Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

150 184. országos ülés 1907 június 25-én, kedden. tisztelt képviselőtársam azon szemrehányásával, hogy miért nem hozzuk fel a kiegyezési törvény más megsértését is, kétségen kivül igen dicséretre méltó dolgot mutatott ki, t. i. azt hogy autonóm törvényeink kitűnő ismerője, azonban azt semmiesetre sem mutatta meg, hogy eltalálta volna, miért nem hozzuk fel azonnal a többi sértést is. Azonban Vázsonyi tisztelt képviselőtársam talán abban a meggyőződésben beszélt igy, hogy mi mindent, a mi csak lehetséges volt, felhoztunk e tisztelt ház elé s már semmi sem következhetik többé. El kell ismernie, hogy nagyon tévedett e tekintetben. Mielőtt áttérnek a nyelvre vonatkozó rendelkezésre, végezni fogok tehát a többi sérelmekkel. Bátor vagyok e tekintetben a tisztelt ház tagjait, különösen a törvényjavaslat 2. §-ára figyelmeztetni. Az abban foglalt rendelkezés értelmében a vasúti alkalmazottak mint közhivatalnokok a büntetőtörvény rendelkezéseinek vannak alávetve, mihez képest a mi büntetőjogunknak a hivatali sikkasztásról szóló szigorú rendelkezései elsősorban rájuk alkalmazandók. Azonban a közös országgyűlésnek nem áll jogában a mi büntetőjogunk alkalmazását szélesebb körre kiterjeszteni, mint a milyenre az ott megszabva van. Kétségkívül ugyanez áll az egyesületek alakításának engedélyezésére és az egyesületi tagságra nézve is, a mely tekintetben a törvényjavaslat rendelkezései ellenkeznek a Horvát-szlavón királyságok autonóm politikai törvényeivel. Nem lesz máskép ez a hivatalnokoknak tanukul való felesketésénél s a fegyelmi vizsgálatoknál sem, a hol a mi törvényeink csakis a bíróság előtt tett és a bíró által vett esküt ismerik és pedig jogosan. Azonban messzire vezetne, ha ezzel tovább is foglalkoznám. Legyen szabad áttérnem a kardinális sérelemre, a mely nemcsak egy autonóm törvény megsértése, hanem megsértése az 1868: XXX. t.-czikknek, a kiegyezési törvénynek is és ezzel megsértése az egész közjogi viszonynak és ha törvényerőre emelkedik, az alkotmány megsértését jelenti. Ez a törvényjavaslat 5. §-ának a) pontja, a mely a magyar nyelv tudásáról rendelkezik. Azt tartom, t. ház, nemsokára t. magyar képviselőtársaink is be fogják látni, milyen hibás volt az a módszer, a melylyel irányunkban eljártak és hogy sokkal jobb lett volna, ha az ügy elintéztetik, mintsem hogy passziv rezisztencziára adták magukat. (Az elnöki széket Rakovszky István foglalja el) Harmadik szónokunknál azt tartották, hogy ez obstrukezió és valamennyien elnémultak. Azonban csak az igaz, hogy a tárgyalást elhúztuk, nem banábs okokból, hanem hazafias aggodalomból. Hát talán csoda, hogy teljes erőnkből feltartóztatni akartuk azt a szakítást, a mely köztünk e törvényjavaslat 5. §-ának elfogadásával okvetlenül beáll? (Sálijuk! Halljuk!) Mindent elkövettünk, hogy képviselőtársainknak megmagyarázzuk, miről van szó. Mindent megtettünk, a mit csak tehettünk, hogy a konfliktus komolyságát megmagyarázzuk. Teljesen helytelen az a vélemény, hogj részünkről valami ellenségeskedésről volna szó s hogy ez okból lett az akczió megindítva. Nem, mi nem tartozunk azokhoz az emberekhez, a kik elfelejtették, hogy mit mondottak egy év előtt. Azt a segítséget, a melyet a magyar nemzetnek felajánlottunk, nem jogaink feladásának árán véltük tenni, a magyarokat szabadságuk és függetlenségük kivívásában nem saját szabadságunk árán véltük támogatni. Épen az ellenkező igaz. Azon támogatásnak, a melyet nyújtottunk és nyújtani akartunk, az az előfeltétele volt, hogy irányunkban törvénytisztelet tanusittassék. Mást mi nem követeltünk, ezt azonban sohasem fogjuk feladni. Milyen támogatást várhatnak olyan emberektől, a kik tűrik, hogy hazai törvényeik és jogaik tiportassanak? (Elénkellenmondás.)'Hogy védhetik az önök jogait oly emberek, a kik saját jogaikat feladják? Azonban engedjék meg, hogy egész röviden jelezzem, miért látnók mi sérelmét alkotmányunknak és a közös kiegyezési törvénynek abban, ha e javaslat 5. §-ának a) pontja törvénybe iktattatnék. Az 1868. évi kiegyezési törvény a következőkép intézkedik (olvassa): Js-Horvát-Szlavonország egész területére nézve a hivatalos nyelv a horvát.« Ezt az elnevezést azért használom, mivel anyanyelvemet a törvény igy nevezi. A midőn ezt teszem, természetes, hogy szerb voltomat nem tagadom meg. Azonban nemcsak az 56. §-ban foglaltatik benn a nyelvre vonatkozó általános klauzula; ugyanígy van ez az 57. §-ban, a mely a közös kormányközegekre vonatkozik. Tehát mi következik a kiegyezésből ? Következik az, hogy a horvát és sziavon királyság egész területére nézve állami törvénynyel kizárólag a horvát lett hivatalos nyelvként törvénybe iktatva. E rendelkezés tehát alaptörvény, a mely a kiegyezés 70. §-a megkerülésével nem változtatható meg. Az ott előirt ut és mód az egyedüli, a melyen a kiegyezés megváltoztatható és ennek már nem a közös országgyűlés a fóruma, hanem a Magyar- és a Horvátország közötti megállapodás. Ugyanez érvényes minden újításra nézve is, a mely a kiegyezéssel elintézett kérdésekre nézve történik. Ez pedig elsősorban a nyelvi kérdés. Hogy áll ehhez képest az 5. §. a) pontja? Tegyük fel, hogy a vasúti gyakorlatban a horvát nyelv vezettetett be hivatalos nyelvül. Azt állítják, hogy a magyarnyelvű kvalifikáczió nem