifa csakis a hajózás konkurrencziájától való félelemben hozatik be. Mi nem vagyunk képesek a forgalmat fentartani, nemcsak Boszniával, hanem még a többi relácziókkal sem olyan előnyösen, mint önök a czentrumból, vagyis Budapestről és a többi vidékekről a világ kereskedelmi piaczaival. íme, látják uraim, mennyire igazságtalanul járnak el önök ebben a közös ügyünkben. Azt gondolom, hogy nem szükséges, hogy az ember épen jogász legyen, hogy azt a viszonyt, mely közöttünk fennáll, megérthesse és elbírálhassa. Azon szerződésből, a melyet egymásközt kötöttünk, egészen világosan kitűnnek mindkét félnek az összes kötelezettségei és összes jogai. A t. ház asztalán fekvő szolgálati rendtartás nem méltányolja azokat a jogosult elveket, hanem odatörekszik, hogy az alaptörvény, a melyen ez az egyezmény alapszik, megváltoztattassák és mi ránk a magyar királyi állami vasutak összes vonalain Horvátország területén azt a nyelvet oktrojálják, melyet szerződésünk értelmében oktrojálni lehetetlen és nem is szabad. T, elvtársaim világosan kimutatták már, hogy ez az 1868. évi I. törvényczikkel határozott ellentétben áll, s igy felesleges, hogy az ő megclönthetlen érveléseik mellett még én is beszéljek arról. De ha az a jogunk olyan világosan meghatározva nem volna is, a hogy meg van határozva az egyezmény 56. és 57. §-aiban, azt hiszem, még akkor is magának az intézménynek az érdekében volna, ha Horvát- és Szlavonországokban nem a magyar, hanem a horvát nyelv ismerete követeltetnék, mert a vasutak igy csak felelhetnek meg tulaj donképeni czéljuknak, a melynek kell, hogy szolgáljanak, mint oly esz21*