Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

162 nem engedhetek meg. (Élénk helyeslés. Felkiáltások balról: Üljön le!) Lorkovics Iván: A tárgyról fogok beszélni. Surmin ur szavai, valamint Szterényi államtitkár ur szavai szerint az egész dolognak a színezete, mintha én hazudtam volna, én, a ki ezen eseményekről Surmin urat értesítettem. Azt hiszem, hogy ha ilyesmit itt ki lehet jelenteni és ha én olyan állapotba kerülhetek, hogy hazudozónak vagyok feltüntetve, akkor azt hiszem, hogy jogomban áll az ügyet megmagyarázni és a dolog igazi állását előadni. Azért is kértem személyes megtámadtatás czimén szót. A horvát-szerb koaliczió részéről, jelesül annak bizottságától voltunk én, Zagorac és dr. Kraszojevics képviselő urak kiküldve, hogy elsősorban Josipovich horvát miniszter urnái kieszközöljük a vasút pragmatikába való betekintést. (Zaj.) Kérem, én most beszélek. Tekintettel arra, hogy Josipovich miniszter ur kérésünket nem teljesítette, hivatkozással arra, hogy az még államtitkot képez, Szterényi államtitkár úrhoz utasított, a ki, a mennyiben azt hiszi, hogy megteheti, a vasúti pragmatikába való betekintést meg fogja nekünk engedni. Mi tehát, vagyis Zagorac, Kraszojevics és én, utasításunk szerint, elmentünk Szterényi államtitkár úrhoz. Titkárja fogadott, nem tudom a nevét, és mi kijelentettük, hogy Szterényi államtitkár úrral szeretnénk beszélni. Szterényi államtitkár ur titkárja bement az államtitkár ur szobájába, még pedig annak után, mikor már Zagorac és Kraszojevics urak névjegyeiket neki átadták és mikor már a titkár előtt kijelentették, hogy ők horvát képviselők. Ezek után az államtitkár ur titkárja visszatért azzal, hogy az államtitkár ur most annyira sürgős dologgal van elfoglalva, még kifejezetten ki is jelentette, hogy a vasúti pragmatikával van elfoglalva, hogy nem áll módjában bennünket rögtön fogadni, hanem azt izente, hogy várjunk egy rövid ideig. Mi ültünk és vártunk, ha nem tévedek, körülbelül egy fél óráig. Szterényi államtitkár ur titkárja, saját indításából, bement az államtitkár úrhoz, de visszatérve onnan kijelentette, hogy az államtitkár egyáltalában ma már nem, hanem csak holnap fogadhat bennünket. Tehát a mikor már egy fél óráig várakoztunk, megizente nekünk az államtitkár, hogy aznap már egyáltalában nem, hanem csak holnap fogadhat bennünket. Zagorac erre kijelentette, hogy az ügy igen sürgős és hogy az államtitkár urnak fogadnia kellett volna bennünket, a mire az államtitkár ur titkárja ismételten hangoztatta, hogy az lehetetlen és hogy holnap fáradozzunk még egyszer ide. Erre búcsúztunk az államtitkár ur titkárjától ezen szavakkal, hogy viszontlátásra. így áll a dolog, nem pedig a hogyan azt Szterényi ur előadta, hogy. t. i. titkárjának azt az utasítást adta, hogy aznap senkit sem fogadhat, hanem hogy jöjjön el holnap. Az nem áll, hanem az államtitkár ur egy fél óráig várakoztatott bennünket és csak azután üzente meg nekünk képviselőnknek, a kikről, azt hiszszük, hogy tudta, hogy horvát képviselők vagyunk, hogy nem áll módjában aznap bennünket fogadni. Minthogy ez ellentétben áll Szterényi államtitkár ur kijelentésével, azt hiszem, hogy állításaimat Kraszojevics és Zagorac képviselő urak is igazolni fogják. így tehát csak kettő lehetséges: vagy az államtitkár ur nem volt titkárjától jól informálva az ügy állásáról, vagy ha pontosan volt informálva, akkor a horvát képviselőkkel szemben, a miként eljárását ő maga is nevezte, durva udvariatlanságot követett el. Muacsevics Vazul: T. ház! A t. horvát képviselőtársaim példáját követve, én is szót emelek az ember legszentebb jogainak megvédése érdekében, mely jogért önök is, magyar testvéreink, vérüket ontották, nem sajnálva semmit, hogy nyelvüket megvédjék. Hódy Gyula: Ke haragudj öreg! (Zaj.) Muacsevics Vazul: Én is abban a reményben szólalok fel, épen ugy mint elvtársaim, hogy a függetlenségi pártot, mely ezt a kérdést kezdeményezte, meggyőzzem. Felszólalok abban a reményben, hogy még a 12-dik órában is el fognak állani az eddigi álláspontjuktól, remélem, hogy el fog ettől állani az a párt, a mely oly kitartóan küzdött és ma is küzd nyelvének a szentségéért, remélem, mondom, abba hagyják azokat a sérelmeket, a melyeket velünk szemben elkövetnek. En nekem uraim, azok után, a miket eddig közös ügyködésünkben tapasztaltunk, alig van reményem, hogy kívánságaim és reménykedéseim megvalósulnak. De csodálkozom, hogy épen az a hazafias párt ellenséges táborba állott, mikor a nyelv kérdéséről van szó, csodálkozom azon, hogy más álláspontot foglal el, mikor a saját nyelvéről van szó, és hogy ezt az álláspontot elhagyja akkor, a mikor a mi nyelvünkről van szó, és mindezt teszi abban a pillanatban, a mikor ezt legkevésbbé kellene tennie. A mióta a fiumei és a zárai rezoluczióval hazánkban egy más politikai élet kezdődött, mikor magyar testvéreinkkel uj rokonérzelmek kezdtek nyilvánulni, azt hittük, hogy a feledés fátyolával elborítják mindazokat a szerencsétlen emlékezeteket, a melyek bennünket egymástól eltávolítottak s a melyeket a legutóbbi kormányok minduntalan fölfrisitettek azáltal, hogy 20 éven át támogatták azt a szerencsétlen szisztémát, mely minálunk uralkodott. Mikor a magyar koalíció a magát túlélt liberális pártot megsemmisítette, akkor az öröm minálunk a tetőfokát érte el és mi meg voltunk győződve arról, hogy jönni fog az az idő, a mikor a testvériesség iránt táplált óhajunkat megvalósíthatjuk, még pedig a leg-